Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)
Történettudomány, művelődéstörténet - Szabó Anna Viola: „A magyar művészet eleven ereje”. Egy építész, egy festő és egy fényképész találkozása a XIX. század végi Debrecenben
„A MAGYAR MŰVÉSZET ELEVEN EREJE" 69 vész-telepen tartott ünnep alkalmával alkotott magyar kuruc-csárdája volt." Noha az ünnepélyt sem kell játéknál többnek tekintenünk, sajátos, hogy a kortársak ennek ilyen jelentőséget tulajdonítottak, még ha le is számítjuk, hogy a fővárosban Mirkovszkynak nem volt olyan alkotása, ami a közönség számára felemlíthető lett volna, az ünnepély viszont még élénken élhetett az emlékezetben. Itt az lehet az érdekes, hogy ezt a díszletépítményt magyaros építészeti törekvésként könyvelik el. Ez abban lelheti magyarázatát, hogy az ilyen irányú törekvések léte és szükségessége ekkorra a közbeszédben is hangot kapott, Rákóczi pedig a millennium körül vált ismét a magyar államiság eszméjének kitüntetett alakjává, ahogy a „kurucság" a magyar népiélek szinonimájává (még ha a bujdosók hamvainak hazahozatalát később maga a király rendelte is el). Egy kuruc kori, vagyis hangsúlyozottan magyar építmény, még ha csak díszlet is, ha csak ötlet is, a magyar építészet nemzeti gyökerű megújításának szándékát, irányát jelezheti. Az, hogy Lechner Ödön ekkor már felépítette az Iparművészeti Múzeumot, csak fölerősítette a kérdést, hiszen volt, aki számára megmutatta az utat és választ adott, volt, aki továbbra is kereste azt - ahogy Lechner maga is. Mirkovszky is e keresők közé tartozott - saját választ találni azonban már nem volt ideje. A ZENEDE MENNYEZETI KÉPE Miután Tóth István építész olcsóbb kiviteli tervével győzedelmeskedett Gerster Kálmán fölött a Zenede tervezésére kiírt pályázaton, s a művezetést is elvállalta, az építkezést 1893 májusában megkezdték, s az épületet egy év múlva átadták rendeltetésének. A hangversenyterem ekkor még nem volt kész, de a leírásokból nem világos, hogy az építkezés húzódott-e el, vagy csak a kifestés. Az iskolát ünnepélyesen 1895. március 17-én nyitották meg. A megnyitón elhangzott, hogy a „hangversenyterem dísze a Mirkovszky Géza művészi ecsetén kívül a Tóth István áldozatkészségének köszönhető, ki a részletrajzok benyújtásakor pazarabb dekorálási javaslattal állott elő, s a jelentős költségkülönbözetet, melyet a Zenede nem vállalhatott volna, saját ambitiójával fedezte''w A Bikát 1893 novemberének végére befejező Mirkovszky tehát nem kezdett rögtön hozzá a Zenede festéséhez, s nem tudjuk, mikor kapta a felkérést; az emlékezet egyetlen, nagy lendülettel megfestett munkának tudta a három épületfreskót.'69 A hangversenyterem az építkezésnek egyébként is neuralgikus pontja volt, hiszen nagy költsége miatt először meg sem akarták építeni, létrejötte és mai formája Simonffy Emil igazgató határozott akaratának köszönhető, és a fenti idézet szerint, ha már fölépült, legalább a díszítésen akartak spórolni: ezért késlekedhettek a festő megbízásával. Az pedig, hogy Tóth István őt választotta (és erre nem sajnálta az anyagi áldozatot sem), az épületnek a Kereskedő Társulat palotájával való, már említett versenyének köszönhető: saját házát is épp olyan reprezentatívvá igyekezett tenni, mint amilyen Gersteré volt. 168 DRUMÁR, 1913,60. 169 OKK, 1904 Mirkovszkynak a 14 méter hosszú, 9 méter széles hangversenyterem mennyezetének teljes nagyságát betöltő temperaképe a zene allegóriája. A korabeli leírás szerint (amely talán az írott tématerv ismeretében készült), a képen a következő jelenet látható. „Postamenten felépített orgona, melyen Szent Cecília játszik, a komoly egyházi és monumentális zenét jelképezve. Az orgona alatt az alkotó Géniusz lantot penget, s dicsőítő nemtő nyújt felé babérkoszorút. Bárány felhős légben látható az ókori zene allegóriája: hárfázó Múzsa, ettől jobbra álló troubadour a középkori, - rokokó s barokk-alakok és egy tamburin verő nő a vidám érzéki zenét képviselik. A modern zenét pódiumon álló énekkar által fejezte ki a festő; az énekkart typikus karmester vezényli. Az előtéri ball üstrádra egy tripost festett, melyen a művészet soha ki nem alvó örök tüze ég.'™ A festményen ugyanazt a bábos-korlátos égi teraszt látjuk, mint a Kereskedő Társulat előcsarnokában és a Bika báli jelenetének képén. A kép figurái e köré vannak csoportosítva, de olyannyira a kép szélére gyűjtve, hogy a hirtelen föltekintő csak a felhőkbe rejtett égi zenekart regisztrálja. Az égbolt közepén egy kezében babérkoszorút tartó őrangyal száll, talán a zene védelmezőjeként, a jobb szélen pedig egy puttó szór virágot egy lányka (Flora?) felemelt kosarából. Mindezt bárányfelhők bodorította, tágas, derűs, kék ég előtt, köny- nyed, rokokó stílusban megfestve láthatjuk. A képet keretező aranyozott stukkódíszt kívülről „vízi növény és virág füzér, festőn veszi körül, melyet a négy sarokban angyalok tartanak" A festmény szimbólumrendszere és ábrázolásmódja semmiben nem tér el az e korban köz- és magánépületekbe egyaránt készülő, s mindenhol ugyanazokat a sémákat használó többi hasonló alkotástól. A kép nem történeti jellegű, nem nemzeti, nem magyar és nem debreceni, nem jelöl tulajdonjogot és nem mesél el történetet. Egy elvont fogalomhoz, a zenéhez próbál képi megfeleléseket párosítani, allegóriát alkotni az ókori és keresztény mitológiai alakok meg középkori képi klisék vegyítésével, miközben a szemlélő számára mindebből talán csak az égbolt és az angyalok felismerhetők, bár a zene élvezetéhez, az áhítathoz ennél nem is kell több. Mindazonáltal, a festmény terveinek elkészítése előtt Mirkovszky alapos előtanulmányokat végezhetett. Tudjuk, hogy járt Velencében (bár azt nem, hogy pontosan mikor), ahol Tiepolo festészetét tanulmányozta, azét a festőét, aki Lotz Károlyra és Max Friedrich Kochra is a legnagyobb hatást gyakorolta; s ekkor láthatta Piazzetta Szent Domokos megdicsőülése című mennyezetképét is. E kép egyes megoldásait, szerkesztését és figurakomponálását biztosan ismerte, amikor a Zenede tervén dolgozott. A másik fontos impulzus itthon érte. A következő év nyarára ugyanis megbízása volt Johann Lucas Krackernek a jászói apátsági templomba festett barokk freskóinak restaurálására, s ha a templomban körbenézünk, nyilvánvaló, hogy már korábban is járt itt, talán éppen ekkor, tanulmányútja során - s a felkérést is ekkor kaphatta. A templom orgonája fölötti falon ugyanis mintha a Zenede mennyezetének előképét látnánk, a zene allegóriáját, a felhős égbolton az orgonáló Szent Cecíliával és a körülötte zenélő angyalokkal: még a figura beállítása, elhelyezése és a kép színtónusa 170 DRUMÁR, 1913,62-63.
