A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - 100 éves a Nyugat, 80 éves az Ady Társaság. 3 beszélgetés Kiss Tamással

„ÉNNEKEM AZ IRODALOM: ÉLET" Kilián István beszélgetése Kiss Tamással 1976. szeptember 17-én Kilián István: Kiss Tomás országszerte ismert költő. Setét röviden ő foglalja össze, csak annyit bevezetőként, hogy 1912-ben született Kisújszálláson, Debrecenben tanult felsőfokú tanintézetben, tanítani pedig a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában tanított. írásai fiatal korában a Nyugatban, a Kelet Népében, a Válaszban, a Napkeletben jelentek meg. Mostanában pedig országos lapokban szokott publikálni. Tamás bácsi, mi az, ami Kisújszálláshoz, és mi az, ami Debrecenhez köt? Kiss Tamás: Kisújszálláshoz nyilván életem első két évtizede köt, ez döntő időszak az ember életében. Ahol születtem, ahonnét elindultam és ahol tulajdonképpen értelmi és érzelmi világom kifejlődött. Az én famíliám talán évszázadok óta kisújszállási, kiskunsági. A Kunság, az egy sajátos világ, a Kunság szabadsága, eszménye, utóbb pedig illúziója valóban éltette a mi famíliánkat, ezt a kisvárost, és ennek a kisvárosnak minden rendű, rangú emberét. Az tudott dolog, hogy a IV. Béla által adott kiváltság emlékét és élményét hosszú ideig őrizték. Ezt elkobozták a Rákóczi-szabadságharc után, a földet is eladták a német lovagrendeknek a Habsburgok, azt később a mi Kisújszállásunk egyre szaporodó lakossága visszavásárolta. És erre büszkék voltak, hogy a földjüket és egyben szabadságukat forinton váltották vissza. Nálunk a földet nem holdban számították, hanem forintban, forintos földekben. Ez hozzátartozik valahogy a pszichénkhez, és azt hiszem, ez meghatározza az én gyermekkoromat, belső világomat, ami mondjuk meg a XX. századtól már nem sokban különböző tulajdonság. Végeredményben abban a gimnáziumban tanultam én is - a debreceni Kollégiumnak partikulája volt a XVIII. századtól kezdve - ahol Arany János tanított, ahol Móricz Zsigmond érettségizett. Én is ott jártam iskolába, és valahogy egy kis irodalmi hagyomány is fűződik Kisújszálláshoz, bár költője egyáltalán ennek a megyének, ennek a kunsági világnak alig volt. Akit én számon tartok, Szolnokon Verseghy Ferenc, Kisújszálláson Nagy Imre reformkori költő, ő Arannyal egyidős. Ez a Nagy Imre korán megragadta az én fantáziámat, idejött ő is a Kollégiumba, elvégezte a felső iskoláját és meg is halt 22 éves korában. Fent maradt vagy nyolcvan-száz költeménye, elnyerte a Kisfaludy Társaság serlegét és meghalt. Itt pihen a debreceni temetőben, én exhumáItattam. Most abban a parkban pihen, ahol a legtöbb értelmiségi személyiség, tudós, például Fazekas Mihály. Szóval ennyi Kisújszállás a számomra, ami azt hiszem döntő volt az életemben. K. I.: Szüléidtől kaptál-e indíttatást az irodalom tájaira? K. T.: Én azt hiszem, hogy inkább érzékenységet, mert szüleim nem értelmiségi emberek, hanem kisgazda emberek voltak. Családom tagjai mind, akik azonban szellemileg igényesek voltak, sokat olvastak. Apámtól Petőfit kaptam, aki nekem telenként mindig felolvasott a János vitézből. Emlékszem, hogy roppant szerette Petőfinek a bordalait ésa kis epikai költeményeit. Édesanyám pedig szerette Szenei Molnár zsoltárait. Estónként sokat énekeltünk az öreg zsoltárokból