Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Forrásközlés - Bíró Éva: Mata János kéziratáról
234 MATA JÁNOS kódexről levont megállapítások sz[em]pontjából nem vizsgálja tovább.11 Mindez ugyan még Boros Alán (Zs[oltár]fordítások a kódexek korában Stephaneum i903)11 12 és Katona Lajos idevonatkozó megállapításai (J. K. 1905)13 előtt történik s Horváth Ciryll cikkének megjelenését megelőzve (Egy. Philolog. Közi. XXVIII. 683 lap)14. A Hét Bűnbánó Zsoltárhoz, mintha régi rontás tapadna, maga Körting, Petrarca egyébként avatott tollú és Congéniális életrajzírója ugyanígy siklik el a „Septem psalmi penitentiales" mellett egy, a Volféhoz hasonló tévedéssel, melyet Katona is idéz idevágó cikkében: „Von einer Besprechung der sieben Busspsalmen' dürfen wir abschen da dieselben nur aus aneinander gereihten Reminiscenzen der biblischen Busspsalmen bestehen."15 (6831.1. jegyzet)16 Szerény szótemelésem hangsúlya azonban megmarad Volf következő sorain, melyekkel ő fentebb vázolt állítását a Festetics] kjodexjről megalapozni akarja: „E kódex is csak másolat erre vall, hogy sorvégén az író a sor utolsó magánhangzóját, valahányszor üres hely maradna, megduplázza."17 Mivel pedig ilyenek a sor belsejében is előfordulnak, Volf másik magyarázatot ad18 mely igen szellemes ugyan, kár hogy alapos vizsgálódások megdöntik: A másoló előtt úgymond a Festetics] kjodex] nagyságától elütő és más sorbeosztású magyar eredeti szöveg lehetett, amelyben ezen indokolatlan hangzókettőzések a sor végére estek. Ez áthat a kódex tulajdonképpeni szövegére, amely breviáriális szöveg, részben más kód[ex]ből is kimutatható s Isten tudja hányadkézi másolat már itt. Azonban semmiképp sem erőltethető rá a „Hét Zs[oltár]" szövegére, melyet a breviáriális szövegből elütően, annak [áthúzva: másodhatát szolgáló] alapszövegében vagy benn nem foglalt, vagy másolónkkal egykorú kéz által írott későbbi intervolatiónak tartok. Hogy a breviáriális szöveg helyesírása nem mutat a zsoltárokétól élesebb különbségeket ez előbbi szöveg másolati csiszolódásának eredménye. A Festetics] k[ódex] kora ortographiai átmenet időszakára esik. A bibliafordítások puritán helyesírása válságon megy át az új módszer rendkívül bizonytalan még és tág 11 „Hogy e codex tulajdonkép csak másolat, azt már díszes kiállítása is elárulja. Az író nem igen töröl, hogy a codex szépsége ne szenvedjen. Egészben alig lesz húsz világosan az eredeti kéznek tulajdonítható törlés, és e kevés is legfeljebb egy-egy szót illet... Megjegyzendő, hogy a 364-405. lapon lévő «Penytencya tharthasarol walo psalmusok» a VI., XXXI., XXXVII., L, Cl., CXXIX. és CXLII. zsoltárnak egész fölismer- hetetlenségig szabad paraphrasisai." = l.n. 1 jegyz. 10., 12. 12 Boros Alán: Zsoltárfordítás a kódexek korában. Stephaneum, Bp., 1903. 13 Katona Lajos: A Festetics-codex bűnbánati zsoltárai. = ItK. 1905/2.149-15Z. 14 Horváth Cyrill: Hazai irodalom. = Egyetemes Philologiai Közlöny 1904.683. 15 Körting, Gustav: Petrarcas leben u. Werke, Leipzig 1878.333. = Katona Lajos: A Festetics-Codex bűnbánati zsoltárai. In. ItK. 1905.2151. 16 Mata itt Katona tanulmányából emeli át a főszövegben talált utalást. Id. előző jegyz. 17 Volf György: „ Szintén másolásra vall az a különbség, hogy az író a sor utolsó magánhangzóját, valahányszor egy kis üres hely maradna, kettőzni szokta."=l.n. 1 jegyz. 10. 18 Volf György: „Ilyenek egyébiránt sor belsejében is igen gyakran előfordulnak; mindjárt az első három lapon van... Ezek onnan erednek, hogy az író a sorvégi magánhangzókon kívül általában a szóvégieket is szerette kettőzni, vagy pedig úgy magyarázandók, hogy magyar eredetit követett, melyben az ilyenek mind sor végére estek." = l.n. 1 jegyz. 