Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
NÉPRAJZ, KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA - Vajda Mária: Adalékok egy bihari település, Mezőkeresztes történeti néprajzához (18. század vége -19. század eleje)
ADALÉKOK EGY BIHARI TELEPÜLÉS, MEZŐKERESZTES TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ 101 alapján is, a felek összebékítését tartotta fő céljának. Azonban - amint ez a tiszteletes úr leveléből is nyilvánvaló - az egyháztanács (consistorium) törekvései nem vezettek eredményre. Miután az egyház minden ilyen esetben igyekezett kideríteni az okokat, s a vétkest megbüntetni, az is egyértelmű, hogy nem az asszonyt hibáztatják a kialakult helyzetért. „Alább irt hltelessen bizonyítom, hogy idevaló Lakos Öreg Székely Mihály feleségétől Mkeresztesi születésű Kozák Erzsébettől elakarván válni, avagy tsak legalább meg különözni, midőn Consistoriumunkban semmi okokkal reá nem vehettük volna említett Székelly Mihállyt, hogy feleségét fogadja magához; a' dolognk a" fellyebb való Törvény Széken leendő tökélletes eligazításáig: emiitett Kozák Ersébet kéntelenítetett Férjét Székely Mihállyt itt hagyni, és M.Keresztesre, az Attyafiaihoz menni lakni. A'melly tselekedete ezen már több ízben is említett Asszonynak, hogy nem vakmerő, anyival is inkább nem hitetienségből, hanem a férjétől okoztatott kéntelenségből való, ezen tulajdonkezemmel írt s szokott petsétemmel megerősített bizonyság Levelemmel bizonyítom." 12 8 Az asszony elzavarása, valószínűleg a férj és családjának magatartásával függött össze. A férj, mint neve is mutatja - Öreg Székely Mihály -, idősebb ember. A mezőkeresztesi házassági anyakönyv bejegyzése szerint, a szomszédos Berekböszörményben lakó, 46 esztendős Székely Mihály, 1787. február 14-én vette feleségül a 19 esztendős mezőkeresztesi Kozák Erzsébet hajadont. Miután a leány neve nem szerepel sem az egyházi fenyíték alá eső személyek, sem, a keresztelési matrikula házasságon kívüli kapcsolatból gyermeket szülő leányanyái között, nyilvánvaló, hogy nem azért ment az idős férfihez - aki jócskán az apja lehetett volna -, mert magához való korú legényt nem kapott volna, hanem feltételezhetően vagyoni, társadalmi előnyök miatt. Tény, hogy a Székely família tagjaiból a 18-19. század folyamán többen is bíróságot viseltek Berekböszörményben. 12 9 A szembetűnően jelentős korkülönbség, idővel minden bizonnyal egyre inkább gyötörhette a férfit. S bár nem tudjuk, hogy öreglegényként, vagy özvegyemberként vette feleségül a lányt, de ez utóbbi esetben a családi vagyon féltése is hozzájárult felesége elűzéséhez. A jelentős költséggel járó törvényes válás kimondására vonatkozóan nincsenek adataink. Mezőkeresztesen is, mint másutt az országban, meglehetősen ritka dolognak számított a válás. 1767-1895 között a református egyház házassági anyakönyveinek bejegyzése szerint 2948 házasságot kötöttek. 13 0 Ezek közül 49 olyan esettel találkozunk, amikor a házasság válással végződött, vagy valamelyik fél elváltként kötött újabb házasságot. A számok tükré128 Emlékezet könyve 158. p. 129 Vö.: OSVÁTH1996.135. 130 A Biharkeresztesi Református Egyházi anyakönyveinek számítógépes Excel-táblázatba feldolgozott változatát ezúton is köszönöm a biharkeresztesi származású Á. Varga Lászlónak, a Fővárosi Levéltár főigazgatójának. Az anyakönyvek hagyományos kutatási módszere mellett, ez a lehetőség, a kiválasztott időszelvények helyett lényegesen szélesebb körű, gyorsabb, áttekinthetőbb, átjárhatóbb és kontrolálhatóbb kutatási lehetőséget biztosít, mind az egyes személyek, családok, mind a település korabeli életének különböző szempontú - jelen munkában csak töredékesen alkalmazott-vizsgálatához. ben úgy tűnik az ilyen személyek újraházasodási esélyeit, nem rontotta olyan mértékben a válás, mint ahogy az a köztudatban él. A fiatal korban házasságot kötő, rövid ideig tartó első házasságban élő felek, elváltként a második házasságkötésükkor is gyakran nőtlen vagy hajadon személyekkel léptek frigyre. A nők között számos 20-25 év közötti elvált, és újraházasodó személyt találunk. Arra nem volt példa a vizsgált időszakban, hogy két elvált kötötte volna össze az életét. Az idősebb korban újabb házasságra lépő elváltakra jellemző az özvegyekkel kötött újabb házasság. Átlag 7,4 év után került sor a házasságok felbontására, ahogy a recens anyagban mindmáig él a keresztesiek körében is, a másutt is ismert mondás: „Hét tél, hét nyár választja meg", mármint a házasságot. A valóságban a házasságokat többnyire 2-6 év után bontották fel hivatalosan, de előfordult olyan eset is, amikor 21 vagy 19 év multával. Az első tényleges válásra vonatkozó adat, az 1813. május 20-án, a Nagy Istvánnal újabb házasságot kötő Kováts Mária családi állapotának megjelölésénél található. Ezt követően több mint félévszázaddal később, találunk újabb példát, 1864. június 1-én, Somogyi István 40 éves nőtlen magánzó kötött házasságot a 28 éves elvált Petri Katalinnal. Ez a házasság már tartósnak bizonyult, hiszen 1894. augusztus 22-én, közös lányuk, a 29 esztendős Somogyi Julianna és a debreceni származású, Keresztesen tanító, 25 esztendős Karsai János esküvőjének bejegyzésében találkozunk nevükkel a matrikulában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a válások száma nem teljesen pontosan tükrözi a tényleges válások számát, mert nem minden esetben írta be a mindenkori lelkész a bekövetkezett változás tényét, de nagyságrendileg jelentős eltéréseket ez nem jelent. Inkább a hivatalos válás nélkül különköltöző, esetleg tartósabb élettársi közösségre lépés lesz némileg gyakoribbá a 19. század utolsó harmadától. IRODALOM BARCSA János: A Tiszántúli Ev. Ref. Egyházkerület történelme I—II. Debrecen, 1906-1908. BÁRSONY István - PAPP Klára - TAKÁCS Péter: Az úrbérrendezés forrásai Bihar vármegyében. I. Az Érmelléki és a Sárréti járás. Debrecen, 2001.239-241. BÁRTH Dániel: Esküvő, keresztelő, avatás. Egyház és népi kultúra a kora újkori Magyarországon. Budapest, 2005. Szövegekés elemzések 1. Sorozatszerkesztő: Voigt Vilmos. DANKÓ Imre: Mező-(Bihar-)Keresztes az első magyarországi népszámlálás tükrében (1784). Itt és most 1998.6:15-23. DANYI Dezső - Dávid Zoltán: Az első magyarországi népszámlálás (17841787). Budapest, 1960. DÁVID Zoltán: Az 1738. évi pestisjárvány pusztítása. Orvostörténeti Közlemények 69-70. Budapest, 1973.75-130. ILLYÉS Endre: Egyházfegyelem a magyar református egyházban (XVI— XIX. század). Debrecen, 1941.