lámpagyújtás előtt, amíg teljesen besötétedett. Sajnos egyedül maradtam, testvéreim elhaltak. Két idősebb és két fiatalabb testvérem volt, csak én maradtam egyedül. Gyermekkorukban pusztultak el. Hármasban éltünk a szüleimmel. Csak két fiatalabb testvéremet ismertem, mind a négyen gyermekbetegségben haltak meg, bólhurutban, diftériában, ezek a betegségek akkor rendkívüli módon pusztítottak. Én magam is alig menekültem meg, még az arcomon itt egy forradás, a diftéria nyoma, amit nagyon okosan egy kisújszállási Mór nevű orvos, sajnos a másik nevét nem tudom - hálátlanság tőlem -, fölvágott, és ez mentette meg az életemet, mert aztán a Rókus kórházban gyógyítottak meg. Egyedülálló eset. Iszonyú volt a gyermekhalandóság az én koromban. így pusztultak el az öcséim is. K. I.: Szenei Molnár nyilván megihletett téged, és nyilván megihletett Petőfi is, akiről mindnyájan tudjuk nagyon jól, hogy a XIX. század végén és a XX. századelején népszerűbb volt, mint most bármely mai magyar költő. ín nem is hiszem, hogy még valaki ilyen népszerűségnek örvendett volna a nép körében, mint Petőfi Sándor. Iskolában magyartanártól, történelem tanártól kaptál indíttatást, vagy csak Arany János szelleme lengte be az iskolát? K. L: Különös dolog, hogy az iskolában én, mint költő, talán nevezzük így, hogy poéta, ami alkotót jelent, ilyen indíttatást aligha kaptam. Irodalomtudományi és irodalomtörténeti tudást, ismeretanyagot, azt igen. Jó tanáraim voltak. Az egyik különösen érdekesen magyarázott. Emlékszem, nagy hatást gyakorolt rám a János vitéz mellett, éppen az iskolában, a Toldi. Toldi már az elemi iskolában megfogta a képzeletemet, rendkívüli érdeklődéssel kötött le. Gimnáziumban hat énekét könyv nélkül megtanultuk. Én azt hiszem, hogy maga a táj, a nyelvisége ennek a mi Tiszán túli világunknak, erősen hatott rám, de Arany János is. K. I.: Gimnáziumi tanulmányaid után, Kisújszállásról Debrecenbe kerültél, a Kollégiumba. Gondolom, hogy ott már volt, aki biztatott, aki írásra ösztönzött és olyan is volt, aki az irodalmat, az irodalomtörténetet még inkább megismertette veled. K. T.: Még mielőtt idejöttem, már azelőtt egy debreceni diáklapban publikáltam mint kisújszállási diák. Megjelent egy versem. Tehát, előttem a versem jött Debrecenbe, így afféle poétaként léptem ide, mint akinek már némi nimbusza is van, önmaga előtt persze. Mert mondanom sem kell, hogy a diáktársak előtt az, hogy költő, vagy hogy poéta, az inkább afféle derűs dolog lehetett. Majd meglátjuk, hogy végül is igazuk volt-e! A Kollégiumban volt egy Közlöny című havi folyóirat, ami a kollégiumi ifjúság folyóirata volt, régi, jó félévszázados múltra tekintett vissza, még Adyék idejéből, vagy inkább talán visszanyúlik a múlt század közepére is. Hatvan-hetven évfolyamot is megért a Közlöny.

1 Szerény kis lap volt ez, de jó volt a publikálása. Egy csomó ilyen zsengém és versem ebben a folyóiratban jelent meg. Én ezt szívesen letagadnám. Nem a folyóiratot, hanem a verseket, de ha már ilyen bizalmas viszonyba kerültünk egymással, 1 A Közlöny 1879-1948 között állt fent, 1918-ig litográfiái úton sokszorosították a Kollégiumban, legélénkebb időszaka kb. 1900-1918 között volt, amikor havonta kétszer jelent meg, a 30-as években már csak évente nyolcszor.