A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - 100 éves a Nyugat, 80 éves az Ady Társaság. 3 beszélgetés Kiss Tamással

K.T.: A provincializmus az nem helyi kérdés, hanem érték-kérdés. Budapesten is van bőségesen provincializmus. Nagyon sokan élnek ezzel a provinciális kifejezéssel. Amikor itt már nagy irodalmi és tudományos élet volt, Pest-Budán még németül beszéltek. Debrecen egy ország, Debrecen egy haza, Debrecen egy földrész, és ezt nem csak magam mondom. Ha idejön egy holland vagy egy skót vagy egy svájci Magyarországra, akkor az Debrecenre kíváncsi. Ez érdekes, mert ismeri a régi debreceni Kollégium nyugatot látogató diákjait és a történetét. Debrecennek van történelme, ez egy haza, ez egy fél évezredes nagy történelem, csak ezt ismerni kell, úgyhogy éppen Gulyás Pál versével tudok érvelni, a Debrecen ó-kikötőd, hogy ez mennyire nem provinciális, mennyire hozzátartozik az egyetemes nagy lírához, és ha már ilyen érték, akkor nem nevezhetjük provinciának semmiképpen sem. Nekem ez a véleményem erről. Természetesen lehet Debrecen alkalmi, nagyerdei, meg teljesen lokális: Szabolcskára gondolok, meg Baja Mihályra. Ezek nagyon lokális és provinciális és alkalmi dolgok, nem versek, szóval ez nem költészet. Én is módjával, nagy belső késztetésre írtam ezeket a verseket. Nem rosszak a „debreceni verseim", ha lehet így nevezni őket. Éppen olyan vers, mint a többi vers. Bolond Istók tűnődése az legalább tíz esztendős,

50 vagy negyven esztendős a Magyarság? az nem éppen csak „debreceni vers". Úgyhogy a gyökerek. Mi Kisújszálláson mindent Debrecenből kaptunk. Kisújszállás egy olyan meghosszabbított Debrecen volt tulajdonképpen. A Kollégium fiájában jártam óvodába, elemi iskolába, gimnáziumba, úgyhogy én ide hazajöttem. Ez csodálatos dolog, hogy én, amikor Debrecenbe beléptem, akkor én otthon éreztem magamat. Tudniillik református iskolába jártam, a tankönyveinket itt nyomták, mert nekünk külön tankönyveink voltak és nagyanyámnak volt két öreg Szikszaija, az egyikiS. sz. közepéből való volt, a másik pedig már, amit a lányának vett, azt is itt nyomtatták Debrecenben. Egy olyan - tudtommal vagy tudtomon kívül - egy olyan debreceni hatás volt ez. Nagyon nehéz ezt egyszerűen mondani, hogy Debrecen légkörében, élménykörében, a Kollégium sok évszázados kultúrájában nőttem, ez természetes dolog. A most vetített film,

52 az is szépen bemutatja, hogy milyen súlya van azért itt a Kollégiumnak. Mindenki hivatkozik rá. A négy évszázados Kollégium kezdeményező tudományban, művészetben. Szóval erre olyan nagyon pontosan megfogalmazható választ nem tudok adni, csak idetartozom, ide való vagyok. Hívtak Pestre, hívtak el az Alföldtől - mert az Alföld az48 éves és az Alföldnek én keresztapja is vagyok, szóval minden ideköt engem -, azt mondták: „Miért írsz te az Alföldbe?" Hadd mondjam ezt világosabban, ez azt jelentette: az Alföldet nem jegyzik. Ez volt az 50-es évek, a 60-as évek elején. Nem jegyzik. Az Alfölddel nem lehet költőnek, jelentős költőnek lenni. Mondom: „Az Alföld az én fiam, az én gyermekem. Ide tartozom, ez olyan természetes dolog." Amit idéztél verset, azt körülbelül ez az élmény sugallta. Hogy azért az ars poeticához és a vers születéséhez valamit én is hozzátegyek, kérem, hallgassák meg a versemet. 501975-ben jelent meg az Alföldben, majd 76-ban a Holdkikötő című gyűjteményes kötetben. 51 Nem tudjuk, mire gondol, nincs ilyen című verse. 52 A beszélgetés alkalmával nem vetítettek filmet, bizonyára a városi televízióban láthatott valamely város-ismertető műsort, a kollégiumot bemutató dokumentumfilmet. A vers fölöttünk" A vers fölöttünk levegőben lépked ha jelen van, árnyék az ég alatt, keres valakit, pillanatra vár, ismeretlen utcákat bejár egy szám utat kutat, hozzánk is becsönget, jó, ha otthon vagyunk. Persze az is lehet, hogy őt keressük, egy sík felületen éppen alakuló, vibráló lapon várjuk, hogy kezünk mozduljon, akkor belekezdünk valami Ismeretlen, láthatatlan kalandba, viszonozhatatlan szerelembe, egy véromlató lovagi játékba. Agyunkban zsoltárhang búg, fülünkben utcaének, a lélek keresi önmagát ilyenkor, azsigerek, a titkos enzimek azonosságukat önmagukkal. A törvényt keressük mi igazán, Ami egyetlen intésünkre tán Másfelé mozdítaná a világot. Azt keressük, amit ők kerestek, az álmatlanok és mindig álmodók, „a szeszélyes szenvedélyek oktatói" kétezer éve már, de nem találtak, és falnak fordulva belehaltak. Mert reménykedésbe hal bele az ember. De addig járunk, míg a túloldalon majd megpillantjuk önmagunkat is, s összemosolygunk cinkosán, titokban. Körülbelül ebben foglalhattam össze, amit itten Bandi barátom is kérdezett és próbáltam rá választ adni, mert sok mindenre nem lehet precízen megfogalmazott választ adni. És ha nem adtam mindenre teljes érvényű választ, gondoljuk tovább ezeket a dolgokat, mert ezeket valóban tovább kell gondolni, A művészet az kifogyhatatlan, A beszélgetéseket hangfelvételről lejegyezte: Soltészné Csorba Ildikó. Szerkesztette: Szabó Anna Viola. A lejegyzés szöveghű, csak az értelemzavaró vagy redundáns helyeket javítottuk. 53 Megjelent A végső szó keresése című kötetben, 1992-ben.