Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2010 (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Krankovics Ilona—Sallay Gergely Pál: Első világháborús osztrák-magyar katonai alakulatjelvények a Déri Múzeum gyűjteményében

113 KRANKOVICS ILONA-SALLAY GERGELY PAL ELSŐ VILÁGHÁBORÚS OSZTRÁK-MAGYAR KATONAI ALAKULATJELVÉNYEK A DÉRI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN A magán- és közgyűjteményekben egyaránt gyakran megtalálható osztrák-magyar katonai alakulatjelvények a Nagy Háború tárgyi kultúrájának különleges és világviszonylatban is egyedülálló emlékei.

1 Mivel a csapatszellem frappáns és praktikus kifejezői voltak, a katonák körében megjelenésük pillanatától kezdve nagy népszerűségnek örvendtek, s nem-hivatalos mivoltuk dacára szinte szerves részei lettek az egyenruhának. Éppen ezért viselésük szabályozására a háború évei alatt több hivatalos rendelkezés látott napvilágot. Az alakulatjelvényeket a hadra kelt seregnél mindenkor, míg a hátországban szolgálaton kívül lehetett viselni,

2 elméletileg csak a sapka jobb oldalán.

3 Ennek ellenére a katonák szívesen díszítették velük sapkájuk mindkét oldalát és homlokrészét, akárcsak zubbonyukat. Leggyakoribb viselési helyükről a kis plakettek a sapkajelvény nevet kapták. Az első világháborús „jelvény-dömping" persze nem volt előzmények nélküli. A jelvény-viselésnek az Osztrák-Magyar Monarchiában már a XIX. század végén, a XX. század elején valóságos kultusza alakult ki. A különféle egyesületek, szervezetek, pártok szaporodásával egyenes arányban nőtt az egyesületi jelvények megrendelőinek és viselőinek száma is. A jelvények térnyerésében természetesen fontos szerepet játszott a technikai fejlődés, az iparosodás által biztosított háttér is, amely lehetővé tette a jelvények tömeges gyártását. Az első világháború idejére a jelvények a társadalom egésze által értett, elfogadott és tömegesen alkalmazott népszerűsítő eszközökké váltak. A bennük rejlő lehetőségek a háború idején arra predesztinálták őket, hogy a hadra kelt seregnél is megjelenjenek, kifejezvén és erősítvén a csapatszellemet. A jelvényviselés harctéri divatját a hosszú frontszolgálat alatt összekovácsolódott alakulatok katonái (közlegények, altisztek, tisztek és tábornokok) teremtették meg. A jelen tanulmányban bemutatásra kerülő alakulat- és emlékjelvények mellett a harcosok számos hazulról kapott propagandajelvényt is tábori sapkájukra tűztek, s díszes fejfedőikben büszkén pózoltak a fényképezőgépek előtt. A háború első alakulatjelvényei 1915 tavaszán jelentek meg. Márciusban már köröztették az alakulatoknál a cs. és kir. 1. és 4. hadseregek jelvényeit bemutató és beszerezhetőségükről tájékoztató körlevelet.

4 Az első ezred, amely a háború alatt az ezredjelvény gondolatát felvetette és megvalósíttatta, a „Vilmos-huszároké" volt. Ez olvasható legalábbis a cs. és kir. 7. huszárezred 1923-ban kiadott „hadi emlékkönyvében." Jelvényüket Bécsben gyártatták 1915 márciusában, s az első 200 példány elkészülte után azokat az ezred akkori parancsnoka osztotta szét az alakulat tisztjei és legénysége között.

5 Az alakulatjelvények családjához tartozónak tekinthetjük - bár külön kategóriába sorolandók - az egyes hadszíntereken és csatákban teljesített szolgálat emlékére kibocsátott jelvényeket, hiszen jellegükben ezek is a háborút megjárt katonák közösségének kifejezői voltak. Az alakulat- és emlékjelvényeket többnyire bronzból, fehér- és szürkefémből, esetleg vasból, később a különféle ötvözetű, gyenge minőségű ún. „hadifémekből", azaz a háborús anyagigény kielégítéséhez nélkülözhetetlen fémek helyett felhasznált fémötvözetekből készítették. Minél nagyobb példányszámban készült egy-egy jelvény (a hadseregjelvények például akár tízezres nagyságrendben is), annál kedvezőbb áron juthattak hozzá a katonák. Darabáruk általában 50 fillér és 3 korona között mozgott (az ár természetesen a felhasznált anyagoktól is függött). Egyes alakulatok jelvényei azonos tervek alapján többféle kivitelben is elkészültek. A szebb kivitelű, zománcozott jelvények értelemszerűen többe kerültek az egyszerűbb, préselt lemezjelvényeknél. Az elterjedt nézet szerint ezek tiszti, illetve legénységi változatok voltak, s valóban összefüggésben állhatott az anyagi lehetőségekkel és így a rendfokozattal, hogy ki melyik kivitelt választotta. Sok sereg- és csapattest különleges kivitelben - nemesfémből: aranyból és ezüstből - is elkészíttette jelvényeit. A m. kir. 40. honvéd gyaloghadosztály-parancsnokság 1916. február 28-án kelt dokumentuma szerint például a hadosztályjelvények horgany és bronz kivitel mellett aranyból és ezüstből is rendelhetőek voltak. A horgany változat 1,20, illetve a bronz kivitel 1,50 koronás árával szemben az ezüst jelvény 3 koronába került. Az arany változat ára nem volt meghatározva.

6 Feltételezhető, hogy a nemesfémből készíttetett jelvényeket az egyes sereg- és csapattestek tisztjei vásárolták, illetve az alakulatok tisztikara ajándékozási céllal rendelte azokat például az egység parancsnoka vagy tulajdonosa, 1 A témáról bővebben lásd: Sallay Gergely Pál: Mindent a hazáért! Első világháborús osztrák-magyar katonai alakulat- és emlékjelvények. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2010. 2 HM HIM Hadtörténelmi Levéltár Első világháborús gyűjtemény. Cs. és kir. 103. gyalogezred anyaga. 285. sz. ezredparancsnoksági parancs, 1916. október 13.; Az Őrszem 1916/21. sz. 1916. november 21.9- 0. 3 25256/eln./7. sz. körrendelet. Rendeleti Közlöny. 1917/26. sz. 157-158.0. 4 K. u. K. 3. Armee-Etappenkommando. No. 56.294.1915. március 21. (Lelőhely: HM HIM Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjtemény) 5 AII. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő cs. és kir. 7. huszárezred hadi emlékkönyve 1914-1918. Budapest, 1923.309.0. 6 M. kir. 40. honvéd gyaloghadosztály-parancsnokság. 14-v. 0. sz. 1916. február 28. (Lelőhely: HM HIM Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjtemény)