A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Természettudomány - Dudás Miklós: A pusztai ölyv (Buteo rufinus) előfordulása és fészkelése a Hortobágyi Nemzeti Park működési területén

14 DUDÁS MIKLÓS A visszahelyezett fiókák az eredeti szülőkkel rövid idő alatt a társas viselkedési formákat kezdték kialakítani. Több alkalommal sikerült megfigyelni, hogy az „öregektől" próbálják a táplálékot elkoldulni. Tanúi voltunk számos sikeres zsákmányolásuknak is. (fehér és vándorpatkány) A „kézből" való nevelés során kialakult kötődés az emberhez, a fajtársakkal töltött idő arányában lassan kezdett csökkenni. Ez egy hosszadalmas s lassú folyamat eredménye, melyet figyelembe véve csak a következő évben terveztük megkísérelni a szabadon bocsátásukat. A gyakorlati megfigyelések azt látszanak bizonyítani, hogy ilyen fejlettségi stádiumban (4 hetes) lévő fiókákat már nem érdemes más fajú szülőkhöz adoptálni, mert azok képesek különbséget tenni (szín, hang stb. alapján) közöttük. Viszont azonos fajú szülők még az ilyen idős fiókákat is minden gond nélkül elfogadják, az eddigi eredményeink alapján. 1994 októberében 4 db immaturus pusztai ölyv érkezett Németországból hatósági lefoglalás útján. Egy példány sajnos elpusztult a szállítás során. A következő év tavaszáig (1995) egy nagyméretű röpdében (9x6x3,5m) lettek elhelyezve, ahol rendszeresen élő táplálékkal dresszíroztuk őket. Március végén két példány nászviselkedést mutatott, a volier talaján üreget kapartak, s ágakkal körbe rakták azt. A röpdében más fajok is voltak (pusztai sas, kis békászó sas, kígyászölyv) s a zavarásuk miatt nem is számítottunk rá, hogy az esetleges költésük sikeres lesz. Annál is inkább, mivel április közepére terveztük a szabadon bocsátásukat. A Hortobágy Nemzeti Park északi pusztarészén egy „szoktató" volierbe kerültek, ahol egy hétig tartózkodtak, majd innen lettek szabadon engedve. Két példány a környéken maradt hosszú heteken keresztül, s rendszeresen visszajártak a szoktató röpde tetejére kihelyezett táplálékra. Meg van a remény rá, hogy az erős „helyhűség" miatt a következő években is visszatérnek majd ide ezek a példányok, s esetleg új fészkelő párok alakulhatnak ki. 1997-ben a górési repatriáló állomáson a sérült pár 3 fiókát nevelt a volierben. A darassai kőltőpár a korábbi években használt műfészkét foglalta el, ahol 4 fiókát, nevelt s ide még egy fióka lett adoptálva a Górési telepről. A jászsági pár abban az évben szokatlan helyre rakta a fészkét, egy nem használt magaslesre, s itt két fiókát neveltek. A Góréson maradt további fiókákat ide adoptáltuk. Mind a két fészekből sikeresen kirepültek a fiatal madarak. A Bihari Tájvédelmi Körzetben az egyedül maradt tojó (?) hosszú heteken keresztül őrizte a fészkét, de párt nem sikerült szereznie magának. Az 1996-os költésből a górési telepen maradt két (egyéves) madár közül az egyiket a Góréson „vadröptettük el" a másikat a Bihari Tájvédelmi Körzetben, közel a fészkes revírhez, de a két madár (hím és tojó) nem mutatott érdeklődést egymás iránt, s a fiatal hím néhány hót után eltűnt a térségből. 