Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2016 (Debrecen, 2016)
Történettudomány - Kürti László–Papp Klára: „Egy csöpp kultura nincs az egész háborúban” – Kecskés József naplója 1915-ből
„EGY CSÖPP KULTÚRA NINCS AZ EGÉSZ HÁBORÚBAN" 51 összegzéseinket.25 Természetesen nem minden részlet válik ismertté és így nem kapcsolódik a nagy történelmi narratívához. Kecskés József emléktárgyai közül a harctéri fényképek és a naplója maradt fenn, valamint bajtársai által állított emlékmű és a csapattestről kiadott könyvek adnak útmutatást. Az itt közölt harctéri napló érdekes, ám egyben szomorú vallomásként leírja a Nagy Háború embertelen és kilátástalan voltát. A háború konklúzióját legszebben Kecskés József sajátos szemszögéből, barátja hősi haláláról szóló feljegyzésből érthetjük meg igazán: "Mélyen megrendített halála. Erős még hozzá életerős tölgybe hatalmas villám csapáshoz hasonlítható hősi halála. Jó barátomnak nevezhettem őt s az még jobban fájdalmas. Hogy Kell ily fiatalon az embernek elpusztulnia vetődik önként fel a Kérdés. Miért nem tudtunk nyugodtan élni szomszédainktól. Ezért millióknak kell elpusztulni, nyomorékká, bénává, nyomorultá, Koldussá lenni, hogy még több millió nyugodtan békében, akadálytalanul alapozhassuk meg boldogságukat. Szép, nemes, lovagias feladat melynek szolgálatába barátommal együtt én is szegődtem. De vájjon elérjük-e azt amit elérni szándékozunk, vagy még többet vesztve hamarabb pusztulunk és veszünk s mint oldott kéve hull szét nemzetünk." 25 A Magyar Hadtudományi Társaság Csata- és Hadszíntérkutató Szakosztálya például az 1916-os Isonzó-melletti (a népnyelvben inkább doberdói) harcokat rekonstruálta Kókay László, a szegedi 46-os gyalogezred rajparancsnokának naplója alapján ( http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/sections/mhtt_csata/kterv.htm (2016.05.10.). KECSKÉS JÓZSEF NAPLÓJA Kadétté aspírante Josef Kecskés 1915. IV. lo.-e 1915.IV. 11. Lehetetlennek tartom naplóm azon érzelmek leírásával nem kezdeni, melyet szülővárosom elhagyása miatt éreztem. Debrecen nemcsak azért bír oly nagy jelentőséggel előttem, mert ott szülöttem s ott éltem úgyszólván 19 évet, hanem azért is mert benne hagytam összes szeretteimet. Fájdalmas volt a búcsúzás Kedves Szüleimtől s testvérkémtől Kikkel világomat éltem. Kimondhatatlanul szenvedtem, mikor sírásukat láttam, mert tudtam hogy azon könnyeknek egyedül én vagyok az oka, azzal, mert önként jöttem a harctérre. Alig csókoltam Őket talán utoljára a vonat lassan mozgásba jött, hogy véget szakítson életem egyik legszebb pillanatának. Egy néhány lépéssel szüleim mellett állott az a szőke lány kivel csak egy néhány napja ismerkedtem meg. Amint közeledtem a vonaton feléje oly elragadó volt néma szomorúságában, hogy ellenállhatatlan vágy ragadott meg egy csókkal vigasztalni szép kék szeméből kiolvasható búbánatában. Ez volt életemben az első csók melyet ifjú leánynak érzelmem tolmácsolásául adtam. Tulajdonképen nem is a szépsége izgat, hanem az a néma ragaszkodás, melyet egész lénye elárul. Egy csókkal akartam jutalmazni (de mily gyenge, s talán értékleten jutalom). Alig ugrottam fel a vonatra, azt vettem észre a tömegben, ki előreláthatólag életem folyására döntő befolyással lesz. Utólag szinte kizártnak tartom, hogy józan ésszel rendelkeztem, abban a pillanatban is, mikor odarohantam a tömegben utat törve hozzá és arcára a tiszta szerelem csókját rá leheltem. Bár oly soká tartott volna a pillanat amíg hamar ajkamat el kellett választani arcáról, vagy bár ott estem volna össze előtte inkább, mint ide fenn egy nyomorultólomtól találva. Vigasztalásomul kis ujjáról nekem adott gyűrűjére tekintek s utolsó virágjára lehelem forró csókomat. Vajha ő is viszonozná azon érzelmeket melyek engem töltenek el, miután megismerkedtem vele. Szívem fölé is helyeztem hajának egy levágott kis fontát gondolván, ha isten is velünk ki lehet ellenünk. Azonban a gyönyöröm nem tartott soká fütyült a vonat, s alig tudtam fölkapaszkodni rá tova mozogtunk a tömeg éljenzése, kendő lobogtatása és a muzsika Isten álld meg a magyarja mellett, anélkül, hogy ezután kicsikém...és nővérét kit szintén oly szívesen veszek mintha testvérem volna, egy pillanatra is megláthattam, s búcsú csókomat inthettem volna néki. A vonat később mindinkább sebesebben ment, úgy hogy nemsokára egyedül maradtam gondolataimmal, s kicsikém nővérjének ideáljával. Mindjárt Nyíregyházáról írtam szép ismerőseimnek köztük, köztük a már megismertnek továbbá régebbi ideálomnak, kitől még búcsút sem vettem. Büszke gőgje és az én dacom kizárta szép búcsúnkat, dacára, hogy én vele szemben még mindég a régi vagyok, ellenben új bájos barátnőjével, kinek szintén írok. Aznap sőt másnap sem történt semmi följegyezni való. Levélírás, kártyázással töltöttük időnket, mulattatuk magunkat. Sátoraljaújhelyen átjőve csakhamar megérkeztünk szakadó esőben Varranóra. 1 "I I
