A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Természettudomány - Dudás Miklós: A pusztai ölyv (Buteo rufinus) előfordulása és fészkelése a Hortobágyi Nemzeti Park működési területén

DUDÁS MIKLÓS A PUSZTAI ÖLYV (BUTEO RUFINUS) ELŐFORDULÁSA ÉS FÉSZKELÉSE A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN ADATOK A PUSZTAI ÖLYV ELTERJEDÉSI ÉS HAZAI FÉSZKELÉSI VISZONYAIHOZ Eurázsiái sztyeppi faj. Délkelet-Európától, Kis-Ázsián és a Közel-Kelet északi felén keresztül Közép-Ázsiáig, illetve egészen Mongóliáig elterjedt. Elterjedési területének nagy részén a törzsalak (Buteo rufinus rufinus), míg Észak-Afrikában a Buteo rufinus cirtensis alfaj fordul elő. Afrikai költőhelyén a fátlan, kopár, füves sziklás tájakon fordul elő, ahol szinte kizárólag a földön és sziklákon fészkel. Kedveli még a száraz füves kisebb facsoportokkal tarkított síkvidéki tájakat, félsivatagi jellegű köves területeket. Európai állományát 250-350 párra becsülik. Hazánkhoz legközelebb a kelet-európai sztyepp zónában és Dél-Európa mediterrán régiójában (Bulgária, Görögország, stb.) van jelentős költőállományuk. Ukrajnában 30-50 pár, Romániában (Dobrudzsa) 10-30 pár, Szerbiában 12-15 pár fészkel. A törzsalak legnagyobb állományát Oroszország és Kazahsztán területén 2000 párra becsülik a szakemberek. A táplálékának jelentős részét apró emlősök (ürge hörcsög, mezei pocok stb.), gyíkok és rovarok képezik. Az egerészölyvnél nagyobb termetű, többnyire rozsdavörös alapszínű, de akadnak fakóbb fahéjszínű egyedek is. Az öregek farka majdnem egyszínű sárgásfehér. Csőre nyúltabb erősebb fej- és nyaktollai ék alakúak, csüdje is jóval hosszabb. A német neve még találóbban jellemzi e faj küllemét: Adlerbussard-sasölyv, a méltóságteljesebb megjelenése, sasszerű röpte inkább e még nemesebb ragadozókra emlékezteti a megfigyelőt. Nyílt száraz pusztákon és síkságokon él, de a kopár fátlan alacsony hegységekben is előfordul. Talajon és fán is fészkelhet. Hazánkban eddig fán költött, több alkalommal elfoglalta a számára kihelyezett műfészket is, egy alkalommal nem használt magaslesen is költött. Érdemes megemlíteni, hogy a Hortobágyon kelt és meggyűrűzött fiatal madarak Görögországban kerültek kézre. Az 1998-ban, azévi a Bihari síkon áramütés által elhullott, Görögországban gyűrűzött példány bizonyítja, hogy a hazai „sziget" populáció kapcsolatban van a mediterráneumban fészkelő állományokkal, még ha 1500-2000 km-es izolációs távolság választja is el egymástól a fészkelőket. Az 1900-as évek elejétől egyre gyakrabban figyelték meg a pusztai ölyvet hazánkban. Feltételezéseink szerint a faj elterjedési areájának eltolódása a keleti területekről indulhatott ki. Ezt igazolja az adatsor, amely felöleli Magyarország teljes területét. A leggyakoribb előfordulások az alföldön (Hortobágy, Bihari sík,) illetve a Felső-Tiszavidéken (Szatmár-Beregi sík) voltak. A Dunántúlon rendszertelenül, csak alkalmilag jelenik meg. A Hortobágyon a kora nyári (június) megfigyelések a nyolcvanas évek elejétől váltak rendszeressé. A faj előfordulási maximuma szeptember elejétől, október közepéig tartott. Szórványos áttelelésük a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején tűnt fel, az enyhe telek következtében. A megfigyelt madarak 80-90%-a aduit példány volt. Előfordultak évek, amikor a térségben fiatalokat nem is figyeltek meg. Mégis Udvardy Miklós már az 1940-es években feltételezte fészkelését a Hortobágyon, de ez napjainkig nem nyert bizonyítást, bár az évek során kerültek meg azévi fiatal, alig repülős madarak, melyek tovább erősítették a feltételezéseket. Biharkeresztes határában 1988-ban fogtak egy gyengén repülő fiatal példányt, amelyet egy vadőr vett gondozásába aki, néhány évi tartás után szabadon bocsátotta. Erdőspuszta-Bánk térségében 1992-ben, szintén tisztázatlan körülmények között került meg egy azévi fiatal, ami később a Hortobágyi Nemzeti Park" madárrepatriáló telepre került (1993 júliusában lett elengedve). A Hortobágyon végül 1992-ben sikerült bizonyítani első sikeres költését, több mint ötven évi feltételezgetés után. A költő pár egy műfészket foglalt el s egy fiókát repített ki. 1993-ban március végén csak az egyik öreg madarat figyeltük meg a revírben, azévben nem volt sikeres a költésük.