Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)
Történettudomány, művelődéstörténet - Szabó Anna Viola: „A magyar művészet eleven ereje”. Egy építész, egy festő és egy fényképész találkozása a XIX. század végi Debrecenben
80 SZABÓ ANNA VIOLA A három különböző származás és családi háttér eleve meghatározta e pályák indulását. Másképp fogott hozzá Gerster Kálmán, akinek családja iparosból a művész-értelmiségi szintjére emelkedett, s ő már ebbe a közegbe született bele, másképp a paraszt-polgár, kereskedő-gyerek Mirkovszky, s megint másképp az elszegényedett nemes Chylinski. A pályaválasztás egyikük számára természetesen adott, a család által is támogatott volt, másikuk számára a közeggel és az apai akarattal szembemenő, saját erőből megvalósított életforma, a fényképész számára pedig kényszerű, csak a megélhetés kedvéért választott lehetőség. Önmagában is, de Gerster nyílegyenes pályájának fényében különösen feltűnő az a küzdelem, amelyet Mirkovszky pusztán a tanulás lehetőségéért folytatott. Míg Gerster már 23 évesen önállóan tervezett meg is valósuló épületeket, addig Mirkovszky 28 éves, mire iskoláival végez, és harmincévesen is pályakezdő; építész pedig élete végéig csak virtuálisan, elméleti szinten marad. Mirkovszkyt gyerekként ragadja el a művészet álomvilága, amelyet tűzön-vízen keresztül igyekszik elérni - Gerster számára mindez kézenfekvő volt, amelyet egy szorgalmasan és szerencsésen gyakorolt pálya követett, de munkájából hiányzott a tűz és a fantázia. Chylinski családjában egyáltalán nem volt elvárás, mert nem volt szükségszerű az önképzés és a munka, mint olyan, s ő nem volt elég elhivatott ahhoz, hogy ennek ellenére is alkotóvá legyen. Személyiségükre nézve Gerster és Mirkovszky inkább csendes és visszahúzódó alkat lehetett inkább, aki csak saját közegében oldódott fel - mindkettőjükre kedves és alapvetően jó kedélyű emberként emlékeznek, míg a fényképész e jó kedély mellett kellő önérvényesítő képességgel is rendelkezett. Gersternél ugyanakkor a szerénység nem akadályozta a pálya alakulását, hiszen családja és neve már a kezdeteknél támogatást biztosított a számára, amelyet hamar igazolt saját munkája sikerével is - más kérdés, hogy a siker kapujába való eljutás neki könnyebb volt, mint más kollégájának. Mirkovszky csöndes elszántsága is meghozta végül a gyümölcsét, de kétszer annyi ideig tartott, legalább azt a közeget megtalálni, amely munkáját támogatólag figyelte. Érdembeli munkát csak Gerster segítségével kapott - Debrecen kisvárosi közegében pedig, ahová szintén Gerster révén jutott, nem volt versenytársa, mert a debrecenieknek, általában, nem volt a művészet terén sem tájékozottsága, sem összehasonlítási alapja. Míg Gerster Debrecenbe a kisebb pályán való könnyebb érvényesülés kedvéért jött - ezt kezdetben éppen a kisebb pálya kevés játékosa akadályozta, akik konkurenciát láttak benne, így megrendelések szerzéséhez családi kapcsolatait kellett mozgósítania. A pálya akkor lett előtte szabaddá, amikor megtalálta az azt számára megtisztító társat, a belső embert. Chylinski számára éppúgy a család teremtett lehetőséget, mint az építész számára - s a család is tagadta azt meg tőle, amikor kijátszotta magát a védőburokból, bár neve és származása ezek után is biztosította helyét a társadalomban. Mindhármuk számára fontos a társadalmi és a baráti szellemi közeg inspirációja, amellyel nyilvános terekben találkozhatnak. Gerster a józsefvárosi Herdlicska vendéglőben találja meg a Nemzeti Szalont megalapító