Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
NÉPRAJZ, KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA - Vajda Mária: Adalékok egy bihari település, Mezőkeresztes történeti néprajzához (18. század vége -19. század eleje)
96 VAJDA MÁRIA annak bejegyzésével, hogy önként követtek eklézsiát, tartottak bűnbánatot az eklézsia egyes vétkes tagjai. A mindenkori lelkész a bűnösöket gondosan bejegyezte a matrikula lapjaira, az éppen szabad helyre. Az egyházi fenyíték alá eső bűnök sorában káromkodással, istenkáromlással, paráznasággal, tolvajlással találkozunk, akárcsak másutt is. Nem kipellengérezése akar lenni az egykori Mezőkeresztes lakóinak a korabeli vétek-lajstrom idézése, csupán forrásközlés. A szűkszavú bejegyzések mögötti történéseket a fellelhető anyakönyvi adatok segítségével igyekszünk megidézni. „Az Ekklézsiai fenyíték alatt megfordult személyek neveik" 7 6 cím alatt felsorolt bűnösöket kezdetben súlyos büntetéssel, az egyházból való kitiltással sújtották. Pál apostol tanácsa szerint (iKor 5), a nyilvánvaló bűnösök iránti közösségi bánásmód egyetlen lehetséges módja „vessétek ki azért a gonoszt magatok közül". Kecskeméti János neve szerepel elsőként 1766-ban a mezőkeresztesi református egyházból kitiltott személyek között. A kitiltás időtartamát nem ismerjük, de úgy tűnik, hogy ez nem szólt hosszú időre. Az ő bűne káromkodott, vagyis megszegte a harmadik parancsolatot. De még ugyanabban az évben „Be is vetettetett", vagyis visszavették az egyház tagjai sorába. A mezőkeresztesi református eklézsia, 1766-1780 között a legtöbb személyt káromkodásért tiltotta ki az egyházból. Káromkodásért tiltották ki ifjú Nagy Mihályt, Hajdú Mihályt is 1770. táján. 7 7 Hogy mennyire volt cifra és Isten-káromló a bűnösök száját elhagyó szitok, a rövid bejegyzések alapján nem tudhatjuk. De különbséget tettek a káromkodás, istenkáromlás (blaszfémia) és teremtette mondás között. Isten nevét nemhogy szidni, de feleslegesen szájra venni sem lehetett. Súlyosan ítélték meg az adta, teremtette szavak használatával cifrázott káromlást, hiszen a teremtés csak Isten műve lehet. 7 81772. június elsején „teremtette mondásáért" ifjú Csomós Istvánt tiltották ki az egyházból, de már 14-én „bevetetett". Ugyanezen év december 5-én, G. Nagy Mihály ugyanezen vétekért tiltatott ki rövid időre. 1774-ben Istenkáromlásért Imre Istók, Oláh Kováts István peniteált, 1777. július 24-én Szűts Péter. Mitskei Mihálynak, Antal Istvánnak, Nagy György Istvánnak 1776-ban kellett vezekelnie káromkodásáért. 1778-ban hatan peniteáltak káromkodásért: a gulyás kisbojtár, akinek még a nevét sem írták fel. Hajdú Ferenc, Szabó János, a már említett, Kecskeméti János, s másodszori káromkodásáért peniteált Oláh István eke tsináló, (aki a nagy tavaszi munkák idején, március elsején nem tudott parancsolni indulatainak). Ugyancsak másodszor vezekelt káromkodásért 1778. június 13-án Sándor Varga István. 7 91779-ben Oláh Mihály, Bódis János, Kis Ferentz, Kis Gergely neve szerepel a káromkodásért egyházi fenyítékkel sújtottak névsorában, G. Nagy Mihály pedig már har76 Emlékezet Könyve 140. 77 Emlékezet Könyve 140. 78 Debrecenben nyilvános vesszőzéssel, botütéssel, sőt súlyosabb esetekben, fővétellel büntették a XVIII. század közepén. Vö.: M. ANTALÓCZY Ildikó: Bűnözés és büntetés Debrecenben a XVIII. század közepén. Debrecen, 2001.94-101. 