Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
TUDOMÁNYTÖRTÉNET - Mező Szilveszter: Félúton Alaszka és Tűzföld között - Gondolatforgácsok Venezuela földrajzi megismerésének történetéhez Balázs Dénes (1924-1994) három dél-amerikai utazása kapcsán
240 MEZŐ SZILVESZTER 46. kép Bájos virágékszer a Guyanai-hegyvidék zöld poklából (Balázs Dénes felvétele, 1977) kájukat a bőrbe, s talán valamilyen mérgező anyagot is vihetnek be, ettől fáj annyira a szúrás helye, és hólyagosodik fel... Ez hát az igazi pokol a fehér ember számára! Ha visszagondolok a Marajó szigetén megismert muciumokra: most már állíthatom, hogy azok molesztálása lágy cirógatás a jejének csípéseihez viszonyítva- olvasható a parányi rovarok okozta szenvedésekről, amiket e tanulmány szerzőjének is alkalma volt megtapasztalni a Nagy Szavannán sátorozva. Több napos hajózást követően Balázs Dénes és társai elérték a waikák által lakott zónát. Előtte más indián csoportok képviselőivel is találkoztak, főként piaroákkal, akik a Puerto Ayacucho környéki területeket népesítik be. Róluk Boglár Lajos (1929-2004) néprajzkutató közölt tartalmas leírásokat, körültekintően bemutatva a felkeresett bennszülött közösségek anyagi és szellemi kultúráját. 18 5 Ezúttal nem ezekből, hanem „Az őserdő urai" című, 1976-ban megrendezett kiállítás katalógusából idéznék pár sort, amely a dél-venezuelai indiánokat - köztük a waikákat - ismertette meg a Néprajzi Múzeum látogatóival: „Janoama - ezen a néven fogla184 BALÁZS D.: i. m. 1987.145-146. oldal 185 Boglár Lajos etnográfusról és venezuelai munkásságáról tanulmányom első részében írtam bővebben. lünk össze több, különböző néven (guaharibo, sirisana stb.) említett indián csoportot, amelyek a makiritárék szomszédságában, és feljebb az Orinoco forrásvidéke környékén, a Sierra Parima mindkét oldalán élnek. Lélekszámukat 15-20 ooo-re becsülik. A janoamák kulturális és nyelvi, nem pedig politikai-társadalmi egységet képeznek. A kóbor zsákmányolás jellemezte évszázadokon át életformájukat: specializált gyűjtögetőknek is nevezhetjük őket, hiszen a bőven termő Pijiguao-pálma gyümölcse jelentette és részben jelenti a legfőbb táplálékot. Újabb keletű ültetvényeiken gyümölcsöket, de gumós növényeket is termesztenek. A mozgékony életmód folyománya a sajátos janoama település is: nem zárt kunyhókból, hanem szélvédők sorából áll." m Waikákkal (janoamákkal) először a folyón felfelé hajózva találkoztak az egészségügyi expedíció tagjai. A vízen időnként fatörzsből kivájt pirogok tűntek fel, bennük indián férfiak, nők és gyermekek. Közelebbről csak azután vehettek szemügyre waika telepeket, miután megérkeztek Mavacába, majd Platanalba, ahol az egészségügyi szolgálat kicsiny telepeket létesített. Ezekből kiindulva járta be Balázs Dénes a forrásvidék keskenyebb folyóágait, eljutva több elszigetelt waika faluba. Látogatásai alkalmával figyelme sok mindenre kiterjedt. Kíváncsi volt arra, hogy ezek a rendkívül elmaradott körülmények között élő emberek milyen házakban laknak, mit fogyasztanak, s általában hogyan élik mindennapjaikat. Különös megjelenésű otthonaikról - ahol maga is eltöltött egy éjszakát - személyes benyomásokat szerzett: „A waikák úgy építik lakóhelyeiket, hogy középütt egy kis füves belső teret, udvart alakítanak ki. Ez a chabono vagy más írásmóddal: shabono. [...] Itt zajlanak le a kis közösség jelentősebb ceremóniái: például a férfivá avatás vagy a halottbúcsúztatás. A chabonóra nyílnak a szálláshelyül szolgáló pálmaereszek, melyeknek fedele kifelé lejt. A pálmaereszt tartó oszlopokra aggatják fel a waikák »bútoraikat«, a chinchorrókat. [...] A waikák függőágyaikat erdei liánok rostjaiból készült fonalból csomózzák össze hálószerűen. Az indiánok életük felét a chinchorróban töltik, mivel nemcsak alszanak benne, hanem nappal is ebben üldögélnek vagy hintázva heverésznek.", 18 7 A lakókörnyezet felmérése mellett Balázs Dénes időt fordított az útjába került indiánok antropológiai megfigyelésére is\„Nem végeztem pontos méréseket, csupán saját testmagasságomhoz hasonlítva állíthatom, hogy a waika férfiak magassága 150-160 cm között mozog, a nőké 145-150 cm körül. Érdekes, hogy a waikák bőrszíne egészen világos, nem sokban különbözött az én napbarnította karom színétől. Úgy mondják, hogy a waikák környezetében élő többi indián csoport jóval sötétebb bőrszínű és magasabb termetű. A waika indiánoknak sűrű, sima, fekete hajuk van, viszont testükön sehol máshol nincs szőrzet. Szemük is fekete és mandula formájú, néha még a mongol redő is megfigyelhető. Egészében véve külső megjelenésük - az én egyéni megítélésem szerint - hasonlít a hátsó-indiai népekéhez."}^ A waika nőkről így írt: „Ők sem tagadják meg szépnembeli 186 BOGLÁR Lajos: Az őserdő urai. Dél-venezuelai indiánok (kiállítás-vezető). Néprajzi Múzeum, Budapest, 1976.4. oldal 187 BALÁZS D.: i.m. 1987. m oldal 188 BALÁZSD.:i.m. 1987.140.oldal
