A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Iparművészet - Boldog Zoltán: A Déri-gyűjtemény buzogányai

78 BOLDOG ZOLTÁN 14. Parancsnoki bot, indiai, XVIII. század (14. kép). Szarvas embervagy démonfejben végződő, ezüsttel díszített, vasnyelű díszbuzogány. A vasnyél h.: 630 mm. Lt.sz.: D.F. 25/169. 15. Fejedelmi jogar, erdélyi, XVI—

XVII. század. A tárgy sajnos elveszett, kép nem maradt róla, csak leltári leírás. Aranyozott ezüst, buzogányformájú. Feje körte alakú, almandinokkal és türkizekkel van kirakva, és bordázott csúcsban végződik, a csúcson zöld féldrágakő. A nyél cizellált, reneszánsz ornamentikájú domborművei díszített. A nyél két oldalán két sima pálcalap, alján ezüst akasztókarika. H.: 700 mm. Lt.sz.:D 15/104. Kevés fegyver jutott egyszerű eredete ellenére olyan előkelő helyre, mint a buzogány. Elődje, a bunkósbot az emberiség egyik első eszköze volt, mely később, fémfejjel ellátva hatékony páncéltörő fegyverré vált a háborúkban, mindamellett méltóságjelvény is lett. így némileg megváltozva szimbolikus szerepkörben létezett tovább, ahogy a vezéri buzogány is idővel jogarrá és marsallbottá vált. A buzogány neve a magyar nyelvbe kétszeres átvétellel került török (kun és oszmán-török) eredetű jövevényszó. Jelentése „rontó, pusztító"(KALMÁR 1971,20; KOVÁCS 1971,169). Szerkezetileg egy rövid nyelű fegyver, mely vagy fabunkóban végződik, vagy más anyagból fémből, kőből, csontból, szaruból - készült fejjel van felszerelve. Hatékonysága abban rejlik, hogy sisakon vagy páncélon keresztül is tudott eszméletvesztést vagy csonttörést okozni anélkül, hogy magát a páncélt átvágta volna. Mindamellett minden korban igen egyszerű volt előállítani, leszámítva egyes díszfegyvereket, illetve a tiszti példányokat. A magyar katonák fegyverzetében a XVIII. század elejéig voltjelen, az utolsó évszázadban már leginkább csak díszfegyverként.

2 A buzogány legkésőbbi visszatérése a csatatérre az I. világháború elkeseredett lövészárokharcaiban történt, mikor a katonák közelharcra buzogányokat barkácsoltak maguknak szögekből és fából, melyet azután szögesdróttal tekertek körül. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetősége, konstatálva e sajátos igényeket, gyárilag készíttetett buzogányokat katonáinak (HARDING 1999, 16; KALMÁR 1961/62,43). A buzogány első és legprimitívebb formája, az egyszerű fabunkó még a középkorban is meglepően sokáig szerepet kapott a csatákban, és korántsem csak a fegyverbe szólított parasztoknál. A Xl.század végén készült bayeux-i kárpiton még Hódító Vilmost és vezéreit is ezzel a fegyverrel, a „baculum"-md\ ábrázolják. A fabuzogány anyaga nem maradandó, így csak ábrázolások és írott források utalnak rá olykor. A tisztán fából készült harci botot a steppei népek is használták, bár ezt csak nyelvészeti adatok támasztják alá. A harci bot talán már a honfoglaló magyaroknál is, de az Árpád-korban betelepülő besenyőknél biztosan ismert volt (TATÁR 2004, 172). Árpád-kori hazai alkalmazásának írásos említése egy XIII. századi is2 A középkori, magyar vonatkozású buzogányokról Kalmár János összefoglaló munkájában található teljes fejlődéstörténeti áttekintés (KALMÁR 1971,19-26), ugyanez rövidebben egy korábbi cikkében (KALMÁR 1961/62,31-47). Eredményei alapján Pandula Attila és Zarnóczki Attila írtak az Anjou-kori (PANDULA1988,227-230), illetve Mátyás-kori buzogányokról (ZARNÓCZK11990,45). A keleti eredetű Árpád-kori buzogányok esetében alapmunka Kovács László XI—

