A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)
Történettudomány és művelődéstörténet - Surányi Béla: A bencések és a magyar agrárkultúra
aránya magas volt. A későn elvégzett első kaszálás és a széna elhúzódó behordása miatt a surjúszénát már nem tudtak betakarítani. Kaszálás után a rét, majd az ugar ós a gabona betakarítása után a tarló egyaránt legelőként szolgált. 125 Az állattartás jellegét tekintve külterjes volt, bármelyik állatfajról is legyen szó. A marhafajtákról 126 kevés adat áll rendelkezésre, de „svajcerájokról" már említést tesznek, bár takarmányban nem bővelkedtek. A tihanyi utasításban a nyugati fajtájú teheneket naponta háromszor fejték. A marhatartásnál sokkal jövedelmezőbb volt a juhtartás, 127 ami a 19. század elején háttérbe szorította a többi állatfajt. Aza tény, hogy az ugar hosszú ideig fennmaradt a hazai földhasználatban, a juhnak köszönhető. A német (birka) merinó megjelenésének ideje a birtokon nem ismert. A18. század közepén 128 az állomány fajtabeli megoszlásában a juh-birka arány: 2/3-1/3 volt. A juhtartásban 129 már bizonyos tenyésztési elvek érvényesültek: apaállatnak valót az anyák negyedik elléséből hagytak, a kost három éves korban engedték az anyaállatok közé, először két éves korban. A juhtartás elsődleges haszonvétele a gyapjú volt. 130 „Sertést a szentmártoni kerületben a majorokon kívül kondában csak Ravazdon ós Varsányban tenyésztettek. " 131 Az urasági konda a siska fajtához 132 tartozott. Tavasztól késő őszig a szabadban voltak 133 , csak nagy hideg esetén kerültek be a majorba. Az urasági erdőségekben makkbér fejében a jobbágyok is etethették állataikat. 134 A monostori konyha zsír- és szalonna szükségletére nem a makkon hizlalt sértéseket vágták le, hanem olyanokat, melyeket a majori és a malomi hidasokban hizlaltak. A főapátsági birtokon lovakat szintén tartottak. 135 A ménes nyáron a legelőn volt, a telet viszont a majorokban töltötte. A18. század másodikfelétói már egész évben azistállóban helyezték el az állatokat. Kézből történt a párosítás, az erre a célra létesített ún. hágató- kertben. Az állomány feltehetően hidegvérű csoportba tartozott. A gyakori böjtök miatt jelentős volt a halfogyasztás" 6 , melyet részben halastavakban neveltek, részben pedig vásároltak. A főapátsági birtokon csak a gerencséri pusztán méhészkedtek, a mézet a monostori konyha használta föl. A mézdézsmáf 7 ekkoriban a jobbágyok már pénzben váltottak meg. 125 Ua.179. 126 Ua.181. 127 Ua.185. 128 Ua.186. 129 Ua.190. 130 Ua.191. 131 Ua.192. 132 Ua. 193. Eredete vitatott. A bakonyi fajtának vagy az ország déli részén elterjedt tájfajtának a változata lehetett. Az elnevezésben a siska- lelógó fülű jelentést takar. A bakonyi sertés a Balatontól északra, sőt tágabb értelemben a Dráváig terjedő vidéken őshonos helyi fajta volt, amelyet ezen a tájon a 19. század közepéig tartottak. Lásd: Szabadfalvi J. : A sertés Magyarországon. Debrecen, 1991.36., 40. 133 Ua.194. 134 Ua.195. 135 Ua.i96. 136 Ua.198. 137 Ua.199. A felvilágosodott abszolutista uralkodó //. József (1780-1790) 138 feloszlatta a magyar bencés rendet. Pannonhalma 1786. december 3-án, Bakonybél 1787. január 11-én, Tihany 1787. január 20-án, Dömölk 1787. január 24-én kapta meg az értesítést. Zalaváron tovább folyt a szerzetesi élet, mivel az osztrák göttweigi apátsághoz tartozott. A rend egész vagyona a vallásalap kezelésébe került. A rend visszaállítása /. Ferenc (1792-1835) nevéhez fűződik. Az uralkodó döntéséről 1802. március 12-i dátummal értesítették a rendet, miszerint a király így akart gondoskodni „.. .az istentisztelet előmozdításáról és az ifjúság helyes neveléséről és oktatásáról. " 139 Az új Pannonhalmi Szent Benedek-rend 1802. októberében alakult meg 140 , amelynek működése -1945 után egy rövid időt kivéve - napjainkig folyamatos. A HAZAI BENCÉS REND GAZDÁLKODÁSA A19-20. SZÁZADBAN Az 1802-ben visszaállított monasztikus rendek 141 újra birtokba vették eredeti birtokaikat. Közülük Pannonhalma rendelkezett a legnagyobb területtel. A főapátság mint a bencés kongregáció központja, a bakonybóli és a dömölki birtok fölött is rendelkezett, ami 1716-ban kibővült Tihanynyal, Zalavár pedig 1885-ben került hozzá. A Pannonhalmához tartozó földbirtok öt igazgatási kerületre oszlott: (Győr) Szentmárton, Bársonyos, Kismegyer, Deáki, Dénesd. A földterület 1833-ban 94.440 kat. hold nagyságú volt. A termelés szerkezetében a gabonatermesztés és a szőlőművelés élvezett elsőbbséget. A Csallóközben, Csiliközben és a Duna mentén fekvő területeket csak a vízszabályozás után lehetett művelésbe vonni, 142 először rétként, majd legelőként. 1848 után nagyszámú úrbéri per fordult elő, sőt a legelők kihasítása sem volt zökkenőmentes, ami a bortizeddel kapcsolatos kérdésekkel és az erdőhasználati problémákkal társult. A19. században a birtokcserék, a földeladások és a jobbágyfelszabadítást követő kimérések következtében csökkent az uradalom területe. 1885-ben a földbirtok nagysága közel 65.000 kat. holdat ért el, amelyből a szántóföld kb. 32 %-kal, az erdő kb. 31 %-kal, a legelő kb. 16 %-kal részesedett. A szőlőterület 100 kat. hold alatt volt, a kertművelést megközelítőleg 250 kat. holdon folytattak. Természetesen az egyes művelési ágak 143 aránya a nyolc megyében fekvő birtokokon eltérő képet mutatott. Megyénként a birtokok fekvése nagy szóródást mutatott. Győr megye a legsűrűbb birtokmegoszlású terület volt. (2. ábra) A Pannonhalmi Szent Benedek- Rend földbirtoka művelési ágak szerint: 144 138 Csóka L. II. (i969):8o7-8o8. 139 Ua.870. 140 Ua.872. 141 Dóka K. (l997):92-93142 Ua. 94. 143 Ua.95. 144 MKLII.(é.n.):874.,877.
