A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - 100 éves a Nyugat, 80 éves az Ady Társaság. 3 beszélgetés Kiss Tamással

folyóirat lapjain megjelentek munkáikkal a második ós harmadik nemzedék tagjai - akik között ismét felbukkantak debreceniek. Ők voltak azok, akik a Körnek ezt a reménytelen mozdíthatatlanságát felismerve, úgy döntöttek, megalakítják a saját maguk irodalmi társaságát, s lobogójukra immár félreérthetetlenül Ady Endre nevét tűzik. Ady „lángelméje egyetemesen hatott. Nemcsak az újabb költőkön mutatkozik a hatása, hanem a képzőművészek és muzsikusok törekvéseit is fölszabadította. Ezért lehet az erők egyesítésére szánt alakulatunk neve Ady Társaság" - fektetették le alakuló ülésükön, 1927. június 19-én. (Ezt az alapszabályzatot ugyan csak 1928 januárjára fogadta el a belügyminisztérium - de így legalább az évforduló ünneplésével nem késünk.) Az új társaság nem fogalmazott meg követendő irodalmi, esztétikai elveket, a szabadelvűségre, a szabad művészetre voksolt: éltető eleme volt a kritika, jellegzetes programja a vitaest- csupa olyasmi, amit a Csokonai kör feltétel nélküli hagyománytisztelete soha nem fogadott volna el. Célkitűzésében, a művészetek és választott hagyományaik ápolásában, terjesztésében és az alkotások létrejöttének előmozdításában, illetve az ezt szolgáló eszközökben nem tért el Csokonai Kör által kitűzött eredendő eszmétől, az alapvető különbség a megcélzott közönségrétegben ésa szellemiségben rejlett. Az Ady Társaság tagjai a tiszta művészetet eszményítették, az alkotások elfogadásának egyetlen kritériuma a tehetség érvényessége volt. Ők már nem a múltat igyekeztek jelenvalóvá tenni, hanem a jelent akarták élhetővé és jelentésessé tenni. Debrecen szellemi élete az Ady Társaság virágzása idején pezsgőbb volt minden addiginál, hiszen a fiatal értelmiséget gyűjtötte össze és mozgatta meg a tőle telhető legnagyobb hatékonysággal, a szellemi élet minden területén. ílővé tette, mert a sajátjukká váltotta a kultúrát, végre kölcsönhatásba hozva Debrecent és a modern magyarságot. „Az Ady Társaság maga is erre a nemes nyugtalanságú, forrásban lévő fiatalságra számít elsősorban, úgy is, mint közönségre, úgy is mint írói-művészi [utánpótlásra]". Ehheza társasághozszívesen jött a Nyugat is, s nem pusztán a megtartandó és ápolandó közös hagyomány: Ady miatt. Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, Kassák a vendégük már az első két évben, s aztán szellemi bázisának tekinti az egyesületet a fiatal népi irodalom: Németh László, Illyés, Kodolányi keresi barátságukat, partnerségüket: a Nyugat új nemzedéke a debreceni ifjakét. Ők együtt egy Déri múzeumbeli felolvasóesten, 1931-ben ébrednek tudatára nemzedéki voltuknak, hogy közönségük van és közös hivatásuk. Az új irány új fórumot is kívánt, így, túllépve immár a Nyugaton is, a szellemi kapcsolatok csúcsaként Debrecenben születik meg a Gulyás Pál és Németh László szerkesztette Válasz című folyóirat, s vele a Társaság új, hungarológiai osztálya, amely a művészet mellett elsősorban immár társadalmi, szociális problémákkal foglalkozik. Ez az út vezet a harmincas évek végére a Társaság átpolitizálódásához, végső soron szakadásához: a kor Magyarországa nem tűrhette a politikai választásokon felülemelkedő, tiszta esztétikum kizárólagos uralmát. A háború után még újjászerveződött a Társaság, új folyóiratot indított, Magyarok címmel, Babits Nyugatjának szellemében, annak kritikai attitűdjét, poétikai ízlését igyekezvén követni, szerzői megválogatásával is - ám a lap, a Válaszhoz hasonlóan, debreceni szerkesztőivel együtt, nem sokkal később a fővárosba költözik. Az új Magyarországon az Ady Társaság már nem találja a helyét, s 1951-ben végleg feloszlik. A költői és magatartásbeli eszménynek választott Babits Mihály kétszer volt az Ady liberális szellemének jegyében működő Társaság vendége: 1927-ben a Darabos utcai Ady-emléktábla leleplezésekor, a Társaság legelső, nagyszabású ünnepélyén, és 1929-ben saját, 25 éves írói jubileumát megünneplendő. „Az [Ady]-ünnepély a délutáni irodalmi előadásban érte el a tetőpontját - emlékszik Kardos Pál. - A közönség egyszerűen nem fért be a terembe, százaknak kellett csalódottan visszafordulniuk. A Városi Zeneiskola hangversenytermében] (...) legalább négyszázan szorongtak. (...) Különösen Babits Mihályt ünnepelte példátlan lelkesedéssel a közönség. Már mikor dobogóra lépett, olyan taps köszöntötte, hogy percekig nem tudott szóhoz jutni. S a tetszés vihara új erővel zúgott fel az előadás végeztével." „Babits lenyűgöző előadása teljesen térdre ejtette a közönséget Ady szelleme előtt" - írja Oláh Gábor naplójában, s hozzáteszi: „Azért szép Debrecentől, hogy halála után kezdi vállára venni Adyt." Ady szellemének méltánylását azonban nem a halál, hanem az eltelt idő érlelte meg - húsz év alatt felnőtt hozzá közönsége is. Az egykor Adyt fogadó gyér tapsok viharossá fokozódása pedig nem utolsósorban az Ady Társaság munkájának volt köszönhető. A Babits szerkesztette Nyugatban, immár a harmadik nemzedék tagjaként jelentkezett verseivel a fiatal debreceni teológushallgató, Kiss Tamás (1912-2003), az Ady Társaság már a Nyugat emlőin nevelkedett új tagja, hagyományainak méltó örököse és folytatója. A Nyugat harmadik nemzedéke - bár sokkal szuverénebb egyéniségek és művészek voltak annál, hogy megegyező életkorukon kívül is egy táborba legyenek terelhetők - sokkal inkább kapaszkodott a babitsi költészeteszménybe, mint az avantgárdot és népiséget egyesítő köztes nemzedék. Kiss Tamás is ilyen esztétizáló költő, a szép vers, a nyelv, a forma csiszolója - mégis, talán egész életen át megmaradt „vidékisége", „debrecenisóge" okán, költészetének erős formálója a táj és a benne élő ember is: ő maga Illyés Gyulát, a benne egyesülő „pusztátés nagyvilágot" tekinti költői, emberi modelljének. E kettős hagyomány is teszi, hogy Kiss Tamásban Debrecen nagy költőjét tisztelhetjük. A Nyugat és az Ady Társaság ünneplése mellett és általa, Kiss Tamás halálának öt éves fordulóján a két fórumot összekötők, személyükben integrálok egyik utolsó képviselőjére is emlékezünk a Debreceni Irodalmi Múzeumban vele folytatott forrásértékű beszélgetések közreadásával, amelyekben életéről, költészetéről, az őt ért hatásokról, szellemi elődjeiről, a vers születéséről, az öregkori számvetésről vall érdekesen és okosan. Szabó Anna Viola