Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
RÉGÉSZET-ÓKORTUDOMÁNY - D. Szabó László: Utcaház a Péterfiában
UTCAHÁZ A PÉTERFIÁBAN 59 támasztja. Egy világosbarna mázzal bevont tányér alját világoszöld színű fenyőágra hasonlító díszítés osztja négy részre (11. kép 5.). Ezt a mintát a miskolci fazekasok is alkalmazták már a 17. században (VIDA 1999,30, 26. kép e.) Az írókával díszített edény belső oldalát is gazdagon díszítették növényi mintákkal. Szintén archaikus díszítése van annak a tányérnak, amelyet sárgásfehér földfestékkel vontak be. írókával vitték fel a barna színű körvonalakat és a zöld színnel kitöltött növényi díszek kontúrjait (11. kép 4.). Soproni Olivér szerint ez a díszítés a hódoltságkori magyar kerámia jellemzője (SOPRON11981,193). A debreceni fazekasok által kedvelt vörösmáz két töredéken van. Az egyik egy kb. 20 cm átmérőjű tányér pereméből maradt meg (12. kép 1.). A másik egy öblösebb dísztányér lehetett, mindkét oldalán mázzal bevonva. Belső részén egy fehér alapozású sávban virágmintával díszítették (12. kép 2.). Egy sötétbarna mázas, világoszöld körvonalakkal és pettyekkel díszített példány hátsó oldalán megmaradt a függesztőfül, ami bizonyítja, hogy eredetileg egy falra akasztható dísztányér volt (12. kép 3.). Hasonló díszítésű edény került elő Debrecenben a Cegléd utcán (D. SZABÓ - CSIPPÁN 2006,45). Egy másik gödörből származik az ásatás egyetlen mázatlan tányérja. A vájatokkal tagolt rámás szélű darab peremét barna földfestékkel díszítették (12. kép 5.). Innen került elő az a dísztányér is, amelyet sávokban zöld-barna-zöld ólommázzal vontak be és világoszöld körvonalakkal, hullámvonallal díszítettek (13. képi). A19. században egymás után alakuló kőedénygyáraknak is egyik fontos piaca volt Debrecen. Több gyárnak is volt raktára, lerakata a városban. Az ásatáson előkerült egy tányér töredéke, amely a díszítése alapján Pivirotti Osvald kassai gyárában készült (12. kép 4.). Pivirotti termékeit az 1820-as években a „Puncs-Fazék" nevű sátorban árulták a debreceni piacon, az árusított edényekről röplapokat és árjegyzéket is terjesztett a városban (MIHALIK1956,187,190). 2. Sütő, főzőedények Több lábas serpenyő darabja került elő. Az egykori edények méreteit nem lehetett meghatározni, csak annyi állapítható meg, hogy zöld, vagy világosbarna mázzal vonták be a serpenyők belsejét (14. kép 1., 2., 3.). Ezt a szabadtűzön használt edénytípust gömöri fazekasok készítették nagy számban (P. SZALAY 2005,77). A debreceni városi ásatásokon sok ilyen töredék (főleg lábak és nyelek) került már elő, a Déri Múzeumban pedig több rimaszombatinak tartott lábas serpenyő van. 1 3 A tányérok mellett a fedőkön fedezhető fel a debreceni fazekasok jellegzetes vörös máza (14. kép 4.). A legnagyobb töredéken a 19. század első felében készült vörösmázas céhremekek növényi díszítése látható (P. SZALAY 1982,449-450). 3. Fazekak A Debrecen környékén bányászott agyagokból nem lehetett jó minőségű főzőedényt készíteni. A fazekas céh megmaradt irataiban gyakran felmerül ez a gond. Az 1574-ben kiadott kiváltságlevélben említik a „fazekasmesterséghez szükséges máshonnan eladásra idehozott földet". A város ekkor megengedte a máshol készített edények árusítását a debreceni vásárokon és minden hétfőn 12 óráig (P. SZALAY 1989,14)- 1690-ben a városi tanács engedélyezte, hogy rimaszombati és nagybányai fazekasok „behozott műveiket egyenként hétfőn és kedden tíz óráig eladhattyák, ez után is százanként el adhattyák". (P. SZALAY 1989-1990,183). Az 1800-as évek első évtizedeiben a debreceni fazekasok kérelmeiből kiderül, hogy Margitáról, Tasnádról, Nagykárolyról és Nádudvarról is szekerekkel hoznak edényeket a hetivásárokra (P. SZALAY 1989-1990,184-185). A helyi fazekasok is készítettek fazekakat, hiszen az 1715-ben megújított céhlevélben a remekmunkák között szerepel egy 16 iccés (kb. 13,5 liter) kétfülű fazék (P. SZALAY 1981,203). Ez az edény azonban nem főző, hanem tárolóedény lehetett. Az ásatáson előkerült perem és oldaltöredékek, valamint fülek közül csak néhányról állítható biztosan, hogy eredetileg fazékhoz tartozott. Ilyen az a két perem, amelyeket belül zöld színű mázzal vonták be, kívül pedig barna vonalakkal díszítettek (14. kép 5., 6.). Előkerült egy Réven készült fazék sötétbarna mázzal bevont füle, amelynek párhuzama a Déri Múzeum Néprajzi gyűjteményében található 1 4 (15. kép 3.). A révi fazekasságról (ma Vadu Cri$ului, Bihar megye, Románia) a 18. századtól vannak feljegyzések (JUHÁSZ 1998,194). A Rév környékén bányászott szürkésfehér agyagból tűzálló cserépedényeket lehet készíteni, amelyek az égetés után is fehér színűek maradnak (KISS 2003,200). 4. Korsók A debreceni fazekas céh 1715-ben megújított céhlevelében a mesterré váláshoz szükséges remek munkák között említenek 16 iccés (kb. 13,5 liter) öregkorsót (P. SZALAY 1981,203). Ekkor még tiltották a máshol készült vizeskorsók behozatalát a városba, mert a helyi fazekasok nagy számban készíthették (P. SZALAY 2006,112). A vörös színű korsókból megmaradt fülek és oldaltöredékek debreceni fazekasok munkái lehettek (16. tábla 1-4. kép). Az alföldi fazekasközpontokban készítettek feketekerámiát, Debrecenben azonban nem (SZABADFALV11986,18-22). Pedig az itteni fazekasok ismerték a redukált égetés technikáját, csak nem fazekakat, hanem pipákat égettek feketére (ECSED11931,69). Az ásatáson előkerült fekete színű korsók (17. kép) származási helye egy 1844-ben kiadott városi határozatból derül ki: „mivel a helyiek nagyobb fekete korsókat nem készítenek, azok pedig a városban nagyobb mennyiségben szükségesek, s egyedül csak a nádudvariak által szoktak áruitatni..." (P. SZALAY 1989-1990,185). Az egyik fülön látható az a két függőleges vájat, ami a nádudvari korsókjellegzetes díszítménye (17. kép 4.). (CSUPOR-CSUPORNÉ1998,159.) A fehérre égő agyaggal dolgozó gömöri, vagy révi fazekasok készítették azokat a korsókat, amelyeknek töredékei előkerültek (13. kép 2., 15. kép 1., 2., 4.). A fürdéshez, mosáshoz szükséges vizet ilyen tűzálló agyagból 13 Ltsz. V. 1939-179; DGY 79 14 Ltsz. V.71.252.1
