A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Iparművészet - Boldog Zoltán: A Déri-gyűjtemény buzogányai

A DÉRI-GYŰJTEMÉNY BUZOGÁNYAI 79 közül az 1-3. példányok tartoznak ide. Eredetüket Kovács László az orosz szakirodalom alapján azonosította, és a MNM Fegyvertár buzogányainak tipológiáját is elkészítette. Felosztása szerint öt típus létezik, közös formai jegyeik az alábbiakban foglalhatók össze. Ugyanazon típusoknak vannak vas és bronzváltozatai is, a vasból készülteket kovácsolták, a bronzból valókat öntötték, kétrészes öntőformával, ebből adódó öntési hiba látható a 2. darabon. Viszonylag kicsik, típustól függően több, gúla alakú tüske található rajtuk. Nem is túl nehezek, bár néha ólombetéttel béleltek, köpűjük, amennyiben van egyáltalán, változó hosszúságú. Asteppei jellegű buzogányok elterjedési területe Kelet-és Közép-Európa, a magyarországi feltűnésük valószínűleg a keleti eredetű katonai segédnépek megjelenéséhez köthető. Jellegzetes fegyvere lehetett a besenyőknek és kunoknak is, amint erről a Szent László-legenda képi ábrázolásai is tanúskodnak (LÁSZLÓ 1993,14., 57- képek), de lehettek akár orosz vagy izmaelita harcosoké is. Keltezésüket megnehezíti, hogy szórványleletként kerülnek elő, Magyarországról még eddig nem ismert sírból való Árpád-kori buzogány. Az Árpád-korban elsősorban a könnyűlovasság használta, mivel igen egyszerű volt az előállítása, és jóval olcsóbb volt a szablyánál. Sok lovas íjásznak valószínűleg az egyetlen közeiharci fegyvere lehetett, és a páncélosok ellen is adott nekik némi esélyt. A magyar nehézlovasság - hasonlóan a korabeli nyugati lovagokhoz - valószínűleg még jó ideig nem használta. Tudomásom szerint eddig nem ismert a Kárpát-medencéből jellegzetesen közel-keleti eredetű, muszlim világból való buzogánylelet

44

, de a jellemzően nyugat-európainak tartott típusok néhány példánnyal képviseltetik magukat (KALMÁR 1971,21 - ezek formájáról bővebben 5.J.). A Kelet-Európára és a steppére jellemző XI-XIII. századi keleti tüskés buzogányok és korabeli nyugat-európai buzogánytípusok közötti kapcsolat még nem tisztázott.

5 4 Az egyetlen, muszlim világhoz köthető, és jelképi-díszfegyveri minőségében a buzogányok közé sorolható hazai tárgyunk a magyar koronázási jogar, mivel a kristályfeje egyiptomi munka a X. század második feléből (LOVAG 1986,89). A középkori muszlim harcosok buzogánytípusainak ismertetésétől eltekintek, mivel -jelenlegi ismereteim szerint - nem kapcsolódnak közvetlenül a Kárpát-medence régészeti fegyveranyagához. E témáról lásd bővebben AL-SARRAF 2002,149-162 5 A rendelkezésemre álló adatok alapján a XI-XIII. század között a nyugat-európai buzogányok korai fejlődését nem lehet követni, a nyugati fegyvertörténeti kézikönyvek általában átugorják ezt a periódust (ASHDOWN1995,330). Mindenesetre „közhelyek szintjén" a steppei eredetű keleti buzogányokat a sajátjaiktól teljesen külön típusnak tartják, és nem látnak kapcsolatot a nyugati típusokkal (BLAIR-TARASSUK 1982,110), de tény, hogy a fegyverleleteik között viszont vannak ez eilen szóló bizonyítékok is. A kevés ekkori nyugati buzogányábrázolás a különálló jelleget támasztja alá, mivel a korabeli nyugat-európai buzogány feje általában nem kockaszeríí, csillagos, hanem egy hengeres, igen hosszú köpűvolt, melyből több hosszanti sorban álltak ki a tüskék (az 1250 körüli Maciejowski-Biblia ábrázolásain ennek a típusnak sok példánya látható NICOLLE1988,772AB; BLAIR-TARASSUK 1982,311). Néhány, általam ismert angliai bronzbuzogány-lelet is ezt a nyugati típust képviseli (ASHDOWN 1995,18, tévesen bronzkorinak datálva), de van példa ugyancsak Angliából a meglepően keleti jellegű, csillagos bronzbuzogányokra is (GRAVETT 2005,14-15,19,63)1 A bayeux-i kárpit fémfejű buzogányait nehéz tipologizálni, talán csak az egyszerűségük miatt is, de ezek viszont néhol határozottan csillagosnak - vagyis „keletiesnek" - tűnnek (WILSON 1985, pl.54,61,73). Egyszerű fegyverről lévén szó, a steppétől független helyi készítés is felvethető, de feltételezhető akár a korai steppei fémfejű buzogányok normann átvételének-közvetítésének lehetősége is. Ennek az sem mond A debreceni anyagból a legkorábbra datált négytüskés bronzbuzogány (1.) igen korai, a IX/XI-XII. századra tehető. A típus gyakrabban készült vasból, mint bronzból, Kovács László a MNM Fegyvertári anyagban is csak egyetlen, vasból készült példányát találta (KOVÁCS 1971,172,

