Sz. Kürti Katalin: Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz I. Régi képtár és Új magyar képtár (Debrecen, 1978)
gukat festőkkel, szobrászokkal, rajzolókkal. Az arcképfestők hasonlóságra, de eszményítésre is törekedtek az ábrázolásban: ünnepi pózban, családi ékszerekkel ábrázolták a modellt. A reformkori társadalom, amely az 1820-as évek végén még nem tudta Markó Károlyt itthon tartani, a 30-as évek közepén már megrendelésekkel halmozta el az itáliai tanulmányútjáról épp viszszatért fiatal Barabás Miklóst (1810-1898). Megörökítette Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, Petőfi Sándort, Táncsics Mihályt, Liszt Ferencet, s neves színészeket, művészeket. Joggal írta róla Reviczky Gyula: „És hogy csodálják késő unokák/ Megfested korod arcképcsarnokát". Barabás Miklósnak Debrecenben mintegy húsz grafikája és tíz olajképe található. A Déri Múzeum kiemelkedő darabjai: Konkolyi, Konkolyiné (1837), Mészáros Lázár, Dr. Főidényi Frigyes, Ferenc József (1853), Mattá, Mattáné (1857 iL 1860). Deutsch Sámuel (1871) arcképe. Igaz, hogy e művek egy része már a reformkor lezárta után készült, de korábbi erényeit - kellő, de nem túlzó eszményítés, részletező megjelenítés, az anyagszerű szépség érvényesítése - megtartva. Három művét kell kiemelnünk, amelyek a teljes életműben is fontossággal bírnak: a Konkolyi házaspár kettősét és a Mattánét. Anyagszerűen szép részletekben gazdag művek ezek, mégis a jellemzőerő nagysága fogja meg elsősorban a nézőt. A Konkolyinét ábrázló olajkép esetében azt a bátorságot csodáljuk, ahogyan megjelenítette az idős és csúnya asszonyt. Csak a pompás fuhát festette szépnek, csak a jelenséget, a felszínt eszményítette, a lényeget: az arcot nem változtatta meg. Mattáné portréja a jellem sokrétűségének visszaadásával, a természeti háttér és az alak egymásra sugárzó szépségének érzékeltetésével ragad meg. Barabás egyik korai remeke az idős Konkolyit ábrázoló arckép. Kevés színnel megoldva, szinte eszköztelenül mutatja be az élete delén túl lévő, sokat tapasztalt férfit. Szeme, szája körül kesernyés ráncok elárulják csalódásait, de ravaszságára, okos bölcsességére is utalnak. Mintegy termékeny pillanatba sűrítve áll előttünk az ábrázolt lélekrajza, s megkap a jellemábrázolás egyértelműsége. A múlt század közepén, amikor még nem terjedt el a portré-fényképezés, az arckép-festőnek fontos feladata volt a hasonlóságra-törekvés. A később kizárólag fényképezésből élő Borsos Józsefnek (1821-1883) két szép és jellegzetes műve a Déri Képtárban látható. Ovális keretkivágásban megfestett biedermeier arcképe büszke, egyenes testtartással és tekintettel jeleníti meg az ünneplőbe öltözött Almásy grófnőt (1852). Az anyagszerűséggel megfestett finom részletek azt sugallják, mintha valódi gyöngyöt látnánk a nyakban, a fejtetőn, a kézen, igazi csipkét, szőrmét 13