A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - P. Szalay Emőke: A XVIII. századi úrihímzések egyik sajátos változata. A küllős rozettás virágbokor

i kép Úrasztali terítő Fülpös 1746* 0 Egy terítőt említünk itt az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből, amelynek szerkezete szintén a füipösi térítőre emlékeztet a gyökér felett kiágazó két kis bogyós ágacskával (László 2001.157. kép). Az ágakon díszlő másik motívum gránátalma, a gyümölcs azon változata, amikor három részből áll, a két oldalt keretezető csészelevek között hosszúkás ovális forma mutatja a magvakkal teli közepét. A sűrű magvakat kockázás érzékelteti. A gyümölcs tetején a hármas sziklevelek kis tulipánszerű elemmé változva mutatják az eredeti forma erőteljes átalakulását. Ez a debreceni megoldás erősen emlékeztet a mátészalkai terítő gránátalmájára. A füipösi gyümölcs eltérő változatot mutat. Itt a csészelevelek két vékony hosszú levélszerű elemmé alakultak, amely belső párjának végén láthatjuk a debreceni terítő csészelevelének belső részéből kiágazó kis levélszerű elemet. A gránátalmák megfogalmazásában az Iparművészeti Múzeum térítőjén láthatunk hasonlóságot. A csészelevelek két sorának azonos a jelzése, mindkettő vékony vonalszerű, a külső vége becsavarodó, a belső kettős hegyben végződik. Úgyszintén hasonló a küllős rozetta hímzése is, amelynél a bal oldali virág a fent említett S alakban hajló száron ül. A terítők mindegyike más fonallal hímzett. A debreceni terítő aranyfonallal, a mátészalkai ezüstszállal készült, a fülpösin két szín jelenik meg, türkizkék és arany váltakozik a levelekben, a kis bogyós ágak arannyal, a kacsok minden esetben kékkel készültek. Ugyancsak két színű az Iparművészeti Múzeum kendője, csontszínű selyemfonalat és aranyozott ezüst fonalat használt a hímző. A két utóbbi kendőnél a két fonal alkalmazásában is hasonlóságot fedezhetünk fel. A kis bogyós ágakfémfonallal készültek, a gránátalmák egyik csészelevele szintén ilyen megoldású. A belső csészelevél kettős végződése is váltogatott színű. A két főmotívum, a küllős rozetták és a gránátalmák színezésében a két szín, a törökös hímzések jellegzetességét még őrizve váltakozva követik egymást, ez a sziklevelek hímzésében is megjelenik. A három terítő közül a debreceninek és a mátészalkainak további sajátossága, hogy a sarok motívumok mellett az oldalak közepén is meg* Rajz: Pap Zoltán 2. kép Úrasztali kendő Mátészalka 1782. jelenik a virágos ág, kisebb két virágos változatban, mintegy kiemelve a sarokmotívum közepéből a főágat a gránátalmával és a balról alatta lévő S alakú ágat a küllős rozettával. A két terítő közötti hasonlóságot tovább erősíti, hogy a terítők közepén kettős körbe helyezett díszítményt találunk, amely a mátészalkain pelikán csillagokkal körülvéve, míg a debreceni terítőn küllős rozetta középdísztfog körbe a felirat. A füipösi terítő közepén ugyancsak találunk feliratot, amely azonban sokkal egyszerűbb, mint az előző kettő esetében, a kör oválisra nyúlt. Feltételezhető, hogya hosszabb szöveg kényszere és a gyakorlatlanság alakította át a szabályos motívumot. A három terítő közül a debreceni és a mátészalkai között több mint ötven év időbeli különbség van, ennek ellenére olyan nagyfokú a közöttük lévő hasonlóság, hogy legalább is közös előképet tételezhetünk fel, amelyben természetesen a debreceni terítő játszhatott meghatározó szerepet. Bár a füipösi terítő a díszítmény szerkezetében megegyezik az előbbiekkel, mindenképpen egyszerűbb munka, amit talán a felirat is alátámaszt, amely szerint nevedékeny korukban készítette az ajándékozó testvérpár

2

. Erre példát éppen Debrecenből ismerünk, ahol ugyancsak a XVIII. századból, 1725-ból ismerünk egy terítőt, amelyet felirata szerint Lévai Sára készített 11 esztendős leánykorában. Palotay Gertrúd a terítőt övező aranycsipke kapcsán kétségbe vonja, hogy azt Lévai Sára készítette volna 11 éves korában (Palotay 1936.8.). 2 Fülpöst a XVIII. század elején másokkal együtt az llosvay család birtokolja, 1717-ben llosvay Gyögynek majorsága volt a faluban. Feltehető, hogy ebbe a családba tartozott az úrasztali kendőt készítő két llosvay leány, Julianna és Ágnes. További adatok szerint 1734-ben a régi, teljesen romos kőből épült templomát említik, helyette a lakosok fatemplomot emeltek három évvel később (Szabolcs-Szatmár megye műemlékei II.1984.252-253.).