Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)
RÉGÉSZET-ÓKORTUDOMÁNY - Csedreki László, Dani János, Kis-Varga Miklós, Daróczi Lajos, Sándorné Kovács Judit: A hencidai aranykincs interdiszciplináris vizsgálatai
36 CSEDREKI LÁSZLÓ, DANI JÁNOS, KIS-VARGA MIKLÓS, DARÓCZI LAJOS, SÁNDORNÉ KOVÁCS JUDIT 2010,214). Fontos megemlíteni azonban a csüngők csontból és kőből (pl. márvány) készült előzményeit is (JOVANOVIC1996,31,34; MAKKAY1991, 123; HANSEN 2007,199,201). Az újabb kutatások eredményeként tudjuk, hogy hasonló formájú (de ívelt profilú), feltehetően a Kárpát-Balkán régióból származó tiszta rézből készített példányokat használtak a Fekete-tenger É-i partvidéki sztyeppéken (Dnyeper-Don-vidéken) élő hasonló korú Mariupol-Chapli- és a Sredny Stög ll.-kultúrák (CHERNYKH1992,46, Fig.13:4-5,10-11). A tibavai temetőben azonban az egyszerű tojásdad alakú csüngőtípus mellett megjelent egy, a csüngőtesttől (korongtól) elkülönülő (tagolt), általában négy átfúrással készített forma (SISKA 1964, Obr.13:15; Obr.14:18), mely egyértelműen a középső rézkori trapéz alakú függesztőtagos csüngők előfutárának tekinthető (BOGNÁR-KUTZIÁN1972,146). Ehhez képest tipológiailag a következő lépcsőfokot a nagyráskai temető aranyban leggazdagabb 17-es sírja jelenti: itt már egy viszonylag nagy méretű, egyértelmű középső áttöréssel ellátott lekerekített függesztőtagos csüngő került napvilágra az egyszerűbb, „átmeneti" típusok társaságában (VIZDAL1977, Obr.23:1). A középső áttöréses, 2 vagy 4 átfúrással ellátott trapéz, vagy téglalap alakú függesztőtaggal ellátott csüngők váltak általánossá a Tiszapolgár végével részben párhuzamosan fejlődő, részben azt követő Bodrogkeresztúri-kultúrában. A Bodrogkeresztúri-kultúra legkorábbi, ilyen típusú csüngőit (Magyarhomorog-Kónyadomb, Tiszavalk-Tetes, Hódmezővásárhely-Kishomok, Magyartés) Patay Pál „Magyartési-típusú" csüngőnek nevezte el, és - a jelek szerint joggal - keltezte a Tiszapolgári-Bodrogkeresztúri átmeneti időszakra, ill. a Bodrogkeresztúri-kultúra „A" fázisára (PATAY 2008,32-33,5. kép: 1). Ezen a típuson már megjelennek az áttört csüngőtest felső részének két oldalán domborított kis dudorok, mellyel formájuk - a kutatás általános véleménye alapján - egyértelműen antropomorffá, női testet imitálóvá, quasi idollá változik (DUMITRESCU 1961,87; PATAY 1975,15; RACZKY 2000,28; M.VIRÁG 2010,214; HANSEN 2007,199). A Bodrogkeresztúri-kultúra - Tiszapolgári-kultúra végével párhuzamosan induló - Rákóczifalva, Bagi-földön feltárt temetőjének 4 gazdag női (!) sírjából is (205., 207., 226., 231. sírok) ilyen típusú széles gyűrűvel rendelkező csüngők kerültek elő (CSÁNYI-RACZKY-TÁRNOKI2009, 20,25, III. táblázat, 7. kép). Teljesen új (al)típust képvisel azonban a széles, kerek középen áttört nagyméretű csüngőtestből és kis téglalap alakú függesztőtagból álló, Marosvásárhelyről származó szórvány példány 1 0 (PATAY 1958, XVII.t: 4; RACZKY 200, ó.kép). Ezt követő időszakban, a Bodrogkeresztúri-kultúra „B" fázisában terjed el az ún. „Jászladányi-típusú" csüngő, melynél a test teljesen elkeskenyedik, karikaszerűvé válik (PATAY 2008,38,5.kép:2). A vajskai temető datálásának újraértékelése (HORVÁTH 2004,68-69,74-75) alapján szintén a Bodrogkeresztúri-kultúra „B" fázisában jelennek meg 1 1 a „Traian-Vajskatípusú" csüngők, melyek ugyan formailag hasonlítanak a Jászladányitípusra, azonban a Hatvan-újtelepi koronghoz hasonlóan poncolással díszített függesztőtagjuk van, és hiányoznak róluk a domborított dudorok. A szerémségi Progarban talált csüngő (VINSKI-GASPARIN11957,17% 1a) formailag ugyan megegyezik a függesztőtagos csüngők korábbi típusával, azonban a középső áttörés körüli poncolásos díszítés, valamint a csüngőtesten lévő - a szokásos kettő helyett - három dudor a BalatonLasinja-kultúra aranyművességére jellemző 3 dudoros korongok hatására utal (DUMITRESCU 1961,79, Fig.4/2; MAKKAY 1991,122). Ilyen tipológiai összeolvadást/keveredést 1 2 mutat a Hatvan-Újtelepen előkerült nagy korongos csüngő is (PATAY 1958, XV.t: 11; DUMITRESCU 1961,76-77, Fig.4/3; RACZKY 2000,18,2. kép), melyen szintén 3 dudor van (középső áttörés nélkül) és melynek felső része szintén poncolással díszített. Ugyanezt a típust képviseli egy a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében lévő ismeretlen lelőhelyű példány is (PATAY 1958, XVII.t: 6; RACZKY 2000,5. kép). Az óriási méretű függesztőtagos csüngőket két legfontosabb lelőhelyük alapján „Tiszaszőlős-Mojgrád-típusnak" nevezhetjük. A mojgrádi kincsből (Moigrad) származó példány az eddig ismert legnagyobb méretű és súlyú ilyen típusú csüngő (PATAY 1958, XVIII.t: 4; MAKKAY 1991,120). Ezeknek - a korábbi típusként meghatározható hencidai nagy csüngővel szemben - hangsúlyos, a csüngőtesttől jól elkülönülő függesztőtagjuk van. Keltezésükhöz a mojgrádi kincsben található kisméretű Jászladányitípusú csüngő nyújt támpontot (PATAY 1958, XVIII.t: 2; MAKKAY 1985b, 10. kép), mely alapján a Bodrogkeresztúri-kultúra „B" fázisára helyezhető e két csüngő. A függesztőtagos, középen áttört testű csüngőket méretük és súlyuk alapján S. Hansen 3 (ú.m. nagy, közepes és kicsi) csoportba sorolta (HANSEN 2007,199-200). Végül a tipológiai sor és egyben a kárpát-medencei középső rézkor végén áll a Hunyadihalmi-kultúra egyik tiszalúci sírjából előkerült iker (!) függesztőtagos csüngőpár, mely nem aranyból, hanem ezüstből készült (PATAY-SZATHMÁRI2001, Abb.2-3). Gazdapusztai Gy. tipológiai alapon- némi ellentmondással 1 3 - a Kárpát-medence középső rézkorának kezdetére (Bodrogkeresztúri-kultúra korai időszakára) keltezte (GAZDAPUSZTA11968,46). Véleményünk szerint a hencidai kincset - a tiszaszőlősihez hasonlóan (MAKKAY 1989,102) - több generáción keresztül gyűjtötték össze. A tipológiai vizsgálatok alapján valószínű, hogy az arany tárgyak első sorozata (a „Tibavai-típusú" csüngők) még a korai rézkor végén (Tiszapolgár „B") készülhettek, míg a függesztőtagos csüngők készítésének és így a teljes kincs földbekerülésének időszaka a korai-középső rézkor átmeneti időszakára eshet. 10 Sajnos ennek pontos keltezése leletösszefüggés hiányában nem adható meg! 11 Ezt egyébként megerősíti a Traian lelőhelyen Cucuteni AB időszakra datált település egyik objektumából előkerült csüngő is (DUMITRESCU 1961,69-71, Fig.1-2.; MAKKAY 1976,260; HORVÁTH 2004,68). 12 Raczky P. megfogalmazása alapján „tipológiai átmenet"-nek tekinthető ez a példány (RACZKY 2000,18). 13 Az ellentmondás abból fakad, hogy a kincs elrejtését és egyben a Bodrogkeresztúri-kultúra „... fejlődésében bekövetkező törés okát a gödörsíros kultúra egyes csoportjai támadásában látjuk." (GAZDAPUSZTA11968,48)
