Angi János – Lakner Lajos – Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2013 (Debrecen, 2013)
Iparművészet - P. Szalay Emőke: Rézedények északkelet-magyarországi református templomokban
136 P.SZALAY EMŐKE Tálról kéteseiben szólnak, a korábbi az 1802-es felirattal, amely szerint ekkor készíttette az adományozó. A klenódiumok felsorolási sorrendjéből kitűnően, bizonyosan kenyérosztó tálnak adományozták. A gyügyei felsorolásban szerepelő tálról semmi közelebbit nem lehet kideríteni. A réztárgyak díszítésének egyik módja az aranyozás volt, ezt az általunk most bemutatott edények között kisebb méretűeken láthatjuk. Az írásos adatokban poharaknál van szó erről a díszítő technikáról illetve az említett tálnál utalnak rá. Az egyik kannán megörökített minta, a szarvas esetében nem tudjuk, hogy domborított volt-e és utána az un. árnyékolással mintázva, bár a domborított mintát feltehetően feljegyezték volna. így arra gondolhatunk, hogy a összeírásban szereplő „metszve" kifejezés nemcsak az előtte álló évszámra, hanem a szarvas alakjára is vonatkozik. A méretekkel kapcsolatban a tyukodi kanna jelentős nagyságú, a 15 icce kb. hét literes űrtartalomnak felelt meg. Az edények készítési évszámát tekintve, az 1844-es dátumot kivéve a XIX. század első évtizedében készültek, ami valószínűleg arra utal, hogy ebben az időben divat lehetett ilyen edények használata. FENNMARADT TÁRGYAK A fentebb felsorolt adatok szűkössége ellenére maradtak fenn napjainkra réz felszerelési tárgyak, amelyek között korai készítmények is vannak. Közülük példaként sorolunk fel edényeket, így érzékeltetve a református gyülekezetekben található jellegzetes formákat. Poharak A jelenleg ismert szertartási edények közül elsőként az ivóedényekkel foglalkozunk. A Zempléni Egyházmegyéből a mezőzombori gyülekezet vörösrézből készült, ezüstözött, vésett díszítéssel ellátott pohara kis tagolt, rézsútos talpból emelkedik, az ugyancsak rézsútosan öblösödő oldalán a szájperem alatt vésett lambrekin szalagos minta fut körbe. Ilyen díszítménnyel látták el a XVII. század legelterjedtebb pohárformáját, az un. talpas poharakat.25 (1. kép). Az ugyancsak zempléni Révleányvár ma keresztelőedényként használt réz pohara szintén talpas, vésett felirata szerint 1797-ben adományozták.26 Mindkét pohár emlékeztet a XVII. század legkedveltebb talpas poharaira. Feltételezhető, ezek lehettek a mintaképek készítésük során (2. kép). Kelyhek A taktaharkányi vörösréz kehely öntött díszítéssel ellátott, a talp, a szár és a kúppá alsó felén domború szőlőfürtök, levelek borítják be az egész felületet. A dús díszítmény még a barokkot idézi, de a szárgombot övező levélsor inkább a klasszicizmus hatását mutatja. Feltételezésünk szerint a XIX. század első felében készíthették (3. kép). Ezen a kelyhen láthatjuk a forrásokban említett aranyozás és ezüstözés használatát. 25 P. Szalay Emőke 2010.76.216. kép. A poharat XVIII. századinak véltük, most úgy gondoljuk, hogy feltétlenül korábbi, nagy valószínűséggel a XVII. században készült. 26 P. Szalay Emőke 2010.106.307. kép A kárpátaljai derceni gyülekezet 1842-es évszámú kehelypárja sárgarézből készült. Visszafogott díszítése a talpon szívlevélsor, a száron és a balluszteres szárgyűrűn lándzsalevélsor. A tulipánkehely kúppá teljesen sima. Szerénysége ellenére harmonikus, igényes munka, a klasszicizmus jegyeit tükrözi (4. kép). A salánki gyülekezet kelyhe 1856-os évszámmal van ellátva, ez a datá- lás lehetőséget nyújt arra, hogy a hasonló jellegű kelyhek készítési idejét megközelítőleg időhatárokhoz kössük. Az alapforma megőrzése mellett a szár megoldása már kevésbé harmonikus, elsősorban a nódusz és a szár aránya borult fel. A díszítmény levelei, virágai a drávaszögi kelyhek domború díszítéseire emlékeztetnek27 (5. kép). A felvidéki nagybári gyülekezet egyik kelyhe igen egyszerű, nyugodtan mondhatjuk igénytelen munkának. Az 1886-os évszámmal ellátott tárgy a rézműves mesterség késői időszakának terméke (6. kép).28 Az alsómihályiak 1896-os kelyhe a historizmus terméke, ennek megnyilvánulása a talpon díszlő akantuszlevélsor, amely mind a reneszánsznak, mind a klasszicizmusnak kedvelt díszítőeleme volt (7. kép)29, míg a kazincbarcikai 1900-as évszámmal ellátott kehely, bár minden díszítést nélkülöz, egyes részeinek harmonikus arányával a rézöntő mesterség egyik utolsó igényes darabja (8. kép). A bemutatott kelyhek a XVIII. század végétől a XIX. század végéig egy századot ölelnek át, bemutatva a későbarokk stílusú, majd az azt követő klasszicista kelyhek után a historizáló példányokat. A vizitációs összeírásokban rézkehellyel szinte egyáltalán nem találkozhatunk. Ennek oka az összeírások időpontja lehet, amely a XVII. század végétől a XIX. század elejéig tart. A bemutatott kelyhek legnagyobb része ezen időpont után készült, tehát nem véletlen, hogy nem említenek a jegyzőkönyvekben rézből készülteket. Tálak A tálak között mind vörösrezet, mind sárgarezet találhatunk. Elsőként a feltehetően legkorábbi tiszaluci tálat említjük, amely a XVIII. század közepe előtt készülhetett. A cinezett vörösréz tál teljes felületét vésett díszítés borítja, a szimmetrikus levél és virágminták törökös hatást mutatnak, amely alapján 1754-ben török réz tányérnak határozták meg30 (9. kép). Sárgarézből készült az alsózsolcai 1776-os datálású karéjos karimájú, domborműves díszítéssel ellátott tányér. A karimán szőlőfürtök és rózsák váltakoznak a hullámindán. A tál formája és a díszítése egyaránt a barokkot idézi (10. kép). A kárpátaljai Mezővári gyülekezete őriz egy barokk ezüstözött réztálat. A karéjos peremű tál díszítését a karima tagolt kialakítása mellett a felirata adja, amelyben különös jelentősége van az 1777-es évszámnak31 (11. kép). 27 P Szalay Emőke 2002.67.9. kép továbbá P. Szalay Emőke 1999b. 28 MREJT Zempléni Egyházmegye II. 2007.32. B14. kép. 29 MREJT 1.2007. Zempléni Egyházmegye II. 2007.13. B15. kép 30 P. Szalay Emőke 2010.155.461. kép 31 P Szalay Emőke 2002.103.13. kép