1. típus). A következő két példány (2-3.) a nehezen keltezhető, és igen gyakori, egyszerűbb tizenkét tüskés bronzbuzogány, talán XII—

XIV. században volt használatban

66

. Délorosz és magyar területen is igen gyakori lelet (KOVÁCS 1971,172-178, IV. típus). Sokáig a kutatás tévesen datálta ezeket a tárgyakat, és őskorinak határozta meg a bronzbuzogányokat. A Déri-gyűjtemény Árpád-kori bronzbuzogányait Déri Frigyes is „La Téne-kori bunkófej"-ként leltározta be és írta le (DÉR11922,110). A csillagos bronzbuzogányt, mivel az egyre eró'sebb páncélokkal szemben szinte hatástalan volt, egy nehezebb, de még bronzból készült átmeneti típus váltotta fel. Megjelenése a XIV. századra tehető. Ennek az új buzogánynak már sokkal több tüskéje volt, felülete bordákkal díszített, a belseje üreges, és ólombetéttel volt kitöltve. Lényegében rövid ideig élő, átmeneti típus a korábbi, tüskés buzogányok és a későbbi tollas buzogányok között (KALMÁR 1971,21). Orosz területen is elterjedt fegyver volt, Lengyelországban viszont alig van ismert példánya

77 vagy említése (NADOLSK11990,471). Ezt a típust a XIV—XV. században új típusként leváltó gótikus tollas buzogányt már kizárólag vasból készítették el. A gótikus vasbuzogány a XV. század jellegzetes fegyvere volt, és nagyarányú elterjedtségére utal a sok, leletként előkerülő példány. Ez már jellegzetesen nyugat-európai fegyver. Bár a tollas buzogány keleten is megjelent, az ottani buzogányok fejlődése jellemzően más irányt vett (KALMÁR 1971,20). A Déri Múzeum fegyverei közül három képviseli (46.) a XV. század végi-XVI. század eleji buzogányokat.

8 Ez a kor már a páncélkészítők virágkora, a gótikus vértek elérték fejlődésük csúcsát. Ilyen védelemmel szemben a még hatékonyabbá vált tollas buzogánynak sokszor még a nyele is vasból készült. A profilált tollakat - eleinte négyet, később egyre többet - forrasztással helyezik a nyélre, néha áttörésekel díszítik. A nyelet is sokszor díszítik tordírozással, vagy tagolják (KALMÁR 1971,22-23). Jellemzően „lovagi" fegyver, Szabó Istvánnak a középkori hatalmaskodások során használt fegyverfajtákra vonatkozó gyűjtése alapján a magyar jobbágyok fegyverei között rendkívül ritkán lelhető fel (SZABÓ 1969,181). A Déri Múzeum következő két, csaknem egyforma buzogánya (7-8.) a tollas buzogánynak magyar területen kifejlődött, XVI. századra jellemző változata (KALMÁR 1971,23). Tetejükön kis vasgomb található, a tollaellent, hogy a normannok mellett az angolszász gyalogosoknál is ábrázolták a kárpiton (WILSON 1985, pl.6i, 73), mivel a késői angolszász fegyverzetre nagy hatást tett a skandináv támadók felszerelése. Viszont éppen a viking fegyverzetben nem találtam buzogányra utaló adatot. Itália XIV. századi buzogánytípusa pedig egészen egyedülálló: egy hosszú, négyélű vasdorong, rövid markolattal (BLAIR-TARASSUK1982,313314). A gyakori leletnek számító, jól ismert nyugat-európai tollas buzogány pedig már jóval későbbi forma 6 MNM Fegyvertári párhuzamok: 57.6283,52.109,54.22.21,57-3759 7 Az egyetlen általam ismert, publikált lengyelországi példány gorzycei lelőhelye alapján akár magyar eredetű is lehet (NICOLLE 1988,1123). 8 MNM Fegyvertári párhuzam: 54.1903, díszesebb kivitelben