A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)
Néprajz, kulturális antropológia - Surányi Béla: A Kárpát-medence paraszti növényhasználata a XVIII–XX. században
136 SURÁNYI BÉLA született a marisko m nevű tájfajta. A francia eredetű vérbarackol m még manapság is ültetik. khéjasgyümölcsűek közül az esterházi csemege diófajta 290 talán francia eredetre vall. A kiveszőben lévő fajtáink közé tartozik. Hasonló származású a fürtösdió 29] Erdélyben is elég gyakori fajta. A milotai dió 292 a Felső-Tiszavidék egyik tájfajtája. A sebeshelyi gömbölyű 291 Dél-Erdélyben keletkezett tájfajta, kedvelt régi diófélénk. A Maros-mentén a másik előnyben részesített tájfajta a sebeshelyi hosszú 29 * fajta. Gyakori volt még a tiszacsécsei 29S a vékás (lószemű), s a vele rokon tökös (csongrádi) dió. A vérbelú™ fajta inkább a Dunántúlon fordul elő. A Dél-Dunántúlon kialakult gesztenye tájfajták 291 génrezervátumnak tekinthetők. A népi haszonvétel számára századokon át kimeríthetetlen forrást jelentettek. Mindez kibővül a Kőszeg-Sopron vidékével, Nagymaros környékével, kiegészülve az Itáliából származó régi olasz fajtákkal. kmandulafélék között is számos tájfajta szerepel a Kárpát-medencében. Nagyobb arányú művelésük hazánkban csak a XIX. század második felében indult meg. 298 Parasztkertekben is elvétve előfordult. A bogyós gyümölcsűekhez tartozó szűmdcűnak 299 - noha már a XVI. században ültették - az erdei haszonvétele volt az általános, főként a parasztság körében. Hasonló pályát futott be a málna és a szeder m is. kköszméte m Észak-Európától Észak-Afrikáig, a Kaukázusig őshonos növényfaj. Az arab néveredetű ribiszke 102 Közép- és Észak-Európában, s részben Nyugat-Ázsiában elterjedt kultúrnövény. A köszmétét a kiskertek növényeként művelték. Tájfajtái között tartjuk számon a gyöngyösi piros,™ az alföldi kertek pirosgyümölcsű „piszke™ és a szentendrei fehér m fajtát. Az Angliából bekerült zöldóriás m 1918 előtt Debrecen és a hajdúvárosok termesztőinek a fő fajtáját jelentette. A középkorban művelt szőlőfajták száma is gyarapodott a későbbi századok során. Az afuzali (datolya szőlő) 307 Kis-Ázsiából származik, s a XIX. században lugasként művelik Magyarországon. A beregi M fajtát ma 288 Ua.62. 289 Ua.64. 290 Ua.65. 291 Ua.66. 292 Ua. 293 Ua. 294 Ua.67. 295 Ua. 296 Ua. 297 Ua.67—69. 298 Kapás 5.(1997): 42. Az akali nevű tájfajta a Balaton-felvidéken terjedt el. A közönséges papírhéjú szintén régi tájfajta. Lásd: Surányi D.(2002): 69-71. 299 Ua.43. 300 Ua.43-44. 301 Ua.44. 302 Ua. 303 Surányi D.(2002): 73. 304 Ua.74. 305 Ua. 306 Ua. 307 Ua.81. 308 Ua. is termesztik Kárpátalján. Tokajban is előfordult, sőt a Zselicben is, mint egykori szőlőtermesztő helyen. A budai (zöld fehér) 309 magyar (pontuszi jellegű) fajta. A hárslevelű m magonca valószínűleg hazai eredetű. A régi magyar fajtákat gyarapítja a gyöngyfekete, i]] amely elvétve még előfordul. Kiveszőben lévő fajta zjuhfark m fajta is. Balkáni eredetre vall a kadarka m Sümos> változata ismert: rácfekete, rácegres, rugós kadarka. Az alföldi borvidék jelentős fajtája. A korinthoszi (magvatlan) 314 meghonosítása a XVIII. században betelepülő görög kereskedőkhöz kötődik. Leginkább mazsolaként fogyasztották. A muskotályt™ valószínűleg a rómaiak honosították meg Pannóniában. A mustos m pontuszi eredetű, az Alföldön régóta művelik. Az oportó (kékoportó) 317 Villány-Siklós környékén és az Alföldön elterjedt fajta. A pozsonyi fehér (helytelenül fehér kadar) 318 magyar eredetű fajta. A Tápió-mente elterjedt szőlőfajtája volt. Ma is művelik, a Duna-Tisza közén szórványosan fordul elő. A szemendriaifa]tát Kelebia környékén, illetve Bácska magyarlakta részein napjainkban is termesztik. A szerémi™ fajta, első borvidékünk alapító szőlőfélesége. Egy ideig művelték az Alföldön is, továbbá a Nyírségben. Feltehetően a Balkánról került a Kárpát-medencébe az olasz kadarka (vagy bonyhádi kék) fajta. 320 Elsősorban Tolna, Somogy és Baranya megyében termesztették, de lugasként is gyakori volt az alföldi településeken, a tanyák belső udvaraiban is. Az Egyesült Államokból jutott el hozzánk az Othello m fajta a filoxéravész idején. Főleg Gyöngyös környékén telepítették. Az Alföldön, Debrecen környékén ma is gyakori direkttermő fajta. Betiltásáig igen népszerű és elterjedt fajta volt a szintén Amerikából származó, ugyancsak direkttermő noah 122 szőlőfajta is. Említést érdemel még a sárfehér m mint eredeti magyar szőlőfajta, a somlai és a neszményi borháziasítás révén egyik „alkotója". A Balkán felől érkező szlankamenka™ a Szerémségen keresztül terjedt el. Tokaj kivételével minden borvidékünkön előfordul. A fentiekből világosan látszik - talán nagyobb hangsúlyt kap, mint a szántóföldi növénykultúrában - az, hogy az ökológiai feltételekhez és gazdálkodási gyakorlathoz igazodó történelmi és tájfajták egész tárháza alakult ki századok során a Kárpát-medencében, továbbá ezek a régi növényfajták egyáltalán nem vesztették el „időszerűségüket", amire már felhívta a figyelmet az 1930-as években Rapaics Raymund is 325 : „A ter309 Ua. 310 Ua. 83. 311 Ua. 84. 312 Ua. 313 Ua. 314 Ua. 315 Ua. 84-85. 316 Ua.85. 317 Ua. 318 Ua. 319 Ua.86. 320 Ua. 321 Ua. 322 Rácz K1997): 85. 323 Ua.98. 324 Ua.104. 325 Rapaics R.(1934): 95-
