Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Természettudomány - Molnár Zsolt–Hoffmann Károly: A hortobágyi pásztorok növény és növényzetismerete. IV. A legeltető állattartás növényzeti vonatkozásai, valamint a hortobágyi növényzet változásának pásztorok általi jellemzése
76 MOLNÁR ZSOLT-HOFFMANN KÁROLY lás lassú és csekély voltát (Molnár ined.), ez a tudás nem eredeztethető az elmúlt 20 év kutatási eredményeiből (egy kivételt azonban találtunk: nemzeti parkosokkal beszéltem, ők is hallották ezt (mármint hogy régen tölgyesek voltak itt), azt mondták, mindig Is ilyen vót). Az sem valószínű azonban, hogy az öregektől tanulták volna, hogy a szíkespuszta ősi képződmény, hiszen ilyen jellegű állításokat a tájban élő ember nem szokott megfogalmazni. Sokkal valószínűbb, hogy az ősiség érzete abból ered, hogy 40-70 év alatt nem tapasztaltak olyat, ami a szíkesség lényegi változását jelezte volna, és az idős pásztorok sem meséltek arról, hogy a táj régen egészen más lett volna (szemben Gyimessel, ahol él még az egykori erdőirtás emléke, Babai és Molnár 2009). Erre utal az is, hogy az I. világháború előtti időkből a farkasokon (és a kevesebb erdőn, ill. a műgyepeken) kívül nemigen említettek mást, ami a mai tájban lényegesen más lenne (kivéve a gazosodást, lásd alább). A szocialista mezőgazdaság szíkjavítási kísérleteinek kudarcai is megerősíthették bennük a táj megváltoztathatatlanságába vetett hitet. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Hortobágy ősiségével kapcsolatban a természetvédők véleménye sokkal közelebb áll a pásztorokéhoz, mint az agrárosokhoz, akik - szinte kivétel nélkül(l) - a mai napig a szikesek másodlagosságát, alig 150 évvel ezelőtti kialakulását vallják. A pásztorok a táj évtizedes léptékű változásait is jól ismerik. Teljes egyetértés van a pásztorok és minden diplomás csoport között, hogy a csökkenő állatlétszám miatt a Hortobágy a pásztorok szava járása szerint elvadult, elgazosodott (látjátok, itt van a hortobágyi gazfészek!). Csak néhány (zömmel fiatalabb) diplomás nem érzékeli a folyamat valós méreteit, sebességét (pl. a mocsarak, rétek nádasodásának mértékét, a vakszíkek csökkenésének ütemét). Minden csoport negatívnak látja e változásokat, és mindenki az állatlétszám növelését tartja kívánatosnak. A szíkerek kialakulását, a zsombékosok képződését is a diplomásokhoz meglepően hasonlóan magyarázzák a pásztorok (a különbség: a zsombékosok kapcsán ritkábban említették a zsombékgilisztát, de gyakrabban a zsombékosok regenerációs képességét). Láthatóan sok a személyes tapasztalatuk, míg a diplomások gyakrabban hivatkoznak tanult vagy hallott dolgokra, elméletekre. A pásztorok személyesen látják, tapasztalják a táj és növényzete változását. Csak ritkán észleltük, hogy nem saját tapasztalatból beszéltek (hanem TV-ből, tanfolyamokon, könyvekből szerzett tudásból). Ami születésük előtt történt, azt azonban alig ismerik (olyan vót a puszta, mint most/(a legelők) ebben a formában vótak/ esetleg hallottam, (de) nem jön úgy fel, mit meséltek), és a tényeknek, folyamatoknak alig van idődimenziója (természetes / mióta a világ világ / mindig is itt vót / öregebb, mint én /200 éve a törökök építették (a püspökladányi radarállomást) / egy árkocska a pusztán: csatorna lehetett, tán még özönvíz előtti / mióta pásztorkodnak rajta, (úgy) 300-400 éve/itt vannak a Kösik (a Kösely ér), kacskaringósak, amikor vízözön vót, lapály vót, folyt a víz, így maradt). Ennek egyik oka az lehet, hogy az iskolában, tanfolyamokon elsősorban olyan dolgokat tanítottak, amik nem tudtak integrálódni a hagyományos ökológiai tudásba (pl. mesterséges megtermékenyítés, vetett fű, hodálybeli feladatok, napjainkban: támogatások, előírások), így az jelentős részben „érintetlen" maradt. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönjük a hortobágyi pásztoroknak, hogy megosztották velünk tudásukat, valamint Kovács Gábornak a kézirat korábbi változatához fűzött megjegyzéseit. IRODALOM Babai D., Molnár Zs. (2009): Népi növényzetismeret Gyimesben II.: termőhely- és élőhelyismeret. Botanikai Közlemények 96:145-173. Barna G. (1979): Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén. Akadémiai Kiadó, Budapest. Bellon T. (1996): Beklen. A nagykunsági mezővárosok állattartó gazdálkodása a XVIII—XIX. században. Karcag. Bencsik J. (1969): Pásztorkodás a Hortobágy északi területén a XVIII. század végétől. Közlemények a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem Néprajzi Intézetéből 22., Debrecen. Ecsedi I. (1914): A Hortobágy puszta élete. Debreczen Szab. Kir. Város Könyvnyomda-vállalata, Debrecen. Fazekas M. (1979): Kunmadaras juhászata. Damjanich Múzeum, Karcag. Herman 0. (1914): A magyar pásztorok nyelvkincse, Budapest. Molnár A., Fintha I. (2005): A tájhasználat okozta változások a Hortobágyon, különös tekintettel a nemzeti parkterületeire. In: Molnár A. (szerk.): Hortobágyi mozaikok, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Debrecen, pp. 11-30. Molnár Zs., Hoffmann K. (2011a): A hortobágyi pásztorok növény- és növényzetismerete L: szikesek, rétek, mocsarak és löszgyepek növényei, valamint az őshonos fásszárúak és erdei lágyszárúak. Déri Múzeum Évkönyve (e kötetben). Molnár Zs., Hoffmann K. (2011b): A hortobágyi pásztorok növény- és növényzetismerete II.: a telkes helyek, útmezsgyék, csatornapartok és szántóföldek növényei, valamint a nem őshonos fásszárúak. Déri Múzeum Évkönyve (e kötetben). Molnár Zs., Hoffmann K. (2011c): A hortobágyi pásztorok növény- és növényzetismerete III.: Élőhelytípusok és jellemzésük. Déri Múzeum Évkönyve (e kötetben). Tikos B. (1950,1951): Növénynevek a Hortobágyról. Magyar Nyelvőr 74: 368-371,75:268-272,341-347,425-431. Zoltai L. (1911): Hortobágy. Debrecen.