XIV. századi buzogányokról szóló tanulmánya (KOVÁCS 1971,165-181) tenítéleti párviadal leírásánál található, szintén baculum néven (közli B0ROSY1986,247). A harci bot használata a fémfejű buzogány elterjedésével visszaszorulhatott, a késői középkorban már leginkább parasztfegyverként került elő. Lengyelországban 1423-ból van említés a felkelők vassal erősített fabuzogányairól (NADOLSK11990,471)- A XIII. század végéről való Dubrovniki Statútum V. könyvében említik a fegyveres támadásokat és az érte járó büntetéseket, itt esik szó a fabuzogánnyal {macia de ligno) történt támadásról is. Az ezért járó büntetés enyhébb volt a vasbuzogánnyal vagy karddal törtónt támadásnál (PETROVIC1967,262). Pontosan nem tudjuk, hol és mikor láthatták el először a középkori buzogányokat fémfejjel. A fémfejű buzogány legkorábbi nyugat-európai ábrázolása a már említett bayeux-i kárpiton van, ahol a normann és az angolszász sereg harcosainál - közrendűeknél ós vezéreknél egyaránt - látható, a (feltehetően) fémfejű buzogány, és az egyszerű fabuzogány. Sajátos szerepe volt a buzogánynak Nyugat-Európában a harcias egyházfiak fegyverzetében: a csatába induló egyházi földesurak, mivel úgymond „nem onthattak vért", buzogánnyal szerelték fel magukat (ASHDOWN1995,331; HEWITT 1967,113,220), így a bayeux-i kárpiton fabuzogány van Odo püspöknél

3 is (WILSON 1985,247, pl.67.). Bár hadakozó főpapok Magyarországon is szép számmal ismertek voltak, e nyugati-európai gyakorlatnak nincs hazai említése. Olcsósága és hatékony páncéltörő volta ellenére a buzogány a lovagi fegyverzetben csak később, a XIII. században lesz gyakoribb (HEWITT 1967,153; KOVÁCS 2003,386). A Kárpát-medencébe a fémfejű buzogány a steppe felől érkezett, valamikor a XI. században. A magyar hadseregen belül valószínűleg az ekkortájt csatlakozott besenyők használhatták először. A Bizánci Birodalom területéről igen sok ábrázolásáról tudunk, meglehetősen változatos alakban, így gömb, tollas, tüskés formákban is ismerték a Xi—

XIV. század során. Anyaga többnyire bronz és néha vas is lehetett (NICOLLE1999,33K, 422a-c, 427,454,493a, 546,561). írott források is említik a bizánci sereg előírt fegyverei között, így a nehézlovasság ós a nehózgyalogság felszerelésének is része volt. A bizánci nehézlovasság teljes egészében vasból való, dorongszerű buzogányokat is használt, és a korabeli elnevezések alapján következtetni lehet olyan típusra is, amelyeknek a kardokhoz hasonlóan külön markolatuk ós keresztvasuk is lehetett (HALDON 2002,78; DAWSON 2002,85-86). Régiónkhoz közelebbi vonatkozású írott forrás a bizánci hadseregnek éppen a magyarok ellen hatásosan használt vasbuzogányairól szól az 1176-os Száva-menti csatában. A csata leírásából kitűnik, hogy a kialakult közelharcban a magyarokat igen váratlanul érte a bizánciak buzogányainak hatékonysága (közli: MORAVCSIK1984,242245) A Kárpát-medence területéről előkerült XI—

XIV. századi buzogányok a steppei, keleti típusok közé tartoznak. A Déri-gyűjtemény buzogányai 3 A kárpiton a fent említett jelenetnél a püspök éppen a csatából megfutamodó lovagjait bíztatja, hogy térjenek vissza a harcba. A szituáció jól látható, és a menekülő emberei feje felett bunkóját lóbáló Odo mozdulata alapján nagyon valószínű, hogy e mérsékelten szent életű egyházfi korántsem csak szavakkal igyekezett helyreállítani emberei megrendült bátorságát. A fabuzogány ilyen helyzetek kezelésére kétségkívül ideális eszköz lehetett...