A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)
Múzeumpedagógia - Porcsalmy János: Az ókori Róma építészetének rövid ismertetése
Patay Pál JÁRTAM MINT RÉGÉSZ HAJDÚT MEG BIHART Radnóti Aladár, a titulusa szerint a Közgyűjtemények Országos főfelügyelőjének állandó helyettese 1949 nyarán megkeresett és arról tájékoztatott, hogy a Déri Múzeum kiállításait újra felállítják és engem óhajt megbízni a régészeti rész berendezésével. Ekkortájt indult meg ugyanis a vidéki múzeumok reorganizálása, regenerálása. Elérkezett az idő, hogy ismét betölthessék a rendeltetésüket, hogy kiállításokkal szolgálják az ismeretek terjesztését. Bár a vidéki múzeumok akkor helyi intézmények voltak, a Dérinek is Debrecen városa volt a gazdája, ezeket a munkákat a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége irányította. A Déri Múzeum nem volt ismeretlen előttem. Ugyanis 1932 és 1935 között három évig a pallagpusztai Gazdasági Akadémia (az Agráregyetem elődje) hallgatójaként Debrecenben éltem. Mivel a régészet iránt már gimnazista korom óta intenzíven érdeklődtem és Pesten bejáratos