79 Emlékezet Könyve 140. madszori káromkodásáért került a penitenciát tartók közzé. 1782-ben már mindössze Kis Gergely nevével találkozunk a káromkodásért penitenciatartásra kötelezettek között. Ezt követően nem szerepelnek a káromkodás vétségét elkövetők a lajstromban. Minden bizonnyal nem ez a rossz tulajdonság múlt el, hanem az egyház lett elnézőbb ezzel a bűnnel. Még Nemes Oláh János bíró neve is szerepel 1766-ban az egyházi fenyíték alatt meg fordult személyek nevei között. Eklézsiakövetésre ítélték, de nem káromkodásért, hamm „Bírói hivatalának letételéért", vagyis nem vállalta tovább a számos előnnyel, de teherrel is együtt járó közmegbízatást. S ezzel tulajdonképpen vétett a közösség ellen. 8 0 Az egyházi fenyítékkel sújtott bűnök sorában mindössze egyszer szerepel lopás. Ifjú Nagy Istvánt tiltották ki ezért az eklézsiából 1770 körül. Bár más forrásból tudjuk, annak ellenére, hogy bakterek, (éjjeli őrök cirkáltak a faluban) mégis több ízben meglopták még a papot is. Borát, répáját vitték el, s csak a vad kutyaugatásra kimenő szolgája mentette meg a tehenét, hogy el nem lopták, mert már a kötelet is szarvára tekerték a tolvajok. Még a méhkasát is elvitték. 8 1 Miután a tolvajok nem lettek meg, nem volt kit egyházi fenyítékkel sújtani, s bizonyára számos ehhez hasonló eset volt még, de ismeretlen tettes nélkül. Az egyház a család egységének, a családi élet tisztaságának, a nemi élet erkölcsösségének megőrzése érdekében nagy gondot fordított a házasság előtti és házasságon kívüli szexuális kapcsolat megrendszabályozására, hiszen az egyházi, de a korabeli világi törvények értelmében is minden házasságon kívüli szexuális kapcsolat bűnnek számított. Már a Bibliában is megfogalmazódott a tízparancsolat „Ne paráználkodj!" és a „Ne kívánd a te felebarátod feleségét!" örök érvényű intésében. A paráznaság, a tisztátalanság vétkébe esők szép számmal szerepelnek az eklézsiai fenyíték alatt megfordult személyek neveinek lajstromában. Tisztátalanság alatt természetesen erkölcsi tisztátalanság, szexuális kihágás értendő a korabeli nyelvhasználat és felfogás értelmében. A paráználkodók népes csoportját alkották a házasság előtt egymást testileg ismergető, szexuális kapcsolatot létesítő fiatalok, özvegyen maradt személyek, akik a bűnbeesésben részes párjukkal álltak gyakran az eklézsia színe elé. Az ilyen megtévedt személyeket igyekeztek mielőbb a házasság révébe terelni. A házasságon kívüli szexualitással kapcsolatos egyházi álláspont egységes képet mutat a középkortól a XX. századig. A megesett lányok vagy a házasságtörés látványos elítélése végigvonul az évszázadokon. Akárcsak a katolikus, úgy a protestáns teológiában a felek közti nemi érintkezés kezdetét az esküvői szertartáshoz kötötték. Samorjai János református szertartáskönyvében „A hit előtti" együttlakás tilalmát további rendelkezésekkel egészíttette ki: „ha penig történnék, hogy ők egymást meg ismerték volna test szerént, minek előtte az Egyházi ember hit által őket öszve adná, érdemek szerént való kemény penitentia tartás nélkül az oltár eleiben ne merjen menni." 8 2 80 Emlékezet Könyve, 140. 81 TtREL l.i.b.130. (1772) 82 SAMORJAI 1636.119-
