Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET, IPARMŰVÉSZET - Boldog Zoltán: Török fonott pajzs a Déri-gyűjteményből

130 BOLDOG ZOLTÁN ték meg maguknak. A drága díszpajzsok viszont központi műhelyek munkái lehettek. A fa tárcsapajzs használatával a török és a magyar fél is nagyjából egyszerre hagyhatott fel a 16. század legvégén, 17. század elején, ugyanakkor, mikor az ilyen nehéz, erős pajzs használatát kikényszerítő huszárkopja is kezdett elmaradni a felszerelésből. „.. .kopja a lovas kezében semmirekellő"- írta Zrínyi Miklós a 17. század derekán (ZRÍNYI VIII., ). A kalkanhoz viszont a törökök éppen úgy ragaszkodtak, mint a hagyományos taktikájukhoz. A17. századi képi ábrázolásokon még láthatóak, amikor a tárcsapajzs már nincs sehol, a magyar hadszíntéren zsákmányolt török kalkanokból sok fenn is maradt mindmáig a múzeumokban. De az egyre gyakrabban és hatékonyabb módon használt nyugati tűzfegyverek miatt a kalkanok ekkor már inkább dísztárgyként szerepeltek.

8 A törökös divat szerint a nyeregre akasztott színes kalkan a lószerszám dekoratív kiegészítője volt, drága kantárral, és természetesen hozzávaló díszes, „jancsik" lótakaróval, hímzett íj- és nyíltegezzel. Az ilyesféle módon felszerszámozott, hennával festett farkú és sörényű „pajzsos lovakat" a díszfelvonulásokon a török főméltóságok után tucatjával vezették a szolgáik. Ez a török szokás a korabeli Lengyelországban és Erdélyi Fejedelemségben is követésre talált (PÁSZTOR 1993,100,103; KOVÁCS S. 1999,156, so.j.). A törökökön kívül az iráni és mogul kori indiai hadseregekben is voltak kalkanok, de ezekről jóformán csak képi ábrázolásaink vannak. A perzsa kalkanok sajátos szimbóluma a siíta jelkép, a sugárzó nap, amit a pajzsdudoron jelenítettek meg. Később a fémből és bőrből való kerek pajzsok kiszorították az ilyen vesszőpajzsokat Iránban és Indiában egyaránt (ZYGULSK11999,72). A magyar katonaság nem vette át a kalkant, noha hadakozó főuraink szép számmal szereztek belőle zsákmányolás, vagy vásárlás útján, de mint értéktárgyat, mutatós, színes kézműves munkát őrizték meg. A Rákóczi-árvák ingóságaiként 1688-ban a díszes lószerszámok között vettek lajstromba hat közönséges pajzsot, és négy igen értékes, selyemmel-skófiummal és bársonnyal borított, smaragd-, rubin-, türkiz-, jáspiskövekkel kirakott pajzsot. A leírás nem utal a pajzsok török eredetére, de külsejük leírása, valamint az, hogy „török módon" a lószerszámok közé sorolták, egyértelművé teszi, hogy itt török díszkalkanokról van szó, illetve a fent említett török divat átvételéről (THALY1886,771,783). A sárospataki „czeikházban" 1642-ben még öt tatár pajzs porosodott a régi fegyverek között (THALLÓCZY1879,164). A huszárság a fonott pajzsot nemigen találhatta hasznosnak.

