Magyari Márta (szerk.): A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2011-2012 (Debrecen, 2012)
Agrártörténet - Surányi Béla: Vázlat Debrecen legeltetéses állattartásáról a XIX–XX. században
jegyzi, a XX. század elejére ez a nézet módosult és a rét „ az állattenyésztés emeltyűjévé és alapanyagává változott." A századelőn Cserháti Sándor11 egy más meggondolásból adott a rétnek elsőbbséget, egyidejűleg a legelőnek, mivel fűtermésük olcsóbb, költségük alacsonyabb, mint a szántóföldi takarmányoké. Másrészt szakmai meggyőződése volt, hogy a jó réti szénát semmiféle más szálas takarmány nem pótolja. Mindez helytálló, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a rétekre, kiváltképpen a legelőkre akkoriban minimális volt a ráfordítás, sőt nem is volt, vagyis költségek nem terhelték a művelési ágat. A rétet talán kevésbé, de a legelőt annál inkább „természeti adománynak" tekintették a korabeli gazdák, amely bármily keveset is terem, az mindenképpen tiszta hozamként vehető figyelembe. A két világháború közötti évtizedekben is élt ez a korábbról „örökölt" ambivalens szemlélet, sőt a legelők esetén megélte a XX. század második felének évtizedeit is. Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, mert Debrecen állattartásában a legeltetéses állattartás alapjában mit sem veszített súlyából, legalábbis a Hortobágy birtoklásáig. A „van is, meg nincs is" állapotra utalt a legelőkkel kapcsolatban Konkoly-Thege Sándor12, amikor 1920-ban a következőket írja: „.. .rétjeinknél talán még elhanyagoltabbak, még kevesebb gondozásban részesülnek (.. ,)(s) nagy általánosságban még okszerűbben vezetett gazdaságokban sem volt legelőgazdálkodás, óriás terület volt kellőképpen ki nem használva(...) állat van elég, csak takarmány kevés." 1920 után a magyar mezőgazdaság „külterjesedése" tovább gyorsította a rétek-legelők leértékelődését. Nem beszélve arról, hogy a szántóföldi növényművelés külterjes bővítése és egyidejűleg a szántóföldön termesztett takarmánynövények vetésterületének bővítése kevesebb költséget emésztett föl, mint a gyepterület - az ésszerűség és gazdaságosság határain belül - ún. feljavítása, amellyel vetélytársává vagy legalábbis egyenrangú partnerévé vált volna a szántóföldi takarmánynövény termesztésnek és a nagyállatállomány számára biztosította volna a természetes szálastakarmányt, javítva a takarmánymérleg elméletben létező bevételi oldalát. De a hazai mezőgazdasági kivitel zömében a szemtermelésre épült, kevés esélyt adva a szántóföldi takarmányoknak. Amit tetézett a viszonylag nagy kiterjedésű hazai gyepterület csak elméletben létező terméshozama. A szántóföldi takarmánynövények termesztésének lassú térhódítása ellenére, kezdett megkopni a rét évszázados nimbusza, ami hosszú ideig töretlenül érvényesült. Ehhez az is hozzájárult, hogy a XIX. század utolsó harmadától kezdődően egyre kevésbé volt ráutalva az állattenyésztés a rétek termésére, hiszen a lucerna, a vörös here(lóhere) termése kielégítette a széna iránti igényt. A legelő13, a termelési költségeket illetően, még kedvezőbb képet mutatott a rétnél, hiszen jóval kevesebb munkaerőt és tőkét kötött le. A rét-legelő, mint művelési ág14 a fejlesztés terén háttérVÁZLAT DEBRECEN LEGELTETÉSES ÁLLATTARTÁSÁRÓL A XIX-XX. SZÁZADBAN 11 Ua.26. 12 Konkoly-Thege S.(i92o): 90-91. 13 Reichenbach B.l.( 1930): 51. 14 Ua.52.,54. be szorult abban a közgazdasági környezetben, amely az egész magyar mezőgazdaságot a külterjesség irányába taszította, ami részben a nemzetközi viszonyoknak a következménye volt. A hazai legelőgazdálkodás nagy ellentmondása volt, hogy amint javultak a közgazdasági feltételek, úgy vált egyre gazdaságtalanabbá a magyar legelőgazdálkodás fejlesztése. Azon uralkodó szemlélet, ami dívott még a XIX-XX. század fordulóján, miszerint a réti széna olcsóbb a termesztett takarmánynál, azt az 1920- 1930-as években már meghaladta az idő. Mindez jórészt Trianon rovására írandó, hiszen egy csapásra megszűnt a Kárpát-medence gazdasági egysége, közte a rét- és legelőgazdálkodás, ha nem is magas színvonalon történő űzése, évszázados hagyománya, az egyes nagytájak e téren is kialakult egymásra utaltságának előnye, ami befolyásolta a hajdúsági régió, közte Debrecen állattenyésztését, még ha közvetve is. Az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején bekövetkezett területváltozások viszont nem a békés gazdasági évek jelképeként íródtak be történelmünkbe, mezőgazdasági kultúránkba. A XX. század második fele sem konszolidációval vette kezdetét. A „forradalmi átalakítás" lázában a rét- és legelőgazdálkodás is végigjárta rögös útját. A „mindent másként csinálunk" elve és gyakorlata a művelés ág addig működő társadalmi kereteit sem kímélte, tovább nehezítve a minőségi javulás kibontakozását.15 A nagyüzemi gazdálkodás kialakításával járó társadalmi, gazdasági problémák sem segítették elő a hazai gyepgazdálkodás zavartalan működését. Az kétségtelen, hogy a magyar nagyüzemi gazdálkodás megszilárdulása után az állam nagy erőfeszítéseket tett a gyepgazdálkodás mennyiségi, minőségi javítására.16 A nagy áttörés azonban elmaradt, s még az ún. magyar modell közel két évtizedében sem sikerült tartósan elmozdulni a holtpontról. Még az 1980-as években is a szemléletváltás szükségessége uralta a hazai gyepgazdálkodást.17 Kralovánszky U. Pál18 megállapítása fémjelzi a hazai viszonyokat: „Hazánkban a gyepgazdálkodás színvonala az elmúlt években jelentősen nem javultf...) sajnos a gyepek hasznosítása az adottságoktól és a lehetőségektől messze elmaradt. Magyarország összes gyepterületének egyharmadát a gyepművelési ágból ki kellene vonnif.) hazánkban a gyephasznosító állatállomány összetétele nem olyan amilyennek lenni kellene (...) Negyven évvel ezelőtt (az 1940-es években) az állatok 80 %-a gyepen nevelkedett, sajnos a mai szemlélet, ennek nem megfelelő." A rétek, legelők fokozatos leértékelődése folytatódott a XX. században is, aminek kedvezett a bizonytalan politikai, gazdasági helyzet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a XX. században hat ízben következett be tulajdonváltás, a politikai kurzusok módosulása miatt. 181 15 Pataky E. szerkfwo): 295-296. 16 Vinczeffy I. szerk. (1993): 33-3517 Szemléletváltozást (1985) 18 Ua. 9.
