A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Néprajz, kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: „Sorsunk nézzük, ha egymást nézzük mi…” Ady Endre debreceni fényképei

SZABÓ ANNA VIOLA „SORSUNK NÉZZÜK, HA EGYMÁST NÉZZÜK Ml.. ? Ady Endre debreceni fényképei Ady Endrének összesen hat fényképe nevezhető debreceninek: négy itt készült róla, kettőnek pedig, ha a helyszíne más is, egyetlen eredeti példányát a Debreceni Irodalmi Múzeum őrzi: e jogon válik „debrecenivé".

2 A következőkben megkíséreljük ezeket a fényképeket megszólaltatni, a lehető legalaposabban kifaggatni: megtalálni a mögöttük rejtező történeteket, hiszen tudjuk: a fénykép látványa önmagában nem hordoz tudást, csak érzelmeket - sokszor azonban az érzelmeket is csupán a mögöttestudás váltja ki. A fotóval összehasonlítva az emlékezet feljegyzései hézagosak lehetnek ugyan, de emlékezet nélkül a fénykép feljegyzései közhelyesek.

3 A kép önmagában csak a pillanatnyi látvány, az idő zárványa, nem az igazságé: annak feltárása megköveteli az értelmező tekintetet. Jóllehet azalább felhasznált szövegek nagy része megjelent már nyomtatásban, most más szerepben, a képek adattá nyilvánításának folyamatában vesszük hasznukat. 1-2. SZERKESZTŐSÉGI KÉP

4 1898 októberében Kiss Eerenc debreceni fényképész elkészítette azt a fotót, amely úgy lett munkásságának legismertebb darabja, hogy nem az ő neve révén vált azzá s nem az ő nevét tette halhatatlanná. A fénykép, elsősorban informatív és korfestő erejénél fogva, másrészt a fiatal Ady Endre alakját megörökítő volta miatt került be - leginkább az irodalmi - köztudatba, nem pedig fényképészeti kvalitásai miatt - éppen ezért szükséges, hogy Kiss Ferencről legalább e helyen megemlékezzünk. Kiss Ferenc tisztes debreceni családba születvén, rajzolni és festeni tanult, képeit ki is állította, majd amatőrként fedezte fel a fényképészetet: az elsősorban a Hortobágy természeti szépségeit megörökítő felvételeit debreceni műtermekben hívatta elő, s tette azokat, először 1892-ben, e műhelyek kirakataiban közszemlére - nem kizárt, hogy a fényképészet alapjait is ezek valamelyikében sajátította el.

5 Később hagyományos portréfotó-műtermet nyitott Debrecenben, négy ilyenről is tudunk, 1898-99-ben a Kis-Várad utca 21-19,1900-1902-ben a Csapó utca 29., a Csapó utca 45., végül az Ötmalom utca 1 szám alatt.

6

i900-ban Tóth András szobrásszal együtt ösztöndíjat nyert a Kereskedelmi- és Iparkamarától, amelyből, egy kiránduló iparoscsoporttal (és a szobrász kamaszodó Árpád fiával), kiutazhatott egy hétre a párizsi világkiállításra.

7 A portréfényképészet azonban csak megélhetési, pénzkereseti forrás volt a számára, a műhelymunka mellett mindig jutott ideje kedvtelésének, a természetfényképezésnek is hódolni. Miközben azonban tovább fényképezte a Hortobágyot, a jeles napokat és népi mesterségeket, egyre gyakrabban jelent meg a fővárosban is, mint riporter. A század elején Pesten esett katasztrófákról és botrányokról, de ünnepi alkalmakról is, számos esetben az ő riport- vagy pillanatképei informálták a Vasárnapi Újság és az Új Idők (és más, kórészéletű képes lapok) olvasóit: az előbbiben 1895-ben, az utóbbiban már a századforduló után jelentkezett először.

8 A Debrecenben és környékén esett nevezetes eseményekről, de a gazdasági munkákról készült képeit is ezeknek az újságoknak küldte fel, az itteni nyomdák jórészt alkalmatlanok lévén még ekkor képek sokszorosítására. Amit nem küldött el, azt kabinetméretre nagyítva, cégjelzéses kartonra ragasztva árusította vagy állította ki Debrecenben. A sikert, vagy annak reményét azonban mindig is a Hortobágy ós annak népélete tartogatta számára: a millenniumi kiállításon ilyen tárgyú képeivel nyert elismerő oklevelet, 1902-ben pedig, miután a városi tanács nem támogatta képeinek könyv formájában való megjelentetését, felvételeit saját kiadásában, képeslapként kezdte sokszorosítani és terjeszteni.

9 Talán ennek a vállalkozásnak a nagysága haladta meg annyira az erejét, hogy amikor szépen ívelő pályájának dicstelen végéről olvashatunk, már arról vall, hogy a nyomor vitte a bűn útjá1 Miklósnak - Bandi. (Ady Új versek című kötetének debreceni jogásztársa, élete végéig bizalmas barátja, Medve Miklós számára ajándékozott példányába írt verses dedikációjából, 1906.) 2 Nem ejtünk szót Székely Aladár más gyűjteményekben is feltalálható Ady-portréiról. Lásd: DIM D.X. 86.91.4i- (Ikonográfia 39. tétel, Ady Lajos dedikációjával a debreceni Ady Asztaltársaságnak, 1923); D.X. 84.120. (39.); 1571/1960 (Ady-mappa 8 képpel: ikonográfia 20., 26., 39., 47., 56., 62., 88. tétel és a szülőház); Könyöklős portré Ady autográf tinta dedikációjával Löwensteinnénak, 1910., Debrecen városának letétje a DIM-ban. (Ikonográfia 26. tétel, zs pont) 3 Bán András fordítja meg Siegfried Kracauer állítását. Vö.: Bán: „Kedvezően beajánl bennünket makaiakat". In: Fotó Homonnai. (szerk.: Kolta Magdolna) MFM, 1998.32. 4 DIM D.X. 78.6.29. és D.X. 2000.80. 5 Képek a Hortobágyról. Debreczeni Ellenőr, 1892. június 25., Egy helybeli festő képei. Debreczeni Ellenőr, 1894. március 3., Képek a kirakatban. Debreczen, 1894. március 10., stb. 6 Lásd fényképei vérzőit, valamint Kincses Károly: Kiss Ferenc. Fotoriporter, 2005/1.; Sz. Kürti Katalin: Adatok a debreceni fényképezés történetéhez. In: Régi debreceni családi képek. Debrecen, 1987. 7 Debreczen, 1900, július 26., Tóth Eszter: Családi emlékek Tóth Árpádról. Budapest, 1985.229. 8 Kincses, id. mű; Debreczen, 1897. március 12.; Baki Péter: A Vasárnapi Újság és a fotográfia. 1854-1921. MFM, 2005. A repertórium szerint Kissnek 1895-1904 között 42 képe jelent meg a VÚ-ban. 9 Debreczen, 1896. november20., 1901. május 8.,július 22., 1902.január 2.