Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2017 (Debrecen, 2017)
Irodalomtörténet - Bakó Endre: Szabó Pál debreceni kapcsolatai
132 BAKÓ ENDRE A Szabó Pálról szóló kritikai irodalomban sajátos helyet foglal el Tóth Béla véleménye, ami nem lehet teljesen független Gulyás Pál felfogásától. „A parasztírók közül legelőször Szabó Pál tűnt fel Emberek c. kötetével. Azóta körülbelül tíz regénye jelent meg a faluról, a háború utáni faluról, amely születését s felnövekedését látta, s ez a falu mégsem az ő faluja. Minden problémája megtalálható a faluról szóló irodalomban, főleg Móricz sszociográfusaink műveiben. Alakjai is könyvekből lépnek át a faluba: majdnem mindegyiknek megvan a párja az előző irodalomban, Móricz, Szabó Dezső műveiben. Sőt, mintha Szabó Pál összekeverné e két ihlető- jét: a móriczi figurákat Szabó Dezső paraszt-extázisának nagyító tükrében lépteti föl, a mester nagy álmainak teremtő hitele nélkül, a másodlagos tehetség torzító túlzásaival. (...) Az irodalmi befolyás még a részletekben is kinyomozható, {a Szakadék) hősének gyermekkora kísértetiesen hasonlít Veres Péternek a Számadásban leírt gyermekkorához. Szabó Pál regényeinek formája sem tart rokonságot a népi elbeszélésformákkal: modern expresszionista-naturalista regények ezek. Nyelve sem népi nyelv, legfeljebb itt-ott népieskedő (...) amely néha elmegy a pongyolaságig."26 Juhász Géza a Lakodalom c. regényről szólva néhány eredeti megfigyelésről számolt be. Többek között arról, hogy „Szabó Pálnak tulajdonképpen már az első regénye is tiszta időábrázolás volt: az Emberek. Ebben sok önéletrajzi elemmel a Toldi-témát fogalmazta újra, a bihari falusi fiú feltörését. De az ő hőse nem szolgasorban nevelt nemes úrfi, hanem paraszti suhanc; győzelme viszont nem a nyers erő, hanem a szellem diadala." Még érdekesebb azonban a következő hipotézis: „Ezt a regényt a testvér finn epika szabadította elő Szabó Pálból, Linnankoski művészete. De mit ért volna akár a legkülönb remekmű, ha magában nem hozza Szabó Pál az ősi elbeszélő hajlamot." Linnankoski nagysikerű könyvére gondolva (Dala tűzpiros virágról) nem tűnik elhibázottnak ez az összehasonlítás, amit azonban az irodalomtudomány sohasem igazolt vagy cáfolt. „Megírás szempontjából sűrű, kitűnő munka a Lakodalom. (...) hiteles néprajz, bőséges kordokumentum. S hangos vádirat a szegénység ellen, az álműveltség ellen. (...) Nyelve szintén végképp megtisztult első korszakának stílromantikájától. (...) Nem 'eszményített' parasztok a Lakodalom hősei, emberek, habozok, esendők, szánni valók; mégis szépek.. ,"27 Később önéletrajzi regényének első kötetével is Juhász Géza foglakozott, csaknem tízoldalnyi reflexiót fűzött az autobiográfia tartalmához, írói szemléletéhez, de a műalkotás esztétikai jellegzetességeinek alig másfél oldalt szentelt. „Ha most művészi eszközeit is szemügyre vesszük futólag, arra az alapsajátosságra már elég csupán emlékeztetetnünk, hogy a jelentős mozzanatokat, élete legtartalmasabb pillanatait múlt és jövő összefüggésében mutatja be. A rögtönzésként ható bevezetés után eleinte úgy rémlik, mintha tovább is átgondolás nélkül kanyarogna az elbeszélő elő- re-hátra. Minthogy ezek a kitérők soha nem nagyok, nyomban jelentkezik a jó hatásuk annyiban, hogy fokozzák a mondanivaló hitelét; sehol semmi keresettség, kiszámítottság látszata nem tompítja az élénk előadás friss 26 TÖTH Béla, Irodalmunk új útja, Népi írók, Új Élet (Kassa), 1941/8-9,256-258. 