A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Régészet - K. Hoffmann Zsuzsanna: A bronzkori Füzesabonyi kultúra Polgár határában feltárt három temetőjének előzetes antropológiai ismertetése

A BRONZKORI FÜZESABONYI KULTÚRA POLGÁR HATÁRÁBAN FELTÁRT HÁROM TEMETŐJÉNEK ELŐZETES ANTROPOLÓGIAI ISMERTETÉSE 39 az Abasevo kultúra sorozata marad ki, és a délkeleti sorozatok esetében is megfigyelhető egy aránylag zárt tömb, amelytől a romániai Noua és Zimnicea-io, a ciprusi bronzkori sorozat, valamint a távoli Hissar III. so­rozatai különülnek el. A neolitikus, illetve rézkori sorozatokkal végzett hasonló analízis ered­ményeivel ellentétben (ZOFFMANN 2004, 2005), a Kárpát-medencei bronzkori népcsoportok esetében már mutatkoznak Kárpát-medencén kívüli biológiai kapcsolatokra utaló szignifikáns Penrose-kötődések, ami egyértelműen arra utal, hogy a bronzkor folyamán már történtek etnikai bevándorlások, infiltrációk, s a térség ekkor már nem szigetelődött el a szomszédos népességektől a korábbi periódusokhoz hasonló mértékben, így a Kárpát-medencei csoport magját alkotó Maros kultúra sorozatai csak egy-egy szállal fűződnek a gemeinlebarni, az aunjetitzi és a mierzanowi­czei sorozatokhoz, illetve a dél-keleti tömb részét képező Monteuoru soro­zathoz. Ezzel szemben a Maros kultúra tömbjéhez csatlakozó Halomsíros kultúrabeli tápai sorozat a Noua sorozathoz, s talán ezen keresztül, az uk­rajnai késő-bronzkori Srubnaja kultúra népcsoportjával mutat szignifikáns Penrose-egyezést. A Kárpát-medencei sorozatok közt elszigetelten álló füzesabonyi sorozat ezúttal sem mutat szignifikáns bronzkori kötődést, sem közép-, sem kelet-, sem pedig délkelet-Európa irányába. Azáltal, hogy a jelenleg a vizsgálatba bevonható sorozatok közül a három polgári temető férfi és női koponyaleleteiből képzett füzesabo­nyi sorozat egyetlen más sorozattal sem mutat szignifikáns azonosságot, ez a korábbi (ZOFFMANN, közületien) Penrose-analízis, talán minden bi­zonnyal azt jelzi, hogy a robusztus, curvoccipitális brachymorph kompo­nensek eredetét az analízisben jelenleg még nem szereplő népességek körében kell keresnünk. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a kultúra kialakításá­ban biológiailag jelentős szerepet játszhattak az autochton népességek, azonban mivel ezek az adott területen korában élt népességek, melyek­nek kultúráiból egyébként a régészeti kutatások a Füzesabonyi kultúrát származtatják, halottaikat hamvasztásos rítus szerint temették el, a jelen­legi embertani módszerekkel a füzesabonyi népesség eredetének tisztá­zása e pillanatban nem látszik megoldhatónak. 6. IRODALOM ACSÁD! GY-NEME5KÉR! J. 1970 History of human life span and mortality. Budapest ALEKSEJEV,V.P.-DEBEC,G.F. 1964 Kraniometrija. Moskva FARKAS GY-MARCSIK A. 1975 Anatomical variations and palaeopathological observations Prehistoric series. Acta Biol. Szeged 21,47-163. MANCHESTER, K. 1983 The archaeology of disease. Bradford 1983. 1924 Lehrbuch der Anthropologie. 2.ed., Jena. PENROSE, L.S. 1954 Distance, size and shape. Annals of Eugenics 18,337—343­SJ0VOLD,T. 1990 Estimation of stature from long bones utilizing the line of organic correlation. Human Evol. 5,431-447­ZOFFMANN K.ZS. 2004 Őslakosok és bevándorlók a neolitikus és rézkori Kárpát-meden­cében az embertani adatok alapján (A Somogy megyében újon­nan feltárt Badeni temetők Penrose-analízise). - Autochtonous population and immigrants in the Carpathian Basin of the Ne­olithic and the Copper Age after the anthropological data (The Penrose analysis of the recently unearthed Baden cemeteries in Somogy county). SMK 16,127-137. 2005 Embertani adatok a dél-alföldi neolitikum biológiai és történelmi rekonstrukciójához. - Anthropological data to the biological and historical reconstruction of the Neolithic of the southern part of the Great Hungarian Plain. In BENDE L.-LŐRINCZY G. (ed.): Hét­köznapok Vénuszai. Hódmezővásárhely. 145-155. 2005a Kárpát-medence őskori embertani leletei és az általuk képviselt népcsoportok Penrose-féle kapcsolatrendszere. MFMÉ - Stud. Arch., 2004-ben közlésre elfogadott kézirat. 2006 Prehistoric anthropological finds in the Carpathian basin and the Penrose connections of the ethnic groups they represent. Praehis­toria, Miskolc, 2006-ban közlésre elfogadott kézirat

Next

/
Thumbnails
Contents