Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)

Irodalomtörténet - Bíró Éva: Julow Viktor diákévei. Részletek az Eötvös kollégiumi Naplóból

162 BÍRÓÉVÁ MAGYAR JOVO REMENYSE Őszinte beszélgetép iskolai tanulmányi győzteseivel Hat okosképü, nyiltszcmü fiatalember ül a szerkesztÖaégi szobában. Diákoa szerénység­gel, de érezhető határozottsággal beszélnek a világról, magúkról és céljaikról, Ahányan van­nak, mind az élet kapujában állanak. „Előt­tük a világi’* — szokás mondani és moat ki­váncsiak vagyunk, hogy mit tudnak a világról? Kellemes, kitűnő társaság. Valamennyi nyert az idei középiskolai tanulmányi versenyen, valamennyi fiatal tudósa egy-egy tárgynak. így együtt: bokréta a magyar, fiatalság legjavából. Bizonyos oldalon azt szeretik hajtogatni, hogy a magyar fiatalság nincs eléggé felké­szülve — a pozíciók betöltésére. Ml most rd- jűkforditjuk a nyilvánosság reflektorát, hadd mutatkozzanak be: BATYKA ZOLTÁN földrajznyertes, az egyetemi királyi katolikus gimnázium növendéke az első. Édesapja ügy­véd, ömaga kereskedelmi pályára akar menni. Nincs tőkéje, csak- szellemiekben van felké­szülve rá. Németül, fran­ciául és angoluj beszél, olaszul egy kicsit. — Főleg a külkeres­kedelmi jiroblérruík érde­kelnek, — mondja. *— A magyar ipari és mező­gazdasági kivitel szá­mára mggon sok tehető­séget látok kelet feM- Ezen a téren gyors in­Már akkor várható volt, amikor a monarchia a közép- versenyek totó kérdésekkel szeretnék foglalkozni, megbukott. A magyar törekvés is odairányul, jjezek érdekelnek a legjobban. Bízom a jóls- ................................. tenbon, hogy ott is menni fog a dolog. JULOW VIKTOR a magyar Irodalmi győztes, Debrecenből írt levelet. Elsősorban iskolájára, a debreceni református gimnáziumra büszke, mert négy évszázad alatt egy Arany Jánost, Kölcseyt és Csokonait adott (t magyar irodalomnak! Igazgatója és pártfogója, dr. Kun Sándor és iroda­lomtanára, Oácsályí Géza, előre megjósolták első he­lyezését, a fiatalember ne­héz fába vágta a fejszéjét: irodalomból akar megélni. Okos levelében a következőket írja: 4 Versenytételem ez volt: Pugyan ismer­tetném meg röviden egy külföldi diákkal a XX. század magyar irodalmát t Abból indul­tam ki, hogy lroüal­hogy ax elcsatolt kisebbségi sorban élő gyarságot visszaszerezzük. Ehhez az az egy­szerű fizikai törvény szükséges, hogy ­a nemzettest erős legyen, mert a nagy mágnes magához tudja vonzani, vagy legalább is arccal magafelé tudja fordí­tani a vasreszelékeket. CSATLÓS JANOS apja kőműves, jelenleg gyárimunkás, öt test­vérével és édesanyjával heti 28 pengő kere­setből élnek. M lehet képzelni, hogyan! Még­is kitűnő tanulója a. Szent László gimná-| ziumnak és & latin j versenyen ö vitte el aj pálmát. A középisko-f iában tanára. Dongó Orbán segítette, köny- j vekkel látta el. De mos az egyetemre szeretet menni. Persze nem tu< — egyelőre. — Latin- és franciaszakos nyelvtanár sze retnék lenni. A nyelvtanulás volt mindig a, gyengém, pedig otthon senki sem beszél af magyaron kívül más nyelvet. A latint például annyira szeretem, hogy magánszórakozáeból szoktam olvas­gatni. Műfordítással is akarok foglalkozni, már töb-j bek között lefordítottam. Horatius két nehéí ódáját. Sajnos, most még csak- sóvárogm ex nene^s ogva né az Idegent elsősorban az érdekli eredetien, sajátosan ma­gyar és amit egyetlen más irodalombon sem ta­lálhat meg; másodsorban pedig, ami általá­nosan embeH és minden Irodalomban meg­található, tehát összehasonlítási alapot ad. Irodalmi tanár leszek, szeretnék bejutni az Eötvös-kollégiumba. Természetesen az isko­lán kívül is szeretnék irodalommal foglal­kozni; gyermekkorom óta írogatok verseket, novellákat, esszéket, sőt -- drámákat isi KOMLÖS JANOS pécsi S2échenyi-gimnázium Vili. osztályú tanulója szintén Írásban válaszolt az Esti Újság kérdéseire. Sze­rény, de