Angi János – Lakner Lajos – Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2013 (Debrecen, 2013)
Történettudomány - Takács Péter: Kölcsey és Wesselényi politikai barátsága
KÖLCSEY ÉS WESSELÉNYI BARÁTSÁGÁNAK KIBONTAKOZÁSA 119 számára. Reményeik szerint ez indíthatja el a polgárosodást. A törvénnyel kényszerített szolgaságból ez vezet át a törvénnyel biztosított szabadság világába. Ez teszi lehetővé mindenki számára a birtok szabad bírhatását, a tulajdonszerzést. Ez a Szabadság! és Tulajdon! - ahogy Kölcsey fogalmazta - a jövő záloga. Ez teszi érdekeltté az ország sorsának alakulásában az embereket. Ez vet ágyat a honszerelemnek. Az alsóház mérvadó politikusai közül 1832—1836-ban hárman ilyen elvi és törvényhozási törekvés mentén hangolták megbonthatatlan barátsággá viszonyukat. Kölcsey, Wesselényi és Deák társadalomformáló gondolatai e körül a kérdés körül forogtak. Ők azok hárman, akik ezen a diétán állam- és társadalomelméleti síkon is túlléptek a Széchenyi arisztokratikus - felülről, akár a Habsburgok meggyőzésével is vezényelni óhajtott - politikai zsenialitásán. Itt, és ekkor, hárman együtt fogadták maguk közé a hírnévben, népszerűségben, a doktriner liberális eszmék túlhajszolásával, karriervágy hajtotta ambícióival a népszerűségben majd messze föléjük emelkedő Kossuthot. Ketten közülük - miután Kölcsey az örökkévalóságba költözött - amikor úgy érezték, hogy Kossuth kellő megfontolás nélkül az ambíciói oltárán kész a hazát is kockára vetni, Wesselényi is, Deák is elfordultak tőle. Kölcseyt túlélő nemzedékek kárára, a költőt a Kossuthban való csalódás fájdalmától megkímélte a végzete. Hárman - Kölcsey, Wesselényi, Deák - már az 1832-es országgyűlésre készülve, meggyőződtek róla, hogy a polgári Magyarországot megteremteni csak a nemesek és a jobbágyok érdekeinek kölcsönös és türelmes összecsiszolásával lehetséges. Az érdekegyesítés oly gyakran hangoztatott frázisán túllépve - a föld népével együtt élve és munkálkodva -, meggyőződtek arról is, hogy az álmodott harmóniát és a magyar nemzetet „az egeket megrepeszti) szónoklatok sem termikmeg" Ellentmondásokon, zenebonákon, lassan terjedő tapasztalásokon, fájdalmas és keserű vádaskodásokon, csalódásokon keresztül csak a munkás szorgalom, a takarékos beosztás, a figyelmet keltő, utánzásra ösztönző jeles példák szaporodása, az ismeretekben és tudásban való gyarapodás, és a moralitásban való nemesedés hozhatja meg az álmodott eredményt. A diéta vitatémáinak sorrendjén polemizáló követek véleményét hallgatva -1833. január 10-én - töprengett el az igaz házasságról, a polgári Magyarország tartalmáról Kölcsey: „Mi a hazafiúság? - tette fel a kérdést naplójában önmagának és a naplóját majdan forgatóknak - Ha nem egyéb, mint ellenkezés a kormánnyal: a hazafiak a kereskedés mellettiek valónak. Ha pedig hazafiúság a haza s a haza emberei iránt egyenes, tiszta, forró vonzódás egyjelentésűek: a hazafiak mosta földbirtok mellett találtattak. Úgy Intézni az úrbárlumi tárgyat, hogy az adózó nép nagy tömege egyszer már a polgári alkotványba belépjen; 5 ezáltal az alkotvány hétszázezer puhaság és szegénység által elaljasodott lélek helyett tíz millióm felemelkedhetett nyerjen: oly gondolat, mi csak egy hazát forrón szerető emberben támadhatott. Azonban ne higgyétek, mintha minden urbárium-pártos ezen ok főből indult volna ki. Sok ember csupa keresztyéni jámborságból állott azon tárgy mellé, mi a királyi feladásokban is elsőnek téteték; szeme előtt tartván Jézus Krisztus ama tanítását: adjátok mega császárnak, ami a császáré. .. Mit lehet a jövőtől remélni, ha a jelenben elszórt mag már hibás? Ez tehát a hazafiúság1 Örökre külön korlátoljuk-e magunkat!1 Kaszthoz ragadt lélekkel magasból alá nézzünk-e mindig1 Soha sem fog-e lelkűnkben felvirradni a gondolat, hogy a választó falakat végre döntsük el, s különválás helyett egyesületben keressünk erőt?"'59 Az urbárium elsősége melletti többség - Wesselényi és Kölcsey agi- tációjának köszönhetően is - 1833. január 12-én eldőlt. A perszonális azonban szabad folyást engedett a vitának. „Ez - jellemezte az előállt helyzetet Kölcsey - keseredést nevelt Nagy Pál, Balog és Siskovics ellen, s utoljára mindazok ellen, kik valaha a magyar népnek valami hibáját felfedezték, ...Az urbáriá lista tehát nem patrióta, hanem udvar embere. És így Pázmándyt, Somsichot, Balogot, Ocskayt... a hazafiak sorából ki fogjátok törölni?... még Andrássyt és Károlyi Györgyöt, Esterházy Mihályt, Széchenyit; s éppen magát Wesselényit is. S miért ne?... Oh igenis, a következtetés nagyon helyes, felette nagyon helyes! Mert hogy a kormány urbárium által urbáriumot akar, Wesselényi pedig és a többiek urbárium által nemzetet akarnak, az kicsinység, parányiság; s kicsinység és parányiság miatt ki változtatná meg egyszer kimondott ítéletét"'60 A gondolkozó és mélyen érző Kölcsey az 1832—1836-os diéta kezdetén megtalálta azt az archimédeszi pontot, amihez azért kapcsolta magát, mert hite szerint csak innen kiindulva teremthető meg a magyar nemzet. Felismerte azt is, hogy néhány hetes pozsonyi együttlétük alatt ennek a feladatnak a következetes felvállalása oldotta fel végleg a közte és Wesselényi között korábban meglévő távolságtartást. Az azonos célért - magyar nemzetet alkotni - küzdő pályatársak viszonya megbonthatatlan barátsággá mélyült. Ezt a batárságot a jobbágyság nemzetbe emeléséért folytatott küzdelem Kölcsey haláláig éltette. A kapcsolatuk őszinteségét az érintkezésük formai jegyeiben bekövetkezett változás is bizonyítja. Wesselényi Pozsonyban tartózkodása során a tiszteletteljes önözést, a köznapibb magázást felváltotta a bizalmat sugárzó baráti te- gezés. A származása, az arisztokraták között is kiterjedt ismertsége, testi adottságai, felsőházi tagságából eredő szabadabb mozgási lehetősége, retorikai készültsége és szónoki adottságai miatt a vezérségre alkalmasabb, anyagilag is függetlenebb és gazdagabb Wesselényi a nemzetteremtő szándékkal politizálókat bármikor össze tudta toborozni. Vitáiknak keretet tudott teremteni, és véleményük formálódásának képes volt irányt szabni. Kölcsey - visszafogottsága, zárkózottabb vívódásai közepette - a gondolatok mélyére tudott hatolni. A parlamenti retorika tartalmából képes volt következtetni elmondójuknak politikai meggyőződésére, szerepjátszására, alkalmazkodó hajlamára, köpönyegforgató képességére, hazafiságának felületességére. A felismeréseit nem rejtette véka alá. Az Országgyűlési naplójában a valóság érzékelését a művészi átélés erejével és hitelével adta vissza. Kortársai - többek között Wesselényi is - rajongva könyörögtek egy-egy rész olvasásának, megismerésének, lemásolásának, másoltatásának a lehetőségéért. 159 Uo. 394-395. 160 Uo. 399.