baráti társaságot, amelynek évekig aktív tagja lesz; Mirkovszky Berlinben a kiskocsmákban és kávéházakban folytatott éjszakákba nyúló beszélgetéseket, itthon talán a Barossba járt, hiszen közel is lakott, s a Nemzeti Szalon is az emeleten székelt,255 Chylinski pedig, úgy tűnik, a játékasztal mellett építette kapcsolatait. A különböző indíttatás, elhívatás és támogatói-baráti kör ellenére mindhármójukat a művész-lét aurája vette körül, amely a századvégen már tiszteletet és megbecsülést jelentett inkább, mint az alkalmazottal szembeni fölényt vagy a bohém iránti elnézést. Valójában azonban legfeljebb életformájukban feleltek meg ennek a képnek, de egyikük sem volt teremtő, alkotó, autonóm művész, még ha környezetüktől meg is kapták ezt a rangot és elismerést. Önmagukat sem tekintették annak: Gerster ugyan magát „műépítésznek" jelöli, ezen azonban csak a műszaki létesítményeket tervező mérnöktől, illetve az építőmestertől való megkülönböztetést értette; s Mirkovszky is csupán „festész" a saját maga számára. A fényképész esetében fel sem merül ez a státusz, de ő ezt nem is ambicionálta. Egyikük sem az önmegvalósítás szándékával, az önkifejezés ellenállhatatlan erejétől hajtva dolgozott, mindhármuk tevékenysége kimerül a megrendelések teljesítésében, így valójában nemcsak a fényképész volt szolgáltatóiparos, hanem az építész és a festő is. Bár mesterségük jellegéből adódóan mindhárman a megrendelőktől függtek, a feladatok megoldására nem születtek egyéni, mindenki másétól megkülönböztethető válaszaik. Gerstert túlságosan kötötte az ízlését meghatározó, tradicionális, apja és mesterei által is művelt stílusirány, amelyen nem is akart túllépni, de valószínűleg nem is volt meg benne az ehhez szükséges valódi művészi véna és teremtő erő. Mirkovszky, noha választásait mindig meghatározta a pillanatnyi létfenntartás szükségessége, titokban, otthon sem volt önálló világot létrehozó alkotó, még ha hármójuk közül művésznek leginkább ő nevezhető is. Ügyes volt, alkalmazkodó, tehetséges, de nem eléggé az. Lehet, hogy ha ideje engedi, megtalálja a saját útját, de ha létfeltételei nem változnak, talán akkor sem lépett volna tovább az aktuális megrendelői igényeket sikeresen kielégítő szinten, ha tovább él. Ami felé elindult, a népies szecesszió, éppúgy egy iskola, egy tanult világszemlélet volt, mint a historizmus, de művelni ezt, vagy majd továbblépni ebből is csak önálló egyéniség, önálló hang magtalálásával lehetett volna. A művészetből, pusztán az alkotásból megélni nagyobb ívű tehetségeknek sem volt lehetséges, önálló egzisztencia megteremtésére is csak nagyon nagy termékenység és nagyon nagy szerencse révén volt esély. Mirkovszky küzdelme jól mutatja ezt, ahogy Gerstert is csak a számtalan síremléktervezés tartotta el élete végén. A művészek nemzeti szerepvállalásának szükségessége, s a nemzeti művészet megteremtésének lehetséges útja, amely mindhármójuk alkotó idejében a szellemi élet központi kérdése volt, három különböző választ eredményezett. Gerster építészete számára ez nem volt saját közeg, s amikor a pályázatokon egyre inkább tért hódított a népi ornamentikától megihletett magyaros szecesszió, ő nem vette fel a versenyt, inkább hát255 Mirkovszky 1893-96 közölt a Nap utcában, utána az Üllői úton lakott, néha a Barossban találkozott Schmitt Jenővel is. Lásd a levelezés címzéseit, és a Budapesti Cím- és lakjegyzéket, valamint Sch-M, 1895. február 14. Gerster Kálmán is ebben a kerületben, a Vas utcában lakott. PAPP, 2007,13.