2006-ig összesen 5 fészkelő párt sikerült találni a kutatott tájegységeken. A faj elterjedési areájának a fokozatos eltolódását jelzi ez a tény, még akkor is ha a két ismert költő párból az egyik-egyik szülő a górési repatriáló telepről származott. Bízunk benne, hogy ez a felettébb impozáns ragadozó madár a jövőben, is mint állandó fészkelő, s növekvő számban lesz jelen a hazai madárfaunában. PUSZTAI ÖLYV (BUTEO RUFINUS) FIÓKÁK MESTERSÉGES KELTETÉSE ÉS SIKERES ADOPTÁCIÓJA A HOTOBÁGYI NEMZETI PARKBAN Hazánkban nincsen igazán hagyománya a ragadozó madarak mesterséges keltetésének. Egyes szakemberek, akik a lehetőségét is elvetik mondván, hogy élőhelyeiken kell megvédeni őket. Mások úgy vélik, hogy a valamilyen sérülés folytán - lőtt seb, áramütés, stb. - a természetből „kiszakított" ritka, fokozottan védett egyedeket érdemes szaporodásra bírni. A Hortobágyi Nemzeti Park Górési Repatriáló Telepének egyik fontos célkitűzése, hogy a sérült, szabad életre nem alkalmas példányokat megkísérljük költésre bírni, és az utódokat visszajuttatni a természetes élőhelyeikre. 1992-ben a ragadozó madár repatriáló telep egy sérült pusztai ölyv párt kapott további gondozásra. A tojó szárnysérült (áramütött) röpképtelen állapotban volt, a hím tudott valamelyest repülni (sörét okozta sérülések). A következő év tavaszán a röpdéjükbe behelyezett műfészkét elfoglalták és öt tojáson kezdődött el a kotlás, de csak egy fiókát sikerült felnevelniük. Röpkéssegenek az elérése után szabadon engedtük a fiatal madarat. 1994-ben sikertelen volt a pár költése, ezért úgy határoztunk, hogy a következő évben keltetőgépben próbáljuk meg a tojásokat kikeltetni, s mesterséges körülmények között 3-4 hetes korukig felnevelni a fiókákat, azután pedig vad párok fészkeibe adoptálni őket, (az emberre való téves bevésődést elkerüljék), és az önálló életre való felkészülésüket ilyen módon jobban elő tudjuk segíteni. A négy tojásból álló fészekaljat a fajra jellemző költési idő (33 nap) egyharmadának eltelte után elvettük a madaraktól és egy kisméretű asztali keltetőgépbe tettük. A kotlás első szakaszát azért hagytuk a szülőkre, mert ez rendkívül kritikus időszaka az embrionális fejlődésnek, ez idő alatt megy végbe a szöveti differenciálódás, s a meghatározó minőségi változások. Ebben az időszakban a legérzékenyebbek a tojások a hőmérsékleti, forgatási, páratartalmi ingadozásokra. A későbbi magzati fázisban az embrió fokozatosan felveszi végleges formáját. Ebben az időben, a keltetőben lévő tojások az esetleges szélsőségesebb hatásokat, például egy áramkimaradás miatt bekövetkezett hőmérsékletingadozást is jobban kibírnak. A szülők tíznapi kotlás után még hormonálisán olyan állapotban vannak, hogy a tojások elvételét követően még pótköltésre stimulálhatok. A kelés és a kibújás időszaka is kritikus, ami nagyon pontos gépbeállítást (kelési hőmérséklet és megfelelő páratartalom stb.), folyamatos ellenőrzést igényel. A házilag készített keltetőben 37,8 Celsius-fokon 55-60%-os relatív páratartalmú légtérben kezdtük el az előkeltetést: kétóránként forgattuk a tojásokat a hossztengelyük mentén, és naponta egyszer 10-15 percig hűtöttük, s eközben a rövid tengely mentén is forgattuk. A keltetési idő utolsó harmadában a hőmérsékletet 37,5 Celsius-fokra csökkentettük naponta kétszeri hűtést és a rövid tengely mentén történő forgatást iktattunk be. Amikor megindult a kelés, azaz a fiókák megkezdték a külső héj