Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Régészet - Kolozsi Barbara: Egy Árpád-kori épület lehetséges rekonstrukciója
61 Kolozsi Barbara EGY ÁRPÁD-KORI ÉPÜLET LEHETSÉGES REKONSTRUKCIÓJA LELŐHELY A Debrecent északról elkerülő műút tervezett nyomvonalán 2009-2012 között több szakaszban megelőző feltárást végzett a Déri Múzeum Régészeti Tára a Debrecen—Monostor-erdő lelőhelyen. A kutatást a 4. számú főút Debrecent elkerülő szakaszának a 35. számú főúttól Bocskaikertig terjedő szakaszának területén a 0+000 -11+900 kmsz. közötti szakasz építése tette szükségessé. A megépítendő északkeleti szakasz folytatása a már meglévő, Debrecent északnyugati irányban elkerülő szakasznak. A lelőhely majdnem 4 km hosszan érintette az építendő utat, melyben ki- sebb-nagyobb homokdombok váltották egymást. Több földút keresztezte, északkelet-délnyugati irányban pedig végig futott rajta a Pallagi földút, mely megnehezítette a feltárást, mert több szakaszban kellett dolgoznunk. A több évig tartó gyér és néhol közepesen intenzív feltárás eredményeképpen 1015 objektumszámot és 1620 stratigráfiai számot osztottunk ki a 83.500 m2-nyi feltárt területen. Az északkelet-délnyugati irányú lelőhelyen a következő korszakokat azonosítottuk: őskor, középső neolitikum (alföldi vonaldíszes kerámia kultúrája), bronzkor (Makó-csoport), késő vaskor (kelta), Római császárkor (szarmata), Árpád-kor, késő középkor (15-16. sz.), újkor. Valószínűleg a lelőhely keleti részét sikerült feltárni, próbáltuk behatárolni a teljes lelőhely kiterjedését, de a Nagyerdő közepén elég nehéz. Az északi és a déli szélén találhatóak az őskori objektumok, míg a közepén helyezkedett el a 12-13. századi laza szerkezetű Árpád-kori falu, melyhez az objektumok jelentős része tartozott (házak, kutak, gödrök, árkok, cölöplyukak, földbevájt kemencék), valószínűleg a falu tovább élt /csak már kisebb létszámban/16. századig. Az egyik legjelentősebb objektum egy Árpád-kori alapozási árokkal és rengeteg cölöplyukkal rendelkező épület, melynek rekonstrukciójára tettem kísérletétől. tábla) MONOSTOR TÖRTÉNETE Monostor Árpád-kori település volt a debreceni Nagyerdőtől Északra, Parlag, Hosszúmacs, Szentgyörgy-Mihálylaka, Zelemér és Hadház között. Tágas határának déli és keleti fele már a középkorban is szántóföld, kaszáló rét és legelő volt, nyugati és északi része pedig tölgy-, szil-, nyár- és kőriserdő. Monostor már a legrégibb időkben is a Gutkeledek birtoka volt. 1911-ben a mo- 1 1 A rekonstrukció elkészítésében Szolnoki László régész kollégám segített, melyet ezúton köszönök meg neki. nostori erdőben, az akkori Gazdasági akadémiától északnyugatra eső 3-4 méter magas Templomdombon találta meg Zoltai Lajos, az 1308-ban Monostornak, 1325-ben Szólátmonostorának írt falu keletelt temploma alapjait, melynek építését a 13. század első felére helyezte. (ZOLTAI 1911,42-43) A TELEPÜLÉSRÉSZLET A feltárt területen a mai értelemben vett utcaszerkezetet hiába is keresnénk: a házak laza csoportokban, amolyan „bokrokban" helyezkedtek el, melyeket árkok és sövények választottak el egymástól. Az udvarokon szabadtéri tűzhelyek és hulladékgödrök maradványai kerültek elő. A néhány négyzetméteres félig földbe vájt házak egyik sarkát a kemence foglalta el. Egy házban fejjel lefelé eltemetett edény került elő, mely a rossz szellemek távoltartását szolgálta. A lakosság gazdálkodásában fontos szerepet játszott a szőlőművelés is, melynek több eszköze (pl. metszőkés) is előkerült. Az Árpád-kori objektumok egy laza szerkezetű 12-13. századi falurészletet alkotnak. A 42 épület közül a legérdekesebb egy alapozási árokkal, rengeteg cölöplyukkal rendelkező, részben felmenő falú, gádoros épület. REKONSTRUKCIÓ Nehéz rekonstruálni, hogyan is nézhettek ki ezek az épületek. A rekonstrukcióhoz segítségül hívtuk a népi építészetet. A feltárt alaprajz alapján megpróbáltuk megrajzolni az építményt. A népi építészet természetes szerves és szervetlen anyagokat, valamint mesterséges anyagokat használ. A szerves anyagok többsége növényi anyag, fa, de nem csak szálfa vagy borona, hanem a gally és ág használata is lényeges. A természetes ásványi anyagok közt a föld vagy sár a legáltalánosabb, amely agyag és homok, márga, esetleg humusz keveréke, számtalan receptúra létezik a helyi adottságokhoz igazodva. A szalmával, trágyával, más lágyszárú növényi törmelékkel kevert, nagy agyagtartalmú sarat általában az építés helyén készítették. Addig kellett taposni, gyúrni az anyagot, míg „el nem vált", azaz nem ragadt a szerszámhoz, vagy az ember, állat lábához. Az így előkészített anyagot használhatták fonott fal betapasztására, rakhatták karóváz közé, vagy villával, lapáttal magába. Az ablakokat utólag vágták a falazatba. Elsőként a boronafalat említem. A borona általában durván megmunkált, kör keresztmetszetű gerendát jelent. A többi boronánál nagyobb méretű, jobban megmunkált talpgerendára a gerendavég közelébe kialakított fészkeléssel, mint kötéssel tömören egymás fölé helyezett hosszanti és haránt irányú boronák dobozszerűvé alakították, merevítették a szerkezetet. A felmenő falszerkezet