11. teret ad egyéni kilengéseknek, főkritériuma azonban, hogy a magánhangzók hosszúságát kettőzéssel jelöli, ez teljesen új irányt mutat, az addigi ortográfiával ellentétben, s a breviáriális szöveg ilyetén átírású másolata kapcsolóan a H[ét] Zs[oltár]-éval természetesen nem mutathat fel szem- beötlőbb különbözéseket. A helyesírásváltozás és a kódex Íratásának időbeli összeesése ezen felül mást is eredményez, nevezetesen ugyanazt a tapogatózó bizonytalanságot magukban a Zs[oltár]-ok leírásában, mint a breviáriális szöveghez. - Hogy maga a H[ét] Zs[oltár] szövege sokkal fiatalabb mint a br[eviáriális] szöveg azt Petrarca műveiből világosan tudhatjuk. Ezeket Petrarca] 1367-68 körül küldi jóbarátjának Sacramore di Pommiers-nek egy Veneziában márc. 17-én kelt levél kíséretében.19 Első kiadásuk 1473-ban Velencében jelenik meg. Azonban elhamarkodott dolog volna elterjedési lehetőségüket ezen évszámtól dátumozni. S[acramore] di P[ommiers]. 1368-ban már cisterci szerzetes s így kézirat is szolgálhat alapul a főleg egyházi körben való elterjedésnek. - Ismertsége azonban mindenesetre szűkebb körre szorítkozott a kod[ex] breviáriális szövegénél bizonyítja, hogy semmi olyan iratunk nem maradt melyből ezek v[agy] hatásuk kimutathatók volnának. A Keszthelyi-kod[ex] „Hét Psalmus"-a s a Peer - és Winkler-kod[ex]nek a Fest[etics] k[odex]ben is meglévő imádságait mi se fűzi a Petrarca] féle 7 Zs[oltár]hoz. Lássuk mindenesetre a Volf szerint ortografice indokolatlan hangzókettőzéseket a Hét Zs[oltár] szövegében. Az I. II. zsoltárban ilyen nincs, a III. zs[oltár] (95 lap 1. sor) (és 3 sor) kettőt tartalmaz. Az első Vvyseely, a 2. Keezeryhch. IV. Ps[almus] (95 lap 11.25) (96.1.5. sor) aayandeekydrol, eerdewket, eez eeleeth. V. Ps[almus] (97.1) aaz. VI. Ps[almus], 20.21. eewwel. 29.S. teen, VII. Ps[almus] (98.6) eerewymben, (98.13) altaal. 24. zemeeldewkewmet. - Mindenesetre figyelmet érdemel, hogy az „a" egyetlen kettőzésével szemben kizárólagosan az I duplázódik. Az „a" kettőzéséről elég annyit mondanunk, hogy az aayandeekydrol szó első a-ja lévén szó elején aligha kerülhetett volna sorvégre. Ha az író akinek Volf szerint megrögzött szokása a hézagpótló hangzó duplázás e szót sor végére keríti aligha szorít az első a duplájának mint új szót kezdő szótagnak helyet ugyanazon sorban, hanem az előttelévőben követi el a kettőzést, ha pedig oly nagy hely maradt még akkor az ajándékid szóban aligha az első a-t kettőzi meg indokolatlanul, hiszen a másodikat az á-t jogosan duplázhatja. S épp az a bökkenő, hogy itt abból csak egy van. Ez a kettőzés tehát nyilvánvaló egyszerű tolihiba, a gépies idegőrlő másolás me- chanikusságából származik, ami főleg nagy kezdőbetűk után gyakori s így makacs, mintegy beidegződő hibája az elfáradt másolónak. 19 „Ezsoltárokat Petrarca Sacramours di Pommiers (Sacramore de Pomeriis), akkor már cistercit szerzetesnek küldötte (1367 vagy 1368-ban?) egy Velenczéből márczius 17-én kelt levél kísértében (Sen. X, l:XV. Cal. Apr.), mely szerint már régebben írta, illetőleg diktálta szorongatott lelki állapotában (iám dudum in miseriis meis). Azt is elmondja ugyané levélben, hogy csak úgy hevenyészte, nem is egy egész nap alatt mondván tollba az egészet, kevesebb gondot fordítva a kidolgozásra, mint arra, magának és másoknak lelki hasznukra legyenek.... Petrarca bűnbánó zsoltárainak első ismert kiadása 1473-ban jelent meg Velenczében." = Katona Lajos: A Festetics-codex bűnbánati zsoltárai. ItK. 1905/2.151.
