Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Takács Péter: Adalékok Bihar megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában
38 TAKÁCS PÉTER zásának a szabályozásával, újra megtiltva a királyság Drávától északra fekvő területén a tengeri só forgalmazását. 2 8 Mátyás korábbi dekrétumaiból és az 1498-as törvényi szabályozásból úgy tűnik, hogy Zsigmond király intézkedései a sóforgalmazás terén hoszszabb távon is időtállónak bizonyultak. 1498-ban úgy rendelkezett az országgyűlés, hogy „a királyi sót a régi kamarákban kellelhelyezni." 2 9 A Zsigmond által megszervezett jó rendet azonban az 1526-os mohácsi csatavesztést követő kettős királyválasztás felborította. Átmenetileg az erdélyi és a máramarosi sóaknák Szapolyai fennhatósága alá kerültek. Buda törökök által történt birtokbavétele pedig a sószállítás biztonságát zilálta szét. A hadiállapotok következtében elszaporodó kósza népek, irreguláris hadak, szabad hajdúk önkényeskedései a kereskedőket is, a sószállítókat is elbizonytalanították. Tutajon, hajón még csak-csak érkeztek a szállítmányok Újlakra, Tokajba, Szolnokra, Szegedre. De az ökreiket, lovaikat, a sókamaráknál a rakományért fizetendő pénzüket egyre kevesebben kockáztatták. A vásárok sem voltak biztonságosak. Hol a törökök, hol a végváriak, hol a hajdúk ütöttek rajtuk, s ha só helyett inkább raboltak szövetet, bőrárut, élő állatot, jó fegyvert, a sóárusok sem érezhették biztonságban magukat és pénzüket. A három részre csonkult rendi állam képtelen volt az országlakosok lét- és vagyonbiztonságát szavatolni. A sót azonban nem nélkülözhették sem az emberek, sem az állatok. Ennek a nélkülözhetetlen létszükségleti cikknek az elbizonytalanodó forgalmazása feltűnően nyugtalanította a hadi népeket és a rendi elitet is. 1548-ban a diétán panasszal élve, sérelmezték a bizonytalanságot. „Figyelmeztették" Habsburg I. Ferdinándot, hogy „a máramarosi sónak gondját kell viselni, amiből a király jövedelme nem kis mértékben fog gyarapodni" Az országgyűlés törvényben „engedte meg," hogy „Őfelsége bármely úr vagy nemes fekvő jószágain, amint kényelmesebbnek látszik, sólerakó helyeket vagy fiókkamarákat állíthasson. .. "Szabaddá tetették a sószállítást, eltiltatták a „sók szállítóinak megvámolásáft] és elnyomásáft]." Megszüntették az erdélyi só vásárlásának és forgalmazásának a tilalmát, „úgy mindazonáltal, hogy az erdélyi sókat csakis az erdélyi határokig szállíthatják" vámmentesen. Az ország közepébe magukat megfészkelő törökök miatt Turóc, Árva és Liptó megyék lakosságának megengedték, hogy „lengyel sóval élhessenek,"a horvátok és szlavónok lakta csatolt tartományokban pedig szabadon használhatták a „tengerisót." Mindazonáltal „sókatmáshonnan, mint az említett [király által felállítandó] kamarákból senkinek sem szabad vásárolnia," de „míg a sóhelyeket fel nem állították, és a sókat azokba le nem rakták, a külföldi sókat nem kell eltiltani, nehogy talán az országlakosok a só mindennapi használatában hiányt szenvedjenek."