Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)
Gyűjteményi, muzeológiai munka - Biczó Gábor: „…egy kicsi mindig hiányzott.” Varga Gyula élete és munkássága
204 BICZÓ GÁBOR lom többi csoportja, a városi értelmiség és a munkásság nem autochton csoportok, hanem a 17. század végén és a 18. század elején bevándorló népességből rekrutálódtak. A bevándorlás folyamata, a cserélődés, a keveredés kulturálisan a parasztság kivételével minden más társadalmi csoportot érintett az újkorban. Természetesen nem tisztünk, hogy ennek az álláspontnak a történelmi hitelességét vitassuk, itt csupán arról van szó, hogy Gyuszi bácsi ebben az állításban identitást talált. Idéznék egy rövid részletet a könyvből. „A népi kollégiummal jutottam el táncos pályafutásom kezdetéig. Említettem már, hogy mi odahaza táncoltunk néptáncokat, de azok a mi életünk szerves részei voltak és halvány fogalmunk sem volt arról, hogy mi itt valamilyen kultúrát csinálunk, táncoltunk. A népi kollégiumban ezután ezt már tudatosan, azt is mondhatnám, hogy céltudatosan kezdtük művelni. Célunk az volt, hogy a népi kultúrát feltámasszuk, elterjesszük, visz- szaadjuk a falunak. Egy olyan Magyarországot képzeltünk el, amelyikben a népi kultúra lesz a meghatározó. Ennek szellemi háttere ekkor még bőségesen megvolt." A hit tehát, hogy a magyar társadalomban fontos értékhordozó közösség a parasztság, annak pedig Gyuszi bácsi autentikus ismerője, megalapozta az ifjúkorát meghatározó küldetéstudatot. Kétségtelen, ha megnézzük a jelen kötetet és végiggondoljuk az életutat, akkor azt fogjuk látni, hogy számtalan olyan vállalás figyelhető meg az életpályán, amit nem lehet másképp értelmezni, mint egy jó értelemben vett küldetést, elkötelezettséget. Ennek a küldetéstudatnak az egyik legfontosabb aspektusa az autodidakta tanulás, tanulási készség, ami Gyuszi bácsit egész életén végigkísérte. Sosem volt elégedett azzal, amit tudott, hanem mindig igyekezett ismereteit bővíteni. Erre vonatkozóan is számos érdekes szöveghelyet lehet találni írásaiban, és ezek arra engednek következtetni, hogy a tanulásban kifejezetten módszeres ember volt. A paraszti származás ugyanis nem tette lehetővé azt, hogy szülői támogatással boldoguljon, ezért maga alakította ki az önművelés személyes gyakorlatát. Debrecenbe bekerülvén először egy mező- gazdasági iskolában, majd onnan az egyetemre bejutva, lényegében egy olyan idegen világban kellett helytállnia, ahol egyetlen segítsége volt, az hogy sok hasonló sorsú egyetemista társa, kollégája akadt, akik szintén vidéki környezetből érkeztek. Azt láthatjuk, ha az életrajzi kötetet forgatjuk, hogy ez az életperiódus, az egyetem, maga Debrecen, a városi környezet egy egészen új pályát kínált a küldetéstudat kibontakoztatására, arra, hogy a paraszti kultúrát és az ebben rejlő értékeket általánosan elfogadott, és a társadalom egésze számára közvetíthető formában fogalmazza meg. Az értelmiségi pálya és szerepvállalás kiformálódásában kétségtelenül vannak fontos állomások. Néhányat említek csak meg. Az egyik összefüggés Gunda Béla szerepe Varga Gyula életművében, élettörténetében, ami a kezdet kezdetén egy harmonikusnak mondható kapcsolatként indult. Csak az 1950 évek közepén romlott meg a személyes viszony, ám Gyuszi bácsi szakmai fejlődésére az európai léptékű etnográfus professzor döntő hatást gyakorolt. Gunda Bélának nagyon sok mindent köszönhetett Gyuszi bácsi, többek között azt az értelmiségi hátteret, ami ma is irigylésre méltóan korszerűnek tűnhet. Jó példa erre, tessék elképzelni, az életrajzban is olvasható szövegrész, amikor Gyuszi bácsi arról elmélkedik, hogy vajon Gunda tanár úr az első éves néprajz szakos egyetemistának, miért adott ki egy 500 oldalas angol nyelvű antropológiai kötetet, hogy ebből egy hét alatt készüljön fel referátummal? Tudni kell, hogy az esemény 1950-ben történt, és Melville Herskowits, az egyik legjelesebb Boas-tanítvány a szeminárium tárgyát képező művet 1948-ban írta meg. Tehát mindez azt jelenti, hogy Gyuszi bácsi és generációja Gundán keresztül mértékadó nemzetközi társadalomtudományi szakirodalmat olvasott, ami a korszerű szakmai szemlélet előfeltételét jelentette. És Gyuszi bácsi megoldotta a feladványt úgy, hogy az angol nyelvben való hiányos jártasságát szorgalmas éjszakai szótározással pótolta. Kitartó szorgalmát, ami szakmai sikereinek egyik fontos hátterét képező személyes tulajdonság, jól illusztrálja az a történet is, amikor érettségire készült, angolból: mindez pusztán egynyári tanulmány volt. Az életrajzban olvashatjuk visszaemlékezését, amikor Körösben úszva hasára tette a könyvet, és így tanult algebrát, angolt, latint. Aztán sikeresen leérettségizett, annyira sikeresen, hogy a vele készült életútinterjú alkalmakor is emlékezett egy hölgyre, akit Nagy Gizellának hívtak. A sorstárs az angol érettségin megkérte Gyuszi bácsit egy pici cetlin, hogy ugyan legyen, szíves és segítse ki, és a saját tételei mellett írjon számára egy életrajzot angolul. A mindig gáláns Gyuszi bácsi természetesen segített. A kötet egyébként fontos erénye, hogy a hétköznapi életeseményeket nagyon jóízűen meséli el, az életútinterjúban az életút valóban életszerűvé válik Az életmű egy következő nagyon fontos motívuma - ami ugyancsak részben Gundához köthető, és meghatározta mind Varga Gyula táncos, mind a néprajzos pályáját - a terepmunka volt. A kötet leírja, és ezt Gyuszi bácsi nagyon pontosan megfogalmazza, hogy egyetemi éveinek időszakát tekintve a társadalomtudományokban, így a néprajztudományban is, Magyarországon a „debreceni iskola" volt az első, amely felfedezte a terepmunka jelentőségét. A terepmunka Gundán keresztül vált a szakma művelésének módszertani etalonjává. Gunda Béla a svéd iskolában nőtt fel és a brit szociálantropológiához is erősen kapcsolódott, így a terepmunka csupán egy bő évtizednyi késéssel, automatikusan bekerült a magyar társadalomtudományi életbe. Gyuszi bácsi kortársaival fiatalon elsajátította a terepkutatás módszertanát, ami azt eredményezte, hogy a gyűjtőmunkát a nemzetközi gyakorlat sztenderdje szerint végezte. Ez volt az az időszak, amikor elindultak azok a gyűjtőutak, az a gyűjtőtevékenység, ami a világháborút követően még tetten érhette a parasztságot abban az állapotában, amely zárványszerűen sok etnográfiai értéket megőrzött a tánckultúrában, az énekelt hagyományban, a folklórban. Ugyanez a generáció aztán később dokumentálhatta az akkulturációs folyamat eredményeként a paraszti kultúra erózióját. Gyuszi bácsi életpályáját meghatározó következő jelentős személyes motívum a közösségszervező munka volt. Aki olvassa a kötetet, meglepetéssel fogja tapasztalni, hogy mennyi és hányféle közösség megszervezésében játszott tevőleges szerepet. A legelső az talán a kismarjai időszak volt, amikor különböző népszínműveket tanított be kortársainak. Aztán
