Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: Hortobágy és a magyar szürke szarvasmarha
300 SURÁNYI BÉLA renc gazdaságában 12 5 ugyancsak tisztavérben folyt a tenyésztés. Az utóbbi gulya számára Debrecenből is vásároltak bikákat. A Somogy megyei pölöskei gulya™ 1852-ben született meg. A tenyészállatokat Somogyból és az Alföldről szerezték be. A bikákat a legjobb tenyészetekből vásárolták: Kisjenő, Zsombolya, Sarkad stb. A békési Wenckhelm László-féle uradalom 12 7 gulyatenyészetének alapítása visszanyúlt az 1880-as évekbe, amelynek alapját a Csáky-féle berekböszörményi tenyészet bikái és tehenei alkották. Az 1920-as években Mezőhegyes mellett más uradalmi tenyészetek is szerepet játszottak a tenyészállatok vásárlásánál. 1920 után Debrecen mellett az említett törzstenyészetek tartoztak a legjelesebbek közé. A MAGYAR SZÜRKE MARHA AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSOKON ÉS VÁSÁROKON Az 1918 utáni országos seregszemléken változó sikerrel szerepeltek a magyar szürke marhatenyészetek. 1921-1942 között a bemutatott állatok körében a hazai fajta aránya átlagosan 15% körül mozgott. 12 8 A pirostarka és a szimentáli fajta aránya együttesen 80,5 %-ot tett ki. Mindebből lemérhető a magyar marha 1918 utáni szerepe, hazai tenyésztésének alakulása. Az 1929-1933 évek közötti gazdasági világválság 129 létszámának emelkedését eredményezte, ami a mezőgazdaság helyzetéből adódott, külterjesebbé vált a termelés, így az állattartás is. A motoros erőgépek rovására a igázás került előtérbe, ami a magyar ökörnek kedvezett. Fokozódott a tenyésztői kedv a magyar szürke marha iránt. A Magyarmarhatenyésztők Országos Egyesületének megalakítása (később részletesen) mérföldkőnek számított, s ezzel kapcsolatban Battha P. megjegyezte: 13 0 „.. .a szervezés, az együttműködés és az okszerű tenyésztés eszközével szinte másodvirágzást hozott ősi szarvasmarhánk számára", majd így folytatja: „ az idei szarvasmarha-kiállítást szembetűnően jellemző arányú fejlődés a magyar fehér tenyészbikák csoportjában is teljes mértékben kifejezésre jutott. " Nagyszámú gulyából kerültek ki a bemutatott állatok. Kiemelte a Debrecen-Hortobágyi Tenyészbikatelepet, amely 3 éves bikáiból a legjobb négy jószágot állította ki. A Hajdúságon belül szép küllemű állatok kerültek a nagyközönség elé a Semsey-féle balmazújvárosi uradalomból, Balogh László ebesi tenyészetéből és Leszkay János berettyószentmártoni gulyájából. Ide sorolandó még ifj. Balogh István debreceni és Márton Gábor hajdúszoboszlói gazda egy-egy bikája is. A már korábban említett tenyészetekből is jó néhány kiváló egyed képviselte fajtáját. Az 1940-ben tartott kiállításon szereplő tenyészállatok 13 1 körében a legszembetűnőbb volt a bikák kiegyenlítettsége. A Deb125 Ua. 152. 126 Ua.154. 127 Ua.156. 128 OMKV (1996): 120. 129 Battha P. (1933): 275-276. 130 Battha P. (1938): 334-335. 