Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Irodalomtörténet - Bakó Endre: Ilyés Gyula és Debrecen
222 BAKÓ ENDRE oldja műalkotássá a valóságot."42 Népi írók c. könyvében úgy látta: „végig kétlaki marad a lírája, népi és nyugatosan műköltői. Bármennyire különbözik ez a kettő, van egy közös gyökerük: a józan ész. Mint a népdal: közérthető, s a legmélyéig áttetsző, franciásan világos, akár Kosztolányi."43 Juhász Géza 1948-tól „balra" fordult, a népi írókhoz fűződő baráti kapcsolatai is meglazultak, de egy-két alkalommal megpróbált visszahajolni fiatalkori eszméihez. Ennek dokumentuma a Magyar Irodalomtörténeti Társaságban megtartott előadása, illetve annak az Alföldben közzétett szövege.44 A mozgalmat általában tette mérlegre, írásművének szövegét sok vulgármarxista frázissal terhelve, a legfőbb szovjet tekintélyekre is hivatkozva, hogy a nemzeti forma létjogosultságát védelmezhesse. Dolgozatában személy szerint is védelmére kelt Erdélyi Józsefnek, Kodo- lányi Jánosnak, Németh Lászlónak, Illyés Gyulának, Szabó Pálnak, Veres Péternek, de még a hallgató Sinka Istvánnak is. Illyés 1948 utáni helyzetét „rendezetlennek" mondja. Minden alkotása remekmű, de 1945 után még tovább nőtt, mert „kétszólamú lírája" (népi és „magántisztviselő"-i hang) teljesen eggyé tisztult, s örvendetes meglepetés, ahová a drámában fejlődött. Reflektálnia kellett az Illyést ért hivatalos irodalompolitikai vádra: „Amit nemrég ingadozásnak minősítettünk, ma sok tekintetben úgy rémlik, hogy paraszti gyanakvás volt; bizalmatlanság a túl gyorsnak vélt sikerek világgá kürtölése hallatán. Sajnos, ez a gyanakvás nem bizonyult alaptalannak. Illyés azonban, ha olykor bénították is visszarángató kapcsolatai, sokat használt a köznek azzal, hogy megmentette az elidegenedéstől népi írótársait." Ám Juhász rosszul mérte fel a politikai konstellációkat, tanulmányát helyreigazító, személyét pedig ledorongoló „marxista" össztűz fogadta. (Nagy Péter, Ortutay Gyula cikkei). 1943. májusában a „Debreczen" reflektált Illyés Gyulának a glosszájá- ra,45 melyben elmarasztalta a várost, mert az egyetem nem Németh Lászlót választotta meg irodalmi professzornak. „A kudarc csúfos. Debrecenre persze, s mindarra, amit Debrecen a magyar életben jelentett s készült ismét jelenteni." A glosszát több téves információ terheli, s ráadásául a városnak semmi köze nem volt ahhoz, hogy a Bölcsészettudományi Kar dékáni tanácsa kit ültetett az irodalomprofesszori katedrára.46 A „fordulat éve" után a szegényes debreceni sajtó (1950-től évtizedekig egy napilap jelent meg a városban!) irodalmi fókuszában Illyés Gyula személye és életműve állt. 50. születésnapja alkalmából az időközben „zsdanovista" eszméket valló Kardos Pál köszöntötte. A magyar nép legnagyobb élő költőjének nevezte, méltatta, mint az uradalmi cselédek ivadékát, aki úgy tudott feltörni a nemzeti műveltség és a nemzetközi tudás ormára, hogy megőrizte útravalóul kapott hozományát, hűségét, emberségét. Méltatta, mint írót, a Puszták népe, a Petőfi, továbbá sok más nagyszerű költemény és prózai írás alkotóját. Prózai elbeszélő művészete csúcsának a Rákosi-perről írott visszaemlékezését jelölte meg. Cikké42 A magyar szellem vándorútja, 1938,1942,114. 43 Népi írók. Bp. 1943.50. 44 Népi írók. Alföld, 1954/4.75-8945 Németh László Debrecenben. Magyar Csillag, 1943.613-614. 46 Bakó Endre: Debrecen, lelkem székvárosa. Db. 2006.76-77. nek utolsó bekezdése azonban fordulatot vesz. „És mégis... Mindannyian érzünk Illyés Gyula magatartásában valami különállást, valami tartózkodást. Mintha a maga kétségtelenül nagy egyéniségének a független voltát, mintha költészetének a sajátos magyar ízét színét óvná egy képzelt befolyástól. Illyés nem jutott el a dialektikus gondolkodásnak addig a fokáig, ahonnan már világos, hogy igazán szabad, igazán független, igazán egyéniség csak akkor lehet az ember, ha mindenestől odaadja magát az egyetlen igazi szabadságmozgalomnak, a kommunizmus hatalmas ügyének. Illyés Gyula mintha még nem érezné át teljesen azt a nagy igazságot, hogy a magyarság iránti hűség ma már elválaszthatatlan a magyar Dolgozók Pártja és a Szovjetunió iránti hűségtől. Ezért van az, hogy a nagy költő iránti hála, elismerés és lelkesedés mai ünnepén várakozó és követelő szemmel is néz Illyés Gyulára, „a párt a nép" és „a dunántúli kis cselédház" amelyben a költő 50 évvel ezelőtt nemzetének díszéül megszületett.“47 Úgy tűnik fel, Kardos Pál nem a lap, hanem saját véleményét tolmácsolta, - vagy a politikai légkör változott? - mert az újság nem sokkal később szükségesnek tartotta, hogy lelkendező hírt adjon a Föltámadott a tenger c. filmről, - hangoztatva, hogy forgatókönyvét „Illyés Gyula, kétszeres Kossuth-díjas írónk írta"48 A Kézfogások c. kötetről szólva a kritikus minden fenntartás nélkül a magyar irodalom legnagyobb élő költőjének nevezte Illyést. A kötet, úgymond, „hegycsúcs irodalmunk szédületesen magas hegyvonulatában." (...) „S ez a költészet ma példa is, hogy hogyan kell lennünk egyezerre magyaroknak, európaiaknak" (...) „ezek az lllyés-versek nemcsak tartalmi súlyosságukban, de nyelvi szépségükben is a magyar irodalom legjobbjai."49 Hatvanadik születésnapja alkalmából ugyan elmaradt a köszöntés, de 1964. március 15-én Illyés—estet rendeztek Debrecenben. Megemlékezést Kiss Tamás költő tartott, irodalmi műsorral a KPVDSZ József Attila Irodalmi Színpad szolgált. A kritikus szerint a műsor nem tudott megfelelni a Kiss Tamás ébresztette várakozásnak, mert többen nem tudtak megbirkózni Illyés veretes soraival.50 Egy pár nappal később a lap Flő magyar irodalom c. sorozatában a cikkíró meggyőződéssel állítja: „Az lllyés-i életmű pályaképében úgyszólván az egész XX. századi magyar irodalom vonulata felrajzolható."51 A költészet napján nyolc költő nyolc költeményét hozta az újság, köztük Illyés Kunhalmok c. versét a költő fényképével.52 Két év múlva a Dőlt vitorla c. verskötet kritikusa is a legnagyobb élő költőnknek aposztrofálja, többek közt így indokolva: „Hűséges az alkotó előbbi önmagához, s így köröz egyre magasabbra. Szinte már közhely, hogy Illyés Gyula olyan ormokra ért, ahol a költészet határai roppant szélesre tágulnak, s a mesterség titkaiban oly otthonos már, hogy minden lírává nemesedik keze alatt, nincs az életnek oly jelensége, mely 47 Kardos Pál: Illyés Gyula. Néplap, 1952. november 2.7. 48 Föltámadott a tenger. Néplap, 1953. máj. 8.4. 49 b.i.= (Boda István): Illyés Gyula: Kézfogások. Néplap, 1956. aug. 5.7. 50 Kiss János: Nem elég. Napló, 1964. márc. 20.4. 51 Boda István: Illyés Gyula. Napló, 1964. márc. 22.7. 52 A költészet napja. Napló, ápr. 11.6.