27 JUHÁSZ Géza, Lakodalom, Sorsunk, 1942/4,408; ill. azonos szöveggel: Falusi lakodalom. Szabó Pál új regénye, Tiszántúl, 1942. június 21., 7. ízét. De másképpen is mindinkább igazolódik ez a módszer: általa kap valódi mélységet és távlatot az ábrázolás." Megállapítja, értékként elfogadva a spontán történetmondást, mely szerinte „majdnem hibátlan" szöveget eredményez, de azért emlékeztet rá, hogy az író néha elveszíti a fonalat. Példának az aratósztrájkot említi. Egyik írói sajátossága, hogy történetekkel ábrázol. Költői ereje „ritkábban mutatkozik, mint föllépése stílromantikus műveiben, de a hatás sokkal nagyobb. Régen megírtam, hogy van az epikájában valami az északiak, finnek, skandinávok erős, tiszta levegőjéből". Végül dicséri az író nyelvhasználatát, illetve mentegeti „néhakori pongyolaságait."28 Szabó Pál könyvének margójára, ez a címe egy kommentárnak a Néplapban. „Az íróságnak azt hiszem, ez a legnagyobb joga és legszebb feladata, megtanítani az embereket mind arra, amit talán mindenki él, de nem mindenki tud. S akinek megadatott ezeket mind tudni, annak kötelessége, hogy ezt a tudást átadja azoknak is, akik szomjasan kíváncsiak a mindennapi igazságok egyszerűségére."29 Kár azonban, hogy az írásból nem derül ki, melyik könyv margójára szánta az újságíró ezt a gondolatot. Nem úgy egy másik méltatás: „Tematikájában nem különleges, terjedelmében nem monumentális alkotás ez, mégis úgy érezzük, csupa szív, csupa líra sugárzik belőle, ami az amúgy is olvasmányos könyvet olyan meleggé, bensőségessé, széppé varázsolja. A korabeli valóság olyan darabját vetíti elénk, ahol a nép hőssé magasztosul, s küzdelmük megrajzolását az együttérzés melegsége hatja át. Kétségtelen, (...) a maga nemében elsőrangú munka, mely nemcsak Szabó Pál életművét gazdagítja, de egész irodalmunk javára is nyereséget jelent."30 A lap terjedelmes nekrológja mint nagy írót búcsúztatja. „Miért nagy író? - teszi fel a kérdést a névtelen cikkíró. - Mert történeteiben koldusok, elesettek, rongyparasztok, becstelen urak és jó emberek fölött diadalmasan zeng az élet lírája. Mert akármiről mond mesét, mesét mond mindig, tisztaszavút, amelyben jóság és gonoszság ütközik össze, amelyben minden konfliktus egyként hordozza a társadalmi és emberi tartalmakat".31 Egy év múlva tudósítás számol be a biharugrai sírkőavatásról, Bata Imrétől vett idézettel: „Még magunk sem tudjuk pontosan, mily nagy szolgálatot végezve élt köztünk, de az máris bizonyos, hogy művei megállnak az időben."32 Czine Mihály Szabó Pálról szóló könyvét, mely az Arcok és vallomások sorozatban jelent meg, a kritikus már-már lelkendezve méltatja. „Eposzt írt Czine Mihály, egy nyughatatlan csodás élet époszát. Egy ember, aki jön a semmiből, és belérobban a történelembe, életét Eszmévé emeli, föl az egyetemesség csillag-magasságába." Úgy véli, hogy „A történelem és az irodalomtörténet pontossága oldódik fel Czine költészetében (...) Ritka érdem, hogy nem téveszt arányokat." Külön dicséri a könyv fotóanyagát.33 28 JUHÁSZ Géza, Szabó Pál: Nyugtalan élet, Csillag, 1954/8,1571-1579. 29 (b. i.) = BODA István, Néplap, 1956. július 29., 7. 30 Sz. SZABÓ László, Szabó Pál: Ahogy lehet, Napló, 1962. november 21., 9. 31 ANONIM, Búcsú Szabó Páltól, Napló, 1970. november 9., 5. 32 ABLONCZY László, Szabó Pál sírkőavatása Biharugrán, Napló, 1971. november 4., 5. 33 ABLONCZY László, Czine Mihály: Szabó Pál, Napló, 1971. november 21., 10.
