Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
MUZEOLÓGIA - Zeke László: Pál utcai fiúk, 101
342 ZEKE LÁSZLÓ hető jelenléte nélkül. Bár a kor legnagyobbjai között jegyzett rendező, a legismertebb kortárs zeneszerzők egyike (Petrovics Emil), a világ legjelentősebb (azóta nem egy Oscar-díjas) filmoperatőreinek tanítómestere [Illés György), vagy a szereplő sztár-gárda tagjai [Törőcsik Mari, Pécsi Sándor) nyilván voltak más feladatokkal is annyira elfoglaltak, fontosak maguknak, hogy emiatt elvtelen kompromisszumokat köthessenek. De nem tették. Itt nincs sietség okán nem megfelelő napszakban felvett jelenet, nincs olyan párbeszéd, amin érződik, hogy ha még egyszer felveszik, talán jobban sikerül, nincs oda nem illő hangulatú zene. Ügy látszik, ezek a fontos, nagyszerű, tehetséges emberek soha nem siettek haza forgatás után, s ezért egy szabad vasárnap délutánért cserébe nem hagyták az elrontott jelenetet a filmben. Az energiában, pénzben meghozott áldozatok meghozták a gyümölcsöt. Az önzetlen áldozatkészségben összeforrott alkotóközösség igazi jutalma nemcsak az, hogy megkapták munkájukért a gázsit és nem volt gond a filmforgalmazással sem, mert a jegyárakból bejött a várt bevétel; hogy soha nem lesz gond a film eladásával. Mert a film nem anyagi sikerei folytán vált örökbecsűvé. Az igazi elismerés a film művészi sikere, az, hogy ma borzongva készülünk felnövő, kiskamasz gyermekeinknek bemutatni a filmet DVD-n, mert tudjuk, hogy ha megnézi más ember lesz, mint előtte volt! A film hatalmas sikere és nagyszerűsége legalább olyan rangra emelte a magyar film történetében a Pál utcai fiúkat, mint amilyen helyet foglal el a könyv a magyar irodalomtörténetben! Egészen biztos vagyok abban, hogy Molnár Ferenc örömmel fogadta volna a filmet és büszke lett volna az alkotókra. (Sajnos a Pál utcai fiúkkal is megesett, hogy más szellemű feldolgozás vitákra adott alapot és messze alulmúlta sikerességében az igazi nagy filmet.) Életem legnagyobb múzeum élménye volt 1989-ben Londonban a MOMI (Museum of Mooving Image). Ott vettem részt először igazi interaktív kiállításon, ahol „beléphettem a tárgyalt témába". A mozgókép történetét végigjárva leülhettem a francia királyi udvar árnyjátékot bámuló, rizsporos parókás főnemesei közé; megfoghattam King Kong mancsát; beülhettem fontos filmkellékekbe; végigjárhattam díszleteket; filmtörténeti összefoglalókat nézhettem meg nagy korszakok jellegzetes mozijaiban, a kezdetektől egészen napjaink 5.1-es hangzású multiplex vetítőjéig. Ezenközben Stan és Pan, vagy éppen valamelyik harcos a Csillagok háborújából jött velem szemben és segített eligazodni a film világában. Varázslatos órák repültek el velem „percek alatt", s azóta is visszavárom ezt az élményt. (Szerencsére egyre gyakrabban meg is kapom.) Hallván, hogy ez a mostani tárlat is hasonlóan ötletes, izgalmas játéknak ígérkezik, s valami olyasmi lesz, mintha a MOMI egyik kis termébe lépnénk be különösen nagy örömmel fogadtam el a felkérést a megnyitóra. Látva a .végterméket" úgy érzem, hogy ez egy olyan hely, ahol jó gyereknek lenni. A szó többféle értelmében is: a gyerekeknek jó itt a játékok között, a felnőtteknek pedig jó itt gyerekké lenni. Végezetül egy szóJÁTÉK: Megnyitó beszédem címe: Pál utcai fiúk, 101, amivel a 101. évfordulóra kívántam utalni. A szleng szóhasználatban viszont a 101-es azt jelenti: a 100%-nál is (a lehetséges legjobbnál is) jobb; ha valamire azt mondjuk 101-es, az „tök jó". Kérem tehát, hogy értsék így is a megnyitóm címét, s ennek megfelelően érezzék magukat a lehetséges legjobbnál is jobban! Éljen a Grund! Itt vannak a Pál utcai fiúk. Déri Múzeum, 2008. szeptember 26.
