A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Irodalomtörténet - Bakó Endre: Nadányi Zoltán Nagyvárad irodalmi életében (1914–1920)

102 BAKÓ ENDRE azok az igazi háborús versek, ahol a költő nem a külsőségekkel keresi a hatást, hanem a nagyobb életmohóság és egyéb öntudatlan reakciók mutatják, hogy a versek írója rendkívüli időkben él." A visszafogott méltatás végül is a kötet dokumentumértékét hangoztatja. Hogy valójában mit gondolt Kollányi kötetéről, azt Háborús költészet c. esszéjében mondta el. Az írás a Bihari Krónika irodalmi lap első számában jelent meg.

4 A bevezető sorokban arra a „kincstári" szemrehányásra reflektál, miért nincs a háborúnak „fenséges dalnoka, isteni gyermeke, ellenség korbácsa, népének dicsősége"? Úgy találta, kezdetben egynéhányan harsogni kezdtek, de aztán jobbnak látták elnémulni. A békeidőben harcos költők meg azért nem írnak háborús verseket, mert ők a kultúráért harcoltak, és nem a kultúra ellen. „Különben is a költő akkor hallgat, és akkor szól, ha neki jólesik. Ezt tessék megjegyezni! Ez a felfogás korántsem oly felháborító, amint első pillanatra látszik. Elvégre a költészet olyan megfoghatatlan valami, amit nem lehet hadicélokra rekvirálni. Lehet-e az ihletet ráparancsolni valakire?" Ez a gondolatmenet manapság logikus, evidens, de az adott időpontban egyfajta rebellis álláspontot, szellemi ellenállást tükrözött, hiszen a hivatalos vélekedés szerint, amihez sajnos több magyar költő is csatlakozott, háború idején a poéta feladata a nemzet biztatása, a hősök dicsőítése. Nadányi, akárcsak Ady Endre, sok jeles magyar íróval ellentétben, kezdettől fogva ellenezte az öldöklést, s nem volt hajlandó ál-hazafias dalokat írni, sőt néhány költeményében és egy-két prózai írásában elítélte azokat a költőtársakat, akik a virágos menetszázadokat köszöntötték, vagy harci indulókat zengtek. Elismeri, hogy Gyóni Géza kedves epizodistája a háborús költészetnek. Egy versét, amely arról szól, hogy kedvese halottnak hitte, s felkeresi sírját, megragadónak talál. Véleményét mégis azzal zárja: „Bizony kár volt a vers egyszerűségét megbontani, hősi halállal kompromittálni." (A vers címét nem említi) Nem meglepő tehát, hogy ezt az ironikus megközelítést folytatja, mikor úgy véli, azért nem íródott meg a világháború himnusza, mert a vezércikkek minden témát elírtak a költők orra elől. Mégsem igaz a vád, hogy a poéták tudomást sem vesznek a háborúról, a maguk kis bajaival bíbelődnek. „Tévedés ugyanis azt hinni, hogy a háborús versben a csatadörej és a halálhörgés a nélkülözhetetlen kellék." S idézi Szép Ernő egyik versét, amely lehet egy kicsit elnagyolt, egy kicsit ideges, türelmetlen, szomorú, bár egy szó sincs benne a háborúról. „Mégis ő az igazi háborús költő." A rövidke esszé egyben annak is dokumentuma, hogy Nadányi megismerkedett Szép Ernő lírájával, s késznek mutatkozott bizonyos hatásait befogadni. Egész pontosan „bájos szomorúságát, gyöngéd gyámoltanságát, halkan csilingelő verszenéjét", ahogy Babits jellemezte a Szép Ernő-líra sajátosságait. Ugyanebben a számban szerkesztőségi cikk köszöntötte, mint a Bihari Krónika irodalmi főmunkatársát abból az alkalomból, hogy Idillt költeményével elnyerte a Petőfi Társaság 1916-ra hirdetett lírai pályadíját, a Vigyázó-díjat. A vers, amelyet felvett rövidesen megjelenő Kerekerdő kötetébe, népies hangot üt meg, de lévén fiktív „feltételes" idillről szó, latensen benne bujkál az önirónia, az idill elvetése is: 4 Háborús költészet. Bihari Krónika, 1916 (május) 18-19 így kellett volna: kis falun, ahonnét messze a világ, galambok, rózsák, rezedák és csillagok közt lelni rád. A díj tovább öregbítette költői hírnevét, aminek érdekes lecsapódását találjuk Somlyó Zoltánnak, az „átkozott költő"-nek lírai pamfletjében (SOMLYÓ, 1916) S az ünnepélyes terem, az is ott van, és abban a Petőfi Társaság; hol díszmagyarba búvik a középszer, melynek nem árt a magyar árvaság! A Vigyázó-díjban is ők a döntők, melyre magam is pályáztam idén, s Nadányi szaktárs kapta meg a díjat, berobogván egy ifjú venyigén. Gazember lennék, hogyha irigyelném, sőt üdvözlöm az ifjú kollegát Nagyváradtól Nagyváradig c. tárcájában írja, hogy másfél hónapos távollét után tért vissza a városba.

5 Hogy hol járt, mit csinált, erről sajnos nem szól a fáma. Ezután első jelentősebb írása egy könyvkritika Pelle János Népek Golgotája c. verseskötetéről

6

. Pelle Jánost nem tarja számon az irodalomtörténet, jóllehet egy időben ismert, népszerű költő volt Váradon. E recenzióból egyetlen mondatot érdemes idézni, mely megvilágítja Nadányi mentalitásának egyik alapvető motívumát: „Pelle János nem tartozik azok közé, akiket lobogó temperamentum vagy szertelen újítási vágy ragad szélsőségekbe: egetvívó akaratnak semmi nyoma nincs a kötetben, de viszont mentes a titánkodástól is, ami szintén nagy érdem." Ebben az esztendőben még egyszer nyomatékot adott háborúellenességének. Sas Ede, atyai barátja, az újságírásban mestere, maga is jó nevű konzervatív költő, a Petőfi Társaság vezetőségi tagja, Petrovics Miklós százados kérésére indulót írt a nagyváradi honvédeknek, afféle hősködő, magyarkodó szöveget: „Hol az Isonzó kanyarog, / Ott állunk őrt mi magyarok." stb. Nadányi két nap múlva antimilitarista verset intéz nesztorához.

7 A hírlapi tudósítás megőrizte számunkra, hogy a fiatal költő 1916 szilveszter éjszakáját a Vöröskereszt rendezvényén töltötte a Katholikus Kör nagytermében, s megnyerte a stanza-pályázat első díját, egy kismalacot. Ennél fontosabb, hogy egy színésznő, Kassich Eszter, Nadányi Zoltán rigmusaival köszöntötte az újévet,

8 s ez költőnk számára meghozta az első értékes, immár vállalható kötetet. Ez összefügg azzal, hogy már január közepén elkezdték újjászervezni a Szigligeti Társaságot, amely a háborús évektől, különösen alapító elnöke, Rádl Ödön 1916-ban bekövetkezett 5 Nv. 1916. szeptember 24.2 6 Népek Golgotája. Pelle János verseskönyve. Nv. 1916. nov. 1.8 7 Nadányi Zoltán: Sas Edéhez. Nv. 1916. dec. 3.7. 8 A Vöröskereszt szilveszter estje. Nv. 1917. jan. 2.3. A rigmust Nadányi írta, nem tudván, hogy éppen ő fogja nyerni a malacot: „Boldog ember, ki e díjat nyerte, / Dicsősége röfög városszerte. / Szíve megtelt költői malaszttal: / Jutalmazzuk hát a kis malaccal."