™ Az országlakosokért vállalt felelősséget az uralkodó számára a végvárak fenntartására fordítható királyi jövedelem növekedésének a köntösébe burkolták a törvényhozók. A törvény tartalmát azonban nem volt könnyű életben tartani. A megyékből, szabad királyi városokból egymás után érkeztek a panaszok a 281000 év törvényei: 1492. évi lll-IV. és V. tc. 29 1498: XXXVII. tc. 30 1548: XXIX. tc. sóhiányról. Az 1550-ben tartott diétán a vármegyék leghangosabb és legveszélyesebb sérelme a sóhiány volt. Egybehangzóan nehezményezték, hogy az uralkodó képtelen a sóforgalmazási zavarokat elhárítani. Az uralkodó engedett. Szükségesnek tartotta megismételni, hogy a sót mindenki a királyi kamara sóházaiban vásárolja, „de ha ott... kifogy, akkor... szabadon élhessenek lengyel sóval" a lakosok. Bihar megye ugyan erdélyi sóval is élt, de Debrecen közvetítésével a Tiszán szállított máramarosi sót is használta. Újabb riadalom és hiány a sóellátásban a tizenöt éves háború alkalmával keletkezett. A zűrzavart fokozta, hogy Huszt várát és a máramarosi sóaknákat Basta generális elfoglalta. A rendek megkérdezését mellőzve, a „só mázsájának 3 1 árát három forinttal fölemelte." A rendek, közöttük Bihar megye nemesi is azonnal tiltakoztak: a sóár „fölemelés[e] miatt a sószállítók elrémülve, már sót se mernek szállítani, ami által nemcsak őfelségének a harmincad-jövedelmei nagyon megcsökkentek, hanem a közjó is hiányt szenved: ennélfogva kérik..., hogy a kősónak az árát a régi értékre szállítsák /e." 3 2 Bihar vármegyében a sóhiány korántsem volt olyan veszélyes, mint az ország néhány más törvényhatóságában. A kolozsi, dési, tordai sóaknáról szekérrel is, tutajjal is Váradig hadak ritkán járta utakon és a Sebes-Körösön is szállíthattak, leúsztathattak annyi sót, amennyi az emberek létszükségletét kielégítette. Az állatok pedig a szikesek „nyalogatásával" és a sós kutak vizével csökkentették sóhiányukat. Bihar megye egyébként is Bocskai oldalán harcolt, s rövid átmenet után ezer szállal kötődött Erdélyhez. Ennek ellenére a bihari küldöttek is magukévá tették Szatmár megyének a rendek által pártolt sérelmét: 3 3,, Szükséget szenved a föld népe abban is - panaszolták közösen -, ami a legnélkülönözhetetlenebb, a sóban. Mióta Básta a máramarosi sóbányákat elfoglalta, a só mázsája három forinttal drágult; ezért a szállítók nem is mernek odamenni." 3 4 Rudolf - pontosabban a személyét képviselő Mátyás főherceg - engedett a követelésnek. Bastát visszarendelte a Felső-Tisza-vidékről, és a só ára a máramarosi sókamaránál visszaszállt bécsi mázsánként az egy rénes forint 33 krajcár körüli árra, amihez a sóraktáraknál hozzászámolták a fuvarozási, szállítási díjakat. 31 Bécsi mázsáról lévén szó, ami 56 kilogrammal egyenlő. A tízes alapú mértékrendszert hazánkban 1874-ben vezették be, s az 1874. évi VIII. tc. rendelkezik a mértékek „átváltásának" mikéntjéről és arányairól. 321604: XVI. tc. 331604-ben Bihar és Szatmár megye nemessége január 12-én a medgyesi országgyűlésen értesült róla, hogy Rudolf február 3-ra diétát hívott össze Pozsonyba, ahová március 19-én a király személyében megérkezett Mátyás főherceg. Ez az országgyűlés május elsején zárult, majd ezt követően politikai botrány tört ki. A király 22 törvénycikket önkényesen csatolt a rendek által elfogadott törvényekhez. Június 5-én a Szatmár vármegyei Nagybányán volt „erdélyi országgyűlés." Szeptember 8-án Gálszécsen a felső-magyarországi rendek tanácskoztak, kijelentve, hogy amennyiben a törvénytelenül betoldott 22 törvénycikket nem törlik a törvénytárból, az önvédelem fegyveréhez nyúlnak. Amint fentebb hivatkoztunk rá, a sóellátással kapcsolatos sérelem orvoslása Pozsonyban történt. 34 Borovszky, Szatmár vármegye. 452.
