A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - Boldog Zoltán: Török lófejvért a Déri-gyűjteményből. Páncélos csatalovak az ókorban és az iszlám világában

Más forrás szerint a török ghulamok lópáncélja nemezből volt (NICOLLE 2007b, 98,136,140; NICOLLE 2003,9; BOSWORTH1965,1081). A keresztesek krónikásai több alkalommal is feljegyezték a muszlim seregekben általuk „agulan"-nak nevezett páncélos lovasok jelenlétét, így 1098-ban Kerboga moszuli török atabég sokféle népből verbuvált seregében is megemlítik őket, külön csapatként. A leírás szerint „.. .nekik nem kellett félniük sem a lándzsáktól, sem a nyilaktól, sem másféle fegyverektől, mert ők maguk és lovaik is teljesen vasba voltak öltözve." Itt kétségkívül a muszlim sereg nehézlovasságáról van szó, és az „agulan" megnevezés is az arab (al-)ghulam nyugati krónikások által eltorzított változata lehet (GUIBERTUS DE NOVIGENTO V. 209-210 alapján LUCSICKA JA 2007). Az középkori iszlám világ részét képezte a Horezmi Birodalom is, mely fénykorában Iraktól Indiáig terjedt. A transzoxaniai térségben a fegyvergyártásnak és lótenyésztésnek már korábban is nagy hagyománya volt, és a horezmi sah híresen erős és nagyszámú nehézlovassága is vértezett lovakon harcolt. Ez a sereg, bár legyőzte a kara-kitajokat, a mongolokkal szemben alulmaradt. A Horezmi Birodalom bukása (1220) után a kunokkal kiegészült horezmi lovassereg a mongolok elől folyamatosan menekülve, több csatát elvesztve Iránba, Irakba, majd Szíriába szorult vissza, és hol zsoldosként, hol „függetlenként" dúlták a keresztes háborúk szaggatta Közel-Keletet. A hosszú út és veszteségeik dacára még mindig nagyon erős horezmi lovasok több vereséget mértek a helyi keresztes és arab csapatokra is, míg végül 1246-ban felszámolták őket. A túlélőik a mongolokhoz csatlakoztak (NICOLLE 2007b, 116,119; NICOLLE 2003,22; RUNCIMAN1999,806-809) Az egyiptomi mamelukoka keresztesek és a mongolok legyőzése után joggal voltak büszkék kiváló lovasságukra, mely a steppei és a muszlim világ legértékesebb lovas hadviselési tradícióit ötvözte. Lenézték a gyalogságot és a tűzfegyvereket, a harcmodoruk így idővel archaikussá vált, és 1517-ben elbukott a modernebb oszmán-török sereggel szemben. A maBegharmi Iándzsási823-ból, D. Denham angol utazó rajza, (Denham 1826,64) melukok a ránk maradt ábrázolások és leírások alapján végig használtak vértezett lovakat. Perzsia szintén a hagyományos utat követte: kiváló lovasság és kevés tűzfegyver. Az oszmán-törökök fölénye velük szemben is törvényszerű volt, de Perzsia legalább elkerülte a behódolást. Hagyományos módon felszerelt lovasságuk igen gyakran használt páncélos lovakat, a korabeli perzsa kéziratok miniatúrái számos ilyen témájú ábrázolást tartalmaznak (3. kép). A mongol, majd timurida hódítással a steppei jellegű lóvértezetek lettek népszerűbbek Iránban (NICOLLE 2007b, 287). A Perzsiában járt nyugati követek jelentései is megemlékezneka perzsa sah pompás vértes lovasságáról. A XVI. századra a perzsa lóvértezetek könnyebbé váltak, már