Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)

TERMÉSZETTUDOMÁNY - Dudás Miklós: Hatóságilag lefoglalt parlagi sasok (Aquila heliaca) visszavadítása a Hortobágyon

8 DUDÁS MIKLÓS A kisebb faroktoll hibákon kívül egyéb külső látható sérülés, illetve betegség jelei nem voltak észlelhetők rajtuk. Ideiglenesen egy 9x6x3,5 m-es röpdébe kerültek, mert előzetesen nem volt kellő információ arról, hogy milyen mértékben röpképesek a sasok. Mivel túl sokáig húzódott a hivatalos procedúra a szállításukat illetően, és a késő őszi érkezésük a túlélési esélyüket tovább rontotta volna, ha azonnal elengedésre kerülnek, ezért egyelőre a Górési telepen maradtak. A madarak néhány napos alaposabb megfigyelése megerősítette azt a véleményt, hogy mindenképpen át kell teleltetni őket, s csak tavasszal (leghamarabb április) lehet megkezdeni visszavadításukat. Viszont sürgősen meg kellett teremteni az anyagi feltételeket az átteleltetésre alkalmas röpdék mielőbbi felépítéséhez. Míg az új volierek épültek, jó alkalom kínálkozott a viszonylag kis helyre összezsúfolt madarak társas viselkedését megfigyelni, amely végül is a kommunikációs készségüket ugyan valamelyest fejlesztette, de a túlzsúfoltság miatt agresszív viselkedésformák jelentek meg a napi élettevékenységük során. Mivel ezek a példányok egymástól 3-4 hetes kortól el voltak különítve, így számos fiókakori viselkedésbeli elem most erősödött meg bennük. Néhány napos viszonylagos nyugalom után elkezdődtek a „rangsor-viták" az egyes jobb ülőhelyekért, s így a hierarchia végére került egyedek egyre rosszabb ülőhelyekre kényszerültek (földre, tuskókra, stb.). Ebből eredően néhány hét alatt két példánynál talpfekélyesedés alakult ki. A táplálék megszerzés során is komoly összecsapások voltak megfigyelhetők a domináns példányok között. Ilyenkor, míg ők jól nem laktak, a többiek csendben üldögéltek távolabb tőlük, míg végül ők is hozzájutottak a maradékokhoz. Napközben táplálkozás után is napirenden voltak az „összerúgások". Sokszor az is elég volt, ha egy alacsonyabb rangsorban lévő egyed túl közel merészkedett a másikhoz. A személyes távolságtartás (personalis distancia) miatti egyre gyakoribbá váló és egyre erősödő összetűzések komolyabb sérüléseket is eredményeztek. Egy tojónál a begyén vérző sebet, és egy kisebb hímnek, a csüdjén hasonló módon szerzett sérülését kellett kezelni. Sokat segített a túlzsúfolt madarak helyzetén, amikor végre elkészült az új, 4 db egyenként 6x6x3,5 m-es röpde. A madarak szétválogatásuk után, 2-2-2-2-3-as elrendezésben lettek elhelyezve, a kialakult dominancia viszonyok figyelembevételével. Ezt többször is meg kellett változtatni, míg végre egy volierbe közel azonos kondícióban lévő példányok kerültek. A talpfekélyesek speciálisan előkészített puhább „űlőrudakat" kaptak biztosítva a gyógyulásukat. Az ősz és a tél folyamán táplálékuk zömét naposcsibe tette ki, de emellett még kaptak borjú-, marha- és napos bárány dögöket. Az utóbbiakat abból a megfontolásból, hogy a csőrük és a lábuk karmai is erősödjenek az inas részek tépése során. Március elejétől rendszeresen kaptak élő nyulakat is (kb. 180 darabot zsákmányoltak összesen). ELŐZMÉNYEK Előzetes egyeztető tárgyalások után, 1992. október 21-én érkeztek meg a Hortobágyi Nemzeti Park górési ragadozómadár repatriációs telepére, azok a már teljesen kifejlődött, röpképes parlagi sasok (Aquila heliaca), amelyeket Kazahsztánban 3-4 hetes fiókaként szedtek ki a fészekből. Ezután feltehetően cseh (?) állampolgárok igyekeztek Németországban értékesíteni őket. A német hatóságok lefoglalták mind a 11 példányt, de mivel Németországban nem volt lehetséges repatriálásuk (ott nem fordul elő ez a faj), így a Deutsche Naturschutz Bund és a European Bird Crime Group, valamint a WWF. magyarországi irodájának közvetítésével kerültek Magyarországra és a Hortobágyra. A szakemberek az előzetes terepi bejárások után megfelelőnek találták az élőhelyi feltételeket, a sasok visszavadításához. A madarak egyedenként elhelyezve nagyméretű, speciálisan e célra gyártott szállítóládákban érkeztek repülőgépen. Különösebb sérülések nélkül vészelték át a hosszú utat a repülőtértől a górési repatriáló állomásig (a MALÉV térítésmentesen szállította le ezeket a veszélyeztetett madarakat). Megérkezésük után a madarak állapotáról a karanténozási idő alatt az alábbiakat sikerült megállapítani: A „solymászatban" ismert módon lekötve tartották őket (mind a 11 madáron még rajta volt a bőrből készült béklyó). Több egyednek töredezettek voltak a farok tollai, viszont kifogástalan kondícióban érkeztek. A volierbe eresztés után kiderült, hogy a sasok még nem repültek szabadon. A röpde talaján szaladgáltak ide-oda hosszú percekig, s csak két példánynak sikerült fölugrani a legalsó ülőrúdra. Órák teltek el, míg végre, ha nagyon ügyetlenül is, de merték használni szárnyaikat. Esetlenül kapaszkodtak a magasabban elhelyezett ülőrudakba, nemegyszer elvétve azokat az első szárnypróbálgatások után. Teljesen tapasztalatlan, szelíd, emberhez szokott példányok voltak a megérkezett madarak. Az ivararányuk: 3 db volt a hím és 8 db a tojó.