131 Battha P. (1940): 426-427. recen-Hortobágyi Bikatelep három bikával szerepelt. Debrecen város országos hírű tenyészetéből a Tárnok 1291 és a Tolvaj 1298 nevű bikák jelezték a tenyésztés színvonalát. A Semsey László- féle gulya az addigi legjobb formáját mutatta. A kismarjai gazdákat, Gödény István örököseinek ohatpusztakocsi tenyészetét jó küllemű bikák képviselték. Az 1941. évi kiállításon látottakról Battha P. írja: 13 2 „Az 1934-ben megkezdett és 1937ben kibővített maremman vérfrissítés előnyös kihatását az idei kiállításon is tapasztalhattuk. A nagyváradi káptalan Gangos 215 nevű törzsbikáját állította ki, amelyik Mike János hortobágyi tenyészetéből származott és 1937. évi hortobágyi árverésen a legjobb bika volt és jelenleg az országnak egyik legnagyobb tömegű és legcsontosabb magyar bikája. " A kiállításokon látható eredmények mögött széleskörű szakmai viták és gyakorlati erőfeszítések húzódtak meg. Ezekben Debrecennek, a hortobágyi állattartásnak meghatározó szerep jutott. Szakmai berkekben az 1920-as évektől fordult újból a figyelem a magyar marha felé, de nem minden kritika és elfogulatlanság nélkül. Pazar Géza m az Alföld köztenyésztésében a fajta szerepét illetően megjegyzi, hogy a kisgazdákat a szükség vitte rá arra, hogy a marha nem csak igázható, hanem tejet és húst is termel. Éppen az igázhatóság szorult háttérbe nála, a mezei munkát lóval végzi. Emiatt kevés az alföldi kisgazdáknál az ökör. Kifogásolja azon nézetet, hogy a magyar marhának minden jó, eltengődik szalmán, sáson, tehát az a marha, amelyik ezt a bánásmódot nem bírja, nem való az Alföldre. Éppen a magyar fajta igénytelensége szoktatta rá a gazdákat arra, hogy ne törődjenek állataik takarmányozásával. Véleménye szerint a nagybirtokosra háruljon az a feladat, hogy legelőin kitenyéssze a megfelelő típusú magyar fajtát, de lehetővé kell tenni, hogy a kisgazdák kevés tőkéjüket egy sokoldalúbb fajtába fektessék be, amennyiben képes számára megfelelő takarmányt biztosítani. Az sem volt véletlen, hogy a Debreceni Gazdasági Akadémia tanára Rácz Mihály™ hallatta hangját a magyar szürke marha „érdekében". 132 Battha P. (1941): 332-333. 133 Pazár G. (1925): 792. 134 Rácz M. (1926): 239-241. A két világháború között Tóth Arisztid, Csanád- AradTorontál megyei Gazdasági Egyesület vezetőjeként, a magyar marha felkarolásának és javításának volt az „apostola". A szaksajtó hasábjain teljes erőbedobással harcolt a fajtáért. Véleménye szerint a hazai állattartó gazdákat és szakembereket a „nyugati láz" kerítette hatalmába és a magyar szürke marhára egyre kevesebb figyelmet fordítottak. Ugyanakkor a Dunántúlon, sőt más országrészen is egyre több tarka ökör került a járomba, korábbi prioritása terén is jelentős tért veszítve. A többhasznú típus kitenyésztése mellett tört lándzsát. Nem beszélve arról, hogy Szatmár megyében a tisztavérben tartott tehenek átlagosan naponta 8-10 liter tejet is adtak. A montafoni bikákkal való keresztezésből származó utódok viszont elérték a napi 14 literes átlagot is. Végső következtetése: vissza a magyar marhához, amit az idő igazolni fog, de nem abban a formájában, amint azt egyesek képzelik, hogy t. i. térjünk vissza a teljesen külterjes gazdálkodás kereteibe illesztett és egyoldalúan igavonó képességre tenyésztett magyar marhához. " Wellmann Oszkár annak adott hangot, hogy a jó tejelékenység és hizodalmasság csírájával rendelkezik ugyan a magyar marha, de elődeink elmulasztották ezt érvényre juttatni és „ amikor már kellőképpen kitenyésztett pirostarka marhaállománnyal rendelkezünk, csak áldozatkész tenyésztők céltudatos összefogásával lehetne megvalósítani és vele megmenteni évezredes nemzeti kincsünket: a magyar marhát" Lásd:
