Angi János – Lakner Lajos (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2014 (Debrecen, 2014)
Kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: „Meg akarom fogni a színt, de lehetetlen”. Szabó Elek fényképei
116 SZABÓ ANNA VIOLA 7. kép Az egy éves Szabó Mária Magdolna a Szent Anna nak való megfeleltethetőséget éppen a szerző kérte ki „önéletrajzi" művei számára, e nélkül senki nem szembesítene tényekkel egy regényírót. Ez a visszamenőleges, öregkori szétroncsolása az életműnek olyan szerzői gesztus, amely kérdésessé teszi, vajon volt-e bármi „igaz" az itt tárgyalt szövegekben, nem volt-e már az Okút puszta fikció? Hiszen az idézett mondatok éppen egy ilyen „önéletrajzi" s nem „fikciós" szöveg elején állnak: miért érzi a szerző szükségét, hogy a valóságban gyökerezó'ként mutassa be az eseményeket, amikor mindennek elhagyásával, a nézőpont megváltoztatásával éppolyan élvezhetőként mesélhetné el ugyanezt a történetet? A válasz éppen ebben rejlik: akárcsak a Für Elise esetében, szükség van a vallomástevő pozíciójára, a tanú érintettségére, a személyes beavatottság elhitető erejére ahhoz, hogy ébren tartsa az olvasó kíváncsiságát a titkok kapujáig vezető úton. Az első szentélyű elbeszélés közvetlensége miatt az olvasó könnyen figyelmen kívül hagyja a történet igazságának relativizmusára vonatkozó szerzői figyelmeztetést, amely elmossa a különbséget szerzői és teremtett én között. A szerző személye és emlékei, amelyeken át a világot prizmaként a papírra tükrözte, halála után valóban nem rekonstruálhatóak többé, de módszeres elbizonytalanító akciójával mintha éppen ezt szeretné elérni: a keserű beletörődés pozíciója is csak mimikri. Ennek belátásával pedig tovább kereshetjük Szabó Eleket. A REGÉNYEK LAKÓJA A Für Elise egyik kritikusa felidézi Szabó Magda egy tanulmányát, amelyben azt olvashatjuk, hogy a modern regény hőse „az emberi tudat, emlékképeivel, érzelmi intenzitásával, előre- és hátracikázó gondolataival",13 majd így folytatja elemzését: „A regény utalásainak tükrében a személyes tudat azért abszolutizálható, mert képes benne megjelenni a világ teljessége, az idősíkok tudatbeli egyidejűsége. [..] Innen szemlélve az egyes szereplők csak az egységes tudat különböző megnyilvánulásai. Erre is számtalan utalás van a műben. Leginkább Magdolna és Cili esetében tűnik fel, hogy egy személyiség két, ellentétességében összetartozó oldaláról lehet szó, de például a családi átöröklés, folyamatosság emlegetése is - többek között - erre hívja fel a figyelmet. A tudatelemek személyes átéltsége fontosabbnak bizonyul, mint külszíni helyessége [. . .j."14 Ha ezt elfogadjuk, úgy a fenti kétségek mind semmissé válnak, hiszen ha a megjelenített tudatelemek átéltsége fontosabb a ténybeliségüknél, akkor minden szöveg, amelyben a szerző önmagáról és önmaga megtett útjáról beszél, önéletrajzinak nevezhető, függetlenül attól, hogy mondandója alátámasztható-e,15 hiszen a képzelet és az emlékezet aktusai kiegészítik egymást a szükségszerűen fiktív, mert megalkotott „én" felidézése során.16 Az osztott személyiség lehetőségének e felbukkanásánál talán megtaláljuk, akit keresünk. A név, amely a „szerző apját" jelöli, önmagában jelentés nélküli, bármely fiktív személyre ráilleszthető lenne, személyisége következmények nélkül alakítható (hiszen a szerző „szomorúan szabaddá vált"17 immár ehhez), olyannak írja meg, amilyennek láttatni szeretné - ha azonban egy13 SZABÓ Magda, Az idő doktora: Szent Ágoston, In, Kívül a köm, Budapest, 1980,100. 14 STURM László, SzabóMagda: Für Elise, Kortárs, 2004, március. 15 Lejeune egyik levelezőpartnerét idézve: „Nem az unalmas igazságot írtam meg, hanem saját lényegi igazságomat, amely igazabb volt a szigorúan vett eseményeknél" (In, LEJEUNE, R, Az önéletírás meghatározása, Helikon, 2002/3,275.), illetve magát Lejeune-t, aki szerint önéletírás minden olyan szöveg, „melyben a szerző önmagáról szóló beszédet kínál az olvasónak, másrészt e beszéd sajátos megvalósulása, mely a „ki vagyok" kérdésre a „hogyan váltam azzá" elbeszélésével felel". LEJEUNE, R, Még egyszer az önéietíróipaktumról, In, uő, id. kötet, 230. 16 Séllei Nóra idézi önéletrajzokat elemző könyvében P. J. EAKIN-t: „Az önéletrajzi igazság nem rögzített, hanem az önfelfedezés és önkitalálás bonyolult folyamatában kialakuló tartalom, - az az „én", mely minden önéletrajzi narratíva középpontja, szükségszerűen fiktív struktúra", így a képzelet és emlékezés nem kizárja, hanem kiegészíti egymást". Vö, SÉLLEI Nóra, Katolikus önéletrajzi In, SÉLLEI, tükröm, tükröm... Debrecen, 2001,217. 17 SZABÓ Magda fülszövege a Für Elise első kiadásán: Budapest, 2002. utcai ház udvarán
