Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2016 (Debrecen, 2016)

Történettudomány - Kürti László–Papp Klára: „Egy csöpp kultura nincs az egész háborúban” – Kecskés József naplója 1915-ből

„EGY CSÖPP KULTÚRA NINCS AZ EGÉSZ HÁBORÚBAN" 67 ártott meg ellenkezőleg utána oly nagyszerűen éreztem magam hogy feltétlen mindennap a patak hideg vízében mosdok. Ágyúznak némely­kor adnak le egy-egy lövést. Távolabb Két olasz gránát is esett le. Miu­tán Zsürgerrel (?) beszélgettünk egy darabig én Lajcsinak írok egy hosszú levelet. Majd naplóm egészítem ki s a rendes napi levelezést folytatom. Bosszús vagyok egy Kissé, hogy ma nem Kaptam levelet. Nem tudom a Kis Kató mit akar. Igazán régen nem írt. Van még nóta rá Búsuljon a ló, s egy helyébe száz is akad. Kárpótlásul helyette meglehet összejövünk vol­taképp a szép Kis Olgácskával. A cserét egy cseppet sem bánom meg. Ebéd után nem fogván a hely sehol az erdőbe mentem s a lőtt sebemet nyomtam ki. Egy ici pici löveg darab volt amit benne találtam, azonban azt hiszem maradt még benne. A vér még most is szépen folyt belőle. A darabot /csudálom, hogy ólommérgezést nem kaptam/ a tárcámba tet­tem el emlékül 10-iki ütközetünkért, Később jött Spiro s leültünk kártyáz­ni. Rám nézve jól ütött ki a dolog, mert vagy 15 krajcárral lett nehezebb a pénztárcám. Vacsora után még együtt maradtunk s Később Elerdijecky (?) s Gosztovics (?) s Rosenwasser is fölkeresték szerény ebédlőnket. Az üveg borok egymásután fogytak, hasonlóképen a czigaretták is. Igazán jól eltöltöttük az estét, mely már Kezdett az éjjelbe borulni. Ki nem len­nék elrontója, ha mindennap is megtartanánk azt a Kis cécót. Amilyen rossz nézetem volt Herd... Kivül s Gusztiról épen oly jó van most ezen Kis összejövetelek hatása alatt. Guszti sok érdekes dolgot mesélt az élmé­nyéről, mohamedánokról, főhercegről s asszonyról, a feleségéről s hol­mi egymásról. 915. június 19 én Éjfél után Vi 1 re járt az idő mikor lefeküdtem. Jót aludtam csak hogy hozzá vagyunk már szokva a kényelmetlenséghez, ha egy Kis Kényelem­hez hozzá jutunk még csak nem is esik jól. Pl. annak, hogy álmos voltam. Folyton forgolódtam s már Vi 7 Kor talpon voltam. Bosszús vagyok újra mert nem kaptam levelet, miért alighogy megiszom Kávém hozzáfogok panaszkodni naplómnak. Ezután mosakodom, hogy becsülettel menjen meg a V2 9 órakor tartandó besprechung a Baön-nél, mely nagyobbrészt a tiszteletadás, tűzrakás Körül forgott, mind olyan körülmények, melyek arról tesznek tanúságot, hogy az angriffünk elmarad. Ezek mellett azon­ban tartja megint erősen az is, hogy Görz vidékét Keressük fel meglehet mára Közeli napokban. Márakkor pedig csak inkább ittangriffeljünk, mint ott. Néha lőtt erős ágyúzást kezdtek ránk az olaszok, melyet mi szintoly erősen viszonoztunk. Vagy 300-400 lépésre csaptak le tőlünk állandóan a gránátok és schrapnellek századunkat azonban elkerülték. 11 órakor le­feküdtem, mialatt elhallgattak az ágyúzással is annyival is inkább, mert el Kezdett az eső esni. 1 órakor menázsimat hozta János, mire felkeltett. Elállt az eső is s én nagyszerűen elköltöttem (makaróni leves, hús cukros szemes babból álló) ebédemet. Utána fekete Kávé mellett, János mesé­it a régi időből, gyermekkorából hallgattam, majd naplómat folytatom s leveleket fogok írni. Az érem szalagot is Kicsire vettem a vacsora után csakhamar lefeküdtem s jó darab ideig Jánossal beszélgettem mindenféle szamárságról. Szeretem hallgatni, mert olyan érdekesen tud előadni vala­mit. Igen jó magyaros pofa az öreg. 915. jún. 20 án Alig aludtam el az este illetve az éjjel, hát V2 2 óra tájban egyszer csak érzem, hogy valami csepeg az arcomra. Esett az eső s mivel gyengén volt Konyhám födele, behánytuk földdel átázott és egész nyogodtan esett, csepegett belülre is. Mindjárt alarmiroztam Jánost s Rácot, mert ők vol­tak a hibások. Este hiába mondtam: jó lenne fölteríteni a ceheket [N. zelt=sátorlap] mert eső lesz, nem hajlottak a szavamra s el lustálkodták a dolgot. Nagynehezen sikerült azután egy celtet úgy Kifeszíteni, hogy rám nem csepegett többet, annál jobban azonban a Kijárat... Nemso­kára újra elaludtam s Kivéve ezt az időt még reggeliztem s szüleimtől jövő levelet átolvastam aludtam 11 óráig. Ekkor sem lehetett azonban Kimoz­dulni lakásomból esett az eső szakadatlanul. Lakásom földig csupa sár volt. Ebéd után Spirót hívattam el mivel untam magam. Kártyáztunk egé­szen 7 óráig s nyertem 9 Krajczárt. Gyönge vacsorám elköltése után még egy ideig Zsürgennel (?) beszéltem Ki Kirchbachban volt a dekoráláson. Ö szegény bronzot Kapott s nem vigasztalódott azzal, hogy a trónörökössel Kezet fogott. Találkozott Lajcsival Ki úgy van felőlem informálva, hogy én ...zigolva (?) vagyok. Jót nevettem rá. Ezután lefeküdtem s 11 óráig beszél­gettünk majd édes álomba merültem. Ajtót csináltattam ma. 915. jún. 21 én Reggel szép napsütéses időre ébredtem. Kávém eltöltése után meg­mosakodom s naplóm egészítem Ki. Majd levélíráshoz fogok mert tegnap nem tudtam semmit sem írni. Jocinak megírom hogy Gabi a Kis ezüs­töt Kapta. Már 8 órakor elkezdték az ágyúzást, mely azonban egy pár lö­vésben Kimerül. A belőtt helyet a barátoknál lövik az olaszok. Később tudtomra adják, hogy Baön inspektoros tiszti barakk déltől holnap dé­lig Ez azért nehéz, mert revolvert Kellene Keríteni. El is megyek Zsigához az Kapható ilyesmire. Sikerült is tőle megszerezni miközben hallottam, hogy Dubon (?) a barakok mellett agyonlőtte magát. Történet oka per­sze ismeretlen. Délben, ebéd után, miután már átvettem a tisztemet rövid vizsgálatot tartottam, majd majd Herdickyt hallgattuk, ki a... mondott a főherceg 10 nap múlva kilátásba helyezte Lemberg elestét, a trónörökös­nek a jó helyzetünket tudatta. Majd 'A 3 fele Pestivel felkerestük Forgác- hot hol ...Pesti levelet íratott Forgáchal, Pálmayval hogy megsebesült Vi 7 Kor vacsorázni jöttünk haza. Én a Veress s Gargyi deKungjában Költöt­tem el szerény s szegény vacsoránkat, majd újra felkerekedtünk s a negye­dik századhoz mentünk hol olyan dalolást csaptunk, hogy az olasz testvér biztosan meghallotta 11 óra fele megvizsgálva a postokon feldwachénkat, aludni tértem. Néha egy egy távoli ágyúszó hallattszott gyenge utóhangja Kint a délutáni erős ágyúzásunknak. 915. június 22. A mai napom jól Kezdődött. Jól alvásom volt s hozza János reggel a le­véllel a Kezében zavart fel. Végre a Kis Kató is megtisztelt 2 lev. lap Kereté­ben. Két lap jött a Zeiss lányoktól. Még biz isten ha egy párszor beszélnék a Kis Pörzsivel még bele szeretnék. Vagy így is Ki tudja mit érez az em­ber szép bécsi lányok látásakor. Reggeli, mosakodás után jelentkeznem Hedríchnél majd hozzáfogtam levelet írni, mely csak az ebédre híváskor

Next

/
Thumbnails
Contents