9 Noha a kortárs szemtanúk szerint a magyar és a 8 A karlsruhei gyűjteményben őrzött egyik, nagyharsányi csatában zsákmányolt török kalkanon igen látványos harci sérülés van, a vas pajzsdudort keresztüllőtték (DIE KARLSRUHER 1991, kat.119). 9 A törökökkel kapcsolatba került késő középkori balkáni könnyűlovasságnál még előfordulhatott. 1491-ből való Tubero püspök leírása egy szerb és egy tatár harcos párviadaláról. Megemlíti, hogy a szerb Jaksics Demeter saját harcmodora szerint a csapásokat lándzsával vagy pajzsdudoros lovaspajzzsal (umbone equestris scuti) hárította, de nem hagyta, hogy pajzsába ellenfele lándzsát szúrjon. Pajzsdudor még a korai balkáni tárcsapajzsokon sem volt, így nagyon valószínű, hogy a szerb harcos ez török lovast csak a fejfedő, a turbán vagy a süveg különböztette meg, és rengeteg török kori magyar, török, lengyel fegyver, ruha és lószerszám, díszítőmotívum közös jellemző lett, nem a kalkan volt az egyetlen török felszerelési tárgy, ami magyar visszhang nélkül maradt. Az íj és nyíl, valamint a dzsirit, a török hajítódárda is szerepel a magyar nemesek török zsákmányanyagában, de ezek inkább csak különleges török fegyverek voltak és maradtak, akárcsak a handzsár és a jatagán. A leírások szerint a zsákmányolt török pajzsok között rendkívül értékes példányok is voltak. Zrínyi Miklós például I. Rudolf császártól a következő levelet kapta 1599-ben: „Értesültünk róla, hogy te egy különböző gemmákkal kirakott török pajzshoz jutottál, amelyet Győrnél vettél el a töröktől. Mivel mi egyebek között magánfegyvertárunk részére egy ilyen pajzsot is óhajtunk, kegyesen követeljük ezt tőled, hogy ne röstel

Id ezt nekünk ajándékozni és haladéktalanul megküldeni...". A Zrínyiek csáktornyai várában még a 17. században is voltak zsákmányolt török pajzsok (SIKLÓSSY1919,135,163). A17. századi Lengyelországban török vagy krími tatár hatásra a kalkan viszont népszerű lett. A lengyel lovasság kétharmadát kitevő közepes fegyverzetű „pancerni" katonák keleties felszerelésébe jól illeszkedett, bár ők inkább a hátukra dobva hordták a sodronying kiegészítőjeként. A kalkant a krími tatárok a középkor óta használták, a kozákok és az oroszok hozzájuk alkalmazkodva vették át. A lengyel, kozák, orosz vagy tatár lovasok egyes felszerelési tárgyait sokszor nemigen lehetett egymástól megkülönböztetni, ez így volt a kalkanok esetében is. Kalkanokat a törököktől importált keleti nyersanyagokból vagy félkészen vett példányokból gyártottak maguk a lengyelek is. A18. századra Lengyelországban a kalkan már csak dísztárgy volt (WASILKOWSKA1998,35—44; ZYGULSKI1999,77-78). Törökországban már szintén dísztárgyak lettek a kalkanok, de ilyen szerepkörben ott még a 19. században is készítették őket (MILITARY MUSEUM 108). Sok kalkan található ma a bécsi, drezdai, karlsruhei, krakkói, varsói, szentpétervári és moszkvai gyűjteményekben (BLAIR-TARASSUK1982,289-290). A DÉRI-GYŰJTEMÉNY KALKANJA Déri rövid leírása szerint: „Török hadi pajzs. Kerek alakú, kenderfonállal összefűzött mogyorófa lécekből, a közepét vaslemez tetőzi. Szármaesetben nem tárcsát, hanem egy kerek, pajzsdudoros (török?) pajzsot használt - annál is inkább, mert a leírás megemlékezik arról, hogy Jaksics „török kardjával" vágta le végül ellenfelét. Tubero püspök ugyan utal egy rendkívül kusza és nehezen értelmezhető mondattal a pajzs szerkezetére is, de több mint valószínű, hogy ebben a részletkérdésben ő félreértett információt közöl (TÓTH 1934,191-192,22i.j.; TUBERO 165; B.SZABÓ 2008,137). Ezt a párviadalt a nem a „lovagi" vagy későbbi „végvári" szokás szerint, lándzsás ökleléssel, hanem valószínűleg éppen a gyengébb pajzsok és rövidebb kopják miatt „lándzsavívás" formájában vívták. Egy kerek pajzsos magyar (?) lovas ábrázolása is található 16. század elejéről való Weisskunigban, így a korai, Mátyás-kori könnyűlovasságnál feltételezhető kis mértékben a keleties, kerek pajzsok használata is. Ezek inkább ritka kivételek lehettek, és későbbi nyomuk nincsen (ZARNÓCZKI1990,51).