A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - 100 éves a Nyugat, 80 éves az Ady Társaság. 3 beszélgetés Kiss Tamással

Ismeretlen kérdező: Az 1956 novemberében írott vers megjelent valahol? K. T.: Megjelent, de csak a hatvanas években. Akkor, amikor külföldön valami beavatkozásféle volt 1968-ban.

38 A következőt 1965-ben írtam. (Felolvassa Jóreggelt Párizs! című versét)

19 Simon Zoltán: Honnan vetted, hogy ezt hexameterben kell megírni? Miért éppen így bukkant ki belőled? K. T.: Hát ez nem is hexameter, ez egy szabadvers. Most már megkezdődött tulajdonképpen a szakmai munka. Tudniillik arról van szó itt: a verset más műfajú dolgoktól, alkotásoktól, például a prózától is, a ritmika, csak a ritmika különbözteti meg. A verset ez teszi verssé. Most persze divat az antivers, amelyik éppen ellenkezője a versnek. Mindent úgy csinálnak, hogy valahogy nehogy hasonlítson a klasszikus, a két- három-, négy-, ötezer esztendős alkotásokhoz. Tehát a prózánál is prózább a vers, ezt én eddig nem tudtam elfogadni és nem is hiszem, hogy ezek a dolgok, ezek a versek, ezek a nem-versek, ezek az antiversek, ezek valaha is belekerüljenek mondjuk a költészetnek a világába. Ez szabadvers szerintem, amit én most felolvastam, szabad vers, csak hát zene nélkül nem vers. És mi a vers? A vers az magába olvasztja a képzőművészetet, a zenét, a gondolatot, tehát tulajdonképpen minden művészetet magába foglal a vers. Ezt kell megkeresni szavakkal, a színeket, a zenét, a muzsikát. Ezért több a vers mindig a szavaknál. Tudniillik verset lehet írni, én most már megtanultam a vers minden csínja bínját. Én most már mindennap meg tudnék írni legalább egy-két verset., de azért nem teszem, mert a vers nem szavakból áll. A vers az mélyen van, sokkal mélyebben van a szavaknál. Elő- előveszem mostanában a világháborúnak a költészetét. Szegény Oláh Gábor egy nagy tehetség volt, egy rendkívül ambiciózus nagy alkotó egyéniség, személyiség, aki mindennap megírja a versét. Látszik rajta. Hazament, kijavította a dolgozatokat, mert hiszen tanár volt. A Fazekas gimnáziumból a Kar utcára, a Zsák utcán keresztül. Irtózatos ösztön sarkallta őt arra, hogy nagyobb legyen, hogy bizonyítson, hogy esetleg van olyan nagy, mint Ady Endre, vagy a többiek. Ez volt az ő tragédiája. Ezt is a versről mondom, hogya verset nem írni kell, szóval nem is mi írjuk azt a verset, hanem szinte ő írja magát. Mindig dallammal együtt. Ha nem jelentkezik a dallam, akkor félreteszem. Kialakul néhány sor, akkorazmegadja mára zenéjét is. Én mindig a zenével kezdem a verset, egy belső hallással természetesen. Nem az adott klasszikus zenóneka melódiájára megy az, hanem ez egy belső hallás. Állítólag Petőfi botfülű volt, nem is tudott énekelni, de nagy mestere volt a belső hallásnak. Tehát nem a zenével azonos, de föltételezi a zenének a hallását is a vers, csak azért is, hogy többet mondjon a szavaknál. 38 Az Alföld 1964/1. számában jelent meg először. 39 A Fogóddz a csillagokba című, 1970-es verseskötetében jelent meg először. S. Z.: Megvan az öntőforma, bele kell tenni a szavakat, vagy beleírod, leharapod, kicseréled, keresed a végét. És az egész szövegnek a végét? Mikor van vége egy versnek? K. T.: Hát akkor, amikor már nem tudok többet írni hozzá. S.Z.: Mintha játszanánk, Tamás bácsi úgy dobta vissza a labdát. Végül is pontosan ez a baj, nagyon sok esetben, amikor adva van ez a forma, szépen kialakul, a második öntés az már könnyebben megy, a harmadik már flottul, a negyediket már észre sem veszi és akkor ezt a végtelenségig lehet folytatni. Szegény Oláh Gábornak is, az előbbi példákat mondva, többek között itt vannak a problémái, hogy nem érzi, meddig tartalmas a szöveg, meddig hiteles érzelmileg, meddig van fedezete és mikor van vége. K.I: Sokat beszélgettünk erről Weöres Sándorral is. Sándornaksosem tetszett az, hogyha egy vers be van fejezve. Legalábbis az utóbbi évtizedekben. „Nem szabad! Ez be van zárva, ez be van fejezve." Szóval, nem kell azt úgy lekanyarítani, nem kell azt a verset sémává tenni. Nyitva is lehet szépen hagyni. Az is befejezés. Ismeretlen kérdező: Milyen élmény, vagy élmények hatására íródott a Dunához Orsovánál című vers? K. T.: Abban az időben, 1946-ban még megvolt Ada Kaleh szigete. Ada Kaleh-ra átmentünk a barátommal csónakon. Vegyes, román, török, szerb 4-500 lakosú kis ősrégi sziget volt. A középkorban a Hunyadiak még várat is építettek ott, azóta ezt a szigetet felrobbantották. Ez a sziget már nincs többé. A Duna kellős közepén volt, ahol széles, nagy hömpölygéssel vágott bele a Duna a Vaskapu-szorosba. Ezfelséges élmény volt, beleugrani a Dunába és jó hosszút úszni. Ez az élménye a Dunához Orsovánál című versnek. A táji élménye. Természetesen az eszmei élménye az sajnos ma is aktuális. Én Nagyváradon éltem át az ostromot és az utána lévő időket, már nem merem azt mondani, hogy felszabadulást. Nagyváradon éltem át a bevonulást, kivonulást és nagy reményekkel néztünk a jövő elé. Megalakulta Magyar Népi Szövetség, minden derék, rendes magyar embernek ott volt a helye, majd aztán az idők szigorodtak és akkor azt mondták, hogy be a pártba, mert a pártban van egyes egyedül védelme a magyarságnak, a Román Kommunista Pártban. Nos, akkor jött Groza, a szirén-hangokkal, mert erről volt szó. Bíztunk, nagyjövőt láttunk a román-magyar barátságban, őszintén. Én ebben ma is hiszek, hadd jelentsem ki előre. Nem úgy mondom ezt, semmiféle iróniával, vagy pesszimizmussal, de már átestünk egy ilyen időszakon, amikor reméltük, hogy a két nép, vagy a népek ott egymásra találnak. Hát ezt fejeztem ki a Dunához Orsovánál című versemben. A Duna-gondolat szólal meg benne, az a remény, ami azt hiszem most is bennünk él, mert bennünk kell, hogy éljen, mert másképpen nem ólhetünktovább. Ezt meg kell valósítani. Akkor aztán eljöttek azok az idők, már 47-ben, a román nacionalizmus fölébredt, már agresszív is volt, már nem szívesen láttak ott bennünket, a 80 000 magyar Váradján ós hát el kellett jönnöm. Ismeretlen kérdező: Már 46-ban is így volt. 46-ban én Szatmárnémetiben tanítottam akkor, gimnáziumban. Kettős birtokossági igazolvánnyal átjártam a határon. Karácsonykor disznót öltünk apósoméknál, és én a disznóságot szekérrel hoztam. Meggyesnél keltünk át a határon és elfogtak. Én hivatkoztam