öntudatos szavak varrnak a levélben. Kom­lóé János tervszerűen négy év óta készült a középiskolai tanulmányi versenyre. Gépészmérnök akar lenni, ez édesapja foglalkozása is. Termé­szetesen a Műegyetemre fog beiratkozni, ahol kü­lönösebben a rádiótechni­kával akar foglalkozni. — A televízióban Iátok nagy fantáziát, — Írja - - óriási dolog Tokiót látni SvAapeót* röl. Bár a huszadik század egyik jellegzetes­sége, hogy az emberek igyekeznek egy irányba haladni, specializálódni, én mégis a matematikán, fizikán és a kémián kívül ér­deklődöm más dolgok iránt is: szeretem a sportot, a művészetet és főleg a jő könyve­ket. * Ea a csokoroyi flü határozott cáfolat arra a vádra, hogy a magyar fiatalság nem ké­szül fel az életre. íme a legelsők: zsebükben a tudás, szívükben az akarat. Most a társa­dalmon a sor, hogy helyük is legyen. RATHONYI JANOS — Tudniillik rajta felejtettem a meg­hívójukat. * A kedves operettsztnészná az eljegyzé­sére kómi. Kinn Vikik Pasaréten (s az eU Jegyzésére t(*rmés$ete$m kihívta villájába rt tMiahfi hardtHíiit W An éirutk* kíván­2. kép Újságcikk a tanulmányi verseny győzteseiről (Esti Újság 1938. május 29.) Viktor is. Átível ez a gondolatmenet a módszertani területre is. Zsigmond Ferenc tankönyvéhez írt előszavában leírja például, hogy a tanulás és be­fogadás segítése érdekében a szépirodalmi műalkotásokat és azok értel­mezését, magyarázatát nem választja szét, hanem egy helyen, együtt hagyja. Leírja, hogy merített Horváth János irodalomtörténeti munkái­ból éppúgy, mint Császár Elemértől. Magyarázza ezt a gondolatmene­tet, Julow Viktort államvizsgáztató(l) tanárok közül éppen e kettőt említi Julow szüleinek írt levelében és naplójában is: ti. Horváth Jánost szeret­te volna kapni, helyette Császár Elemér lett... „három vizsgáztató közül, akiket kértem, éppen kettőt cseréltek ki. Magyar irodalomból Horváth Já­nost kértem, persze Császár Elemért kaptam, magyar nyelvészetből Zsi- rait, erre persze csak Németh Gyulát adták [...] a hiba csak az, hogy most kezdhetem újra a tanulást onnan, ahonnan elkezdtem. Vizsgaszabályzat ugyan van, de ki törődik avval. Minden professzor másképp, sőt mást kér­dez, [...]$ talán sehol nincs olyan tere a tanár egyéni ízlésének, mint ép­pen az irodalomtörténetben, lévén az a leglabilisabb tudományok egyike. A tárgyban is van különbség: Horváthnál fontos a középkori latin iroda­lom, Császár ezt nem is kérdi, viszont Császár vesszőparipája a népköl­tészet, a hun és egyéb mondák stb. kérdése, ez viszont Horváth szerint még csak az irodalom fogalmába sem tartozik bele."15 A lehető legszéle­sebb szakirodalomból merít az a tankönyv, amiből Julow tanul, egyszer­smind a legtágabb és változatosabb értelmezési lehetőségeket mutatva meg a tanulóknak, ugyanakkor bizonyos átfedést mutat az Eötvös Kollé­gium szemléletével. Mind a tematika mind a módszertan kapcsán egyenes következtetést vonhatunk le a versenyeredmények Julow életét érintő predesztinatív kö­vetkezményeire: az Eötvös Kollégium éppen ezt a „$zellem"-et képviselte. Az országos irodalmi verseny első helyezésével Julow Viktornak felvé­teli nélküli Eötvös kollégiumi tagságot ajánlanak, ami természetesen kö­vetkezik a kollégium kiválasztó szemléletéből. Szabó Miklós, a kollégium igazgatója nyilatkozik erről a legvilágosabban vitacikkében, amit a „Kitű­nőek iskolája" kapcsán Zilahy Lajosnak ír: „csupán arra van szükség, hogy kiválogassuk a legjobbakat (előzőleg írja, hogy a gimnáziumok 5. osztá­lyától már figyelik a tehetségeket! Beszúrás tőlem. B. É.), jó vezetőket ál­lítsunk melléjük, kiemeljük őket az anyagi gondok közül, s ellásuk őket 15 Julow Viktor levele szüleinek, é. n. április 7. Az idézetek levelek, ha külön nem jelzem. Julow Viktor kéziratos hagyatékában találhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents