A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Surányi Béla: A bencések és a magyar agrárkultúra

Emmeromnak. A medjterráneumban a bencés monostorok az olajfa*

5 művelésére alkalmas birtokokhoz igyekeztek jutni, amelyből a templomi lámpások olaját nyerték. E növénykultúra szintén antik örökségként jutott birtokukba, amelyek termesztő tajoit a rómaiak alakították ki. A halastavak*

6 létesítése a böjti időszakban és napokon biztosította a közösség ellátását. A méhészkedés révén jutottak édesítőszerhez, a viaszból mécset, gyertyát készítettek. S ne feledkezzünk meg a méhserről sem, ami jó néhány monostor bevételét is gyarapította. AzercTO használatát

37

kettősség jellemezte. Hiszen a monostoralapítások többségénél az „első kapavágást" az erdőirtás jelentette. A későbbi adományok nagy része szintén erdő volt, illetve műveletlen terület. Ugyanakkor óvták is a birtokukban lévő erdővidéket, mivel jövedelmet biztosított. Kevésbé ismert viszont az, hogy az erdőirtásnak létezett „ideológiai lapja" is. A szerzetesek szemében az áthatolhatatlan erdős tájak a pogányságot, a barbárságot testesítették meg, s a hittérítéssel együtt a tájat is kereszténnyé kívánták tenni, kultúrtájjá alakítani, amelyhez az első lépést a fák kivágása jelentette. E tevékenységből a ciszterciták jóval aktívabban kivették részüket, mint a bencések, mivel kolostoraikat főleg folyóvölgyekben, erdős síkságokon építették föl. A korai középkorban az apátsági birtokokon állattartása folyt, amely később háttérbe szorult, illetve csak a legszükségesebb létszámra korlátozódott, különösen a 18. századtól. Más szerzetes rendeknél a későbbi századokban is őrizte vezető szerepét, különösen a tehéntartás, amihez alapos tejfeldolgozás! ismeretek birtoklása párosult. Számos sajtféleség a középkori szerzetesek révén honosodott meg az európai táplálkozási kultúrában. Noha már jelentős erdőterületek kerültek eke alá, a meglévők elegendőnek bizonyultak a sertések makkoltatására. A bencéseknél a tehéntartás is főként a sajtkészítés szempontjából volt fontos. A tecste'f elsősorban húsért ós szőróért tartották. A BENCÉS KOLOSTORKERTEK A korabeli gyógyászat - a kolostorok monopolhelyzete a 12. századig tartott - a gyógynövényekre épült, melyek művelésének színterei a kolostorkertek voltak. A szentgalleni kolostor

39 tervrajzán gyümölcsös-, zöldséges-, és gyógynövénykert található. Ez utóbbiban 16 növényfélét termesztettek. Szent Benedek regulája

40 előírja a betegekről, az elesettekről való gondoskodást. Benedek szerzetestársa Cassiodorus (Kr. u. 480-570) 560 körül íródott Institutiones című művében felhívta társai figyelmét a gyógynövények ismeretének fontosságára, amivel hosszú századokra megalapozta a bencéseknek az orvoslásban betöltött szerepét. Mindez együtt járt a gyógynövények művelésével, mint az agrárkultúra egyik hasznos tevékenységi körével. A szerzetesek ismereteiket Dioszkuridés, Galénos és legfőképp id. Plinius műveiből merítették. A Lorschi füveskönyv" a bizonyítéka „Karoling reneszánsz" alatt megújuló orvoslás tudományának. E művet Richbodo apát irányításával írták a Worms közelében fekvő Lorsch kolostorában. A füveskönyv ókori forrásokra támaszkodott, de a német táj növényvilágát is figyelembe vette. A virágzó kolostorkertek növényei közül számos faj a szerzetesek révén jutott el Itáliából Európa más vidékére is. Néhány gyógynövény népi megnevezése is pl. a zsálya (Lat. Salvia), kamilla (lat. Chamomilla) utal a növény eredeti termőhelyére. A kolostorkertek növénykultúrája jelképezi talán a legjobban a bencés monostorok mezőgazdasági gazdálkodásának a jellegét, kiváltképpen az újkortól napjainkig. Az új kolostor alapításakor

42 a kirajzó szerzetesek magukkal vitték termesztett növényeiket is. Ami az önellátáshoz és az egészség megőrzéséhez szükséges növény volt, azokat megtermelték vagy csere útján más helyről beszerezték. A kertek haszonkertekre (hortus) és gyógynövény kertekre (herbularius) tagolódtak. Külön szárító- és tároló helyiségekben folytak az elnevezésben jelzett „utómunkálatok. " Ezekből alakultak ki a kolostori patikák. A drog megnevezés a közép-felnémet drog (szárítani) szóból eredeztethető. Mint korábban említettük, a kolostorkertek mintájaként a szentgalleni szolgált. A termesztett növényfélék közé tartozott: mák, liliom, rózsa, retek, ürömcserje, menta, sárgadinnye, lopótök, fehérüröm, pemetefű, zsálya, ruta, írisz, csombormenta, turbolya, zeller, lestyán, édes kömény, macskamenta, csombor, párlófű, orvosi tisztesfű, boldogasszony tenyere, muskotály zsálya. A kolostorkerthez tartozott még a gyümölcsös, amely valójában temetőkert

43

, vagyis a kolostor temetőjébe ültették a szerzetesek a fákat. Ugyanakkor amint RapaicsR. írja:

44 „Kolostorkerti herbákat (...) minden magyarországi falusi temetőben találunk, ahol a virágkultusz bevonult a temetőkbe (...) sok helyen még napjainkban is gyümölcsösnek és kaszálónak tartják a régi temetőt. Ez középkori hagyomány. " Az európai parasztkertek

45 és a középkori kolostorkertek közti szoros kapcsolatra mára 19. század közepén az osztrák botanikus, Anton Kerner fölhívta a figyelmet. A parasztkertek növényismeretét a szerzetesek tartották életben. A korai középkorban főleg a bencések, a 12-13. századtól pedig a kolduló rendek (ferencesek, domonkosok, minoriták, kapucinusok, karmeliták, szerviták stb. ) vették át a bencések szerepét. A16. század hazai füvészkönyvei is még a kolostori kertkultúra tudásanyagára támaszkodtak, mely alól nem jelentenek kivételt a protestáns szakírók, de a protestáns vallású területek paraszti kertművelése sem. Ha a kolostorkertek részegységeit rangsoroljuk, hosszú távon a gyógynövények termesztésének volt talán a legnagyobb szerepe, még azután is, amikor a 12. századtól megindult a világi orvosképzés. E téren a legjelentősebb művek a bencések

46 tollából szü35 Schmitz, Ph. III. (20o6):i3. 36 Csóka 1.1. (I969):i3737 Schmitz, Ph. III. (2006):18-19. 38 Ua. 21-22. 39 Mayer, J. G. -Uehleke, B. -Saum, K. (2004):20-21. 40 Ua. 15-16. 41 Ua. 17. 42 Ua. 19-21. 43 Rapaics R. (1932)36-37. 44 Ua. 36. 45 Ua. 35-36. 46 Mayer, J. -Uehleke, B. -Saum, K. (2004)72-23.