Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Agrártörténet - Surányi Béla: Vázlat Debrecen legeltetéses állattartásáról a XIX–XX. században
tozott. 1923-ban a debreceni gazdák létrehozták a Debrecen-Hortobágyi Magyar Tenyészbikatelep Legeltetési Társulatot83 az 1913. évi X. te. alapján. A felnevelt jószágokat évente árverésre bocsátották. Elsősorban a debreceni gazdatársadalom kezdeményezéséből fakadó állattenyésztői munkára tett pontot az 1945-tel kezdődő korszak, amelytől a történelem már más szempontok szerint alakította a magyar valóságot, s az addig végzett munka eredménye szinte semmivé vált. A második világháború befejeződése után a Hortobágy hasznosításának a kérdése újult erővel került napirendre.84 Közvetlenül a háború után a nagyivániak telepítési igényt nyújtottak be a Hortobágy DNy-i részére és az ottani legelő egy részét szántóként szerették volna művelni. De a tervet e hivatalos szervek ejtették, annál is inkább, mivel a területet csak vízrendezéssel és egyéb kultúrtechnikai munkálatok elvégzésével lehetett volna művelésre alkalmassá tenni. Másrészt a Hortobágyot a debreceni löszhát kiegészítő részének tekintették, mint kizárólagos nyári legelőt. Debrecentől elveszik a pusztát, a jóvátételi hivatal veszi bérbe 1946-1947 között. 1948-tól pedig a magyar állam lett a haszonbérlő, amelynek időtartama 1999. december 31-ig terjedt. A haszonbérleti szerződés szerint:85 „Debrecen város, illetve gazdaközönsége, tekintettel arra, hogy a város tulajdonában volt törzstenyészetek teljesen megsemmisültek, a város gazdaközönsége pedig állatállománya nagy részét elvesztett, s így a Hortobágyot hasznosítani nem tudja, de viszont tudatában van annak, hogy népies állattenyésztésünk mielőbbi újjáépítése és fejlesztése érdekében a Hortobágy megfelelő és az országos érdekek szolgálatában álló hasznosítása elsőrendű fontosságú országos érdek. Elismeri, hogy a jelzett célok mielőbbi és megfelelő megoldása állami feladat, miért is haszonbérbe adja a Hortobágy pusztának a tulajdonát képező mintegy 42.000 kát. holdnyif 23.340 hektár) részét a magyar állam képviseletében a Földművelésügyi Minisztérium Állattenyésztési Főosztályának abból a célból, hogy a haszonbérlő ott belterjes, öntözött legelő és rétgazdálkodás bevezetésével az ország lecsökkent állatállományának mennyiségi és minőségi feljavítása érdekében mintaszerű állattenyésztési gazdaságokat állítson fel. S tartson állandóan és mindenkor korszerű üzemben amellett, hogy a debreceni gazdaközönségnek a hortobágyi legeltetésre nézve a sok évtizedes gyakorlat folytán támasztható jogos igényeit elismeri és ezért a hortobágyi állattenyésztéshez és legelőetetéshez fűződő érdekeit fokozatosan szolgálni kívánja." A korabeli szerződés szó szerinti idézése nem csak utal a jogi nyelv „bonyolultságára", hanem kitűnően leplezi a kommunista rendszer jövőben követendő módszereit is. A nagybirtok, illetve a nagy határral rendelkező önálló törvényhatósági települések földbirtokai 1945-1947 között fokozatosan megszűntek, s ami a földosztás után megmaradt, azok nagy része állami kezelésbe került.86 1945 után Debrecen hortobágyi birtokainak művelése hosszabb VÁZLAT DEBRECEN LEGELTETÉSES ÁLLATTARTÁSÁRÓL A XIX-XX. SZÁZADBAN 83 Surgóth J.( 1924): 270-271., Veress L.-Aradi Cs.-Dunka B.: A Hortobágy hasznosítása^ Magyar Tudomány. 2000.12. XLV. 1467-1480.,1480-1494.,1495-1510. 84 Bodó l.-Salamon F.( 1976): 162-177., Szakácsi J.( 1958): kézirat 85 Szakácsi J.(i958): kézirat 86 Béres A. (1984): 121-135., Dunka Béla szíves közlése ideig elmaradt. 1946-1947-ben a város eredeti legelőterülete lényegében „állatgyűjtőhely" szerepet töltött be. A hortobágyi állami gazdaságok első jogelődje a Hortobágyi Állami Gazdaság Nemzeti Vállalat, az Ohati Állami Gazdaság Nemzeti Vállalat és a Hortobágyi Halgazdaság volt. Az 1950. január 1-én életre hívott állami gazdaságok székhelyei a következők voltak: Elep, Borsós, Borzás, Kónya, Máta, Árkus, Ohat és a halgazdaság. A megalakult állami gazdaságok határa azonban túllépte azt a területet, amelyet a közvélekedés Hortobágynak tekint. Közülük az Árkusi Állami Gazdaság területe volt egyedül a történelmi Hortobágy-pusztán. Ugyanakkor a Hortobágyból részesedik Egyek, Nagyhegyes, Balmazújváros is. Túlzás nélkül elmondható, hogy ezekben az években a Hortobágy - sőt időben távolabbra is tekintve - a magyar mezőgazdaság „kísérleti telepét" jelenti. A nagyszabású tervek jó része egyáltalán nem valósult meg, ami pedig testet öltött, nem az volt, amit vártak tőle. Problémát jelentett a monokultúrális termelés, az öntözés műszaki háttere, a megfelelő növényfajták hiánya. Nem beszélve az ökológiai törvényszerűségek sorozatos megsértéséről. A legelő feltöréséből nyert szántóföld87 víztartalma az árnyékadó vegetáció eltűnésével fokozatosan csökkent, bár a talaj mésztartalma valamelyest növekszik, viszont a humusztartalom is mérséklődik. Bár ez ellensúlyozható megfelelő agrotechnikával, táperő-visz- szapótlással, még olyan területen is, mint a Hortobágy. A pusztalegelő történetéből az alábbi tanulságok szűrhetők le:88 A Hortobágy a debreceni löszháttal szervesen összefügg, ameddig a belvízrendezés nem történt meg, nyaranként több tízezer jószág takarmányát biztosította. A Hortobágynak, mint közlegelőnek szerepe a századok múltával növekedett, amiből azon vélekedés vált általánossá, hogy a löszháti gazdaságok állattartásának a létalapja a Hortobágy. A puszta „kiszáradásával" a terület állateltartó-képessége egyre bizonytalanabbá vált, már a külterjes állattartás követelményeinek is egyre kevésbé felelt meg, ami - más feltételek is közrejátszottak - hozzájárult a löszháti gazdaságok állományának csökkenéséhez. A fentiek miatt előtérbe került a jobb hasznosítás kérdése, de a város és a gazdaközönség ellenérdekeltté vált. A vitát tarkította, hogy a tulajdonjog körül is perpatvar kerekedett. Az első világháború és az azt követő gazdasági, politikai körülmények, a gazdasági világválság következtében a Hortobágy 1945-ig megmaradt „ősállapotában." 1945 után nyitott kérdés maradt, hogy a tájkapcsolatokat és a debreceni löszháttal kapcsolatban lévő üzemi állattartó szerveződéseket, melyeknek történelmi beágyazódása volt, újra számításba vegyék? Mindezek megerősítették a „történelmi gyakorlatot", hogy a Hortobágy nélkül Debrecennek és a környező településeknek nincs, nem lehet számottevő állattartása. Bár 1960-ban létrejött az egységes Hortobágyi 191 87 Erdősi F.-Lehmann A. (1984): 142. 88 Szakácsi J.( 1958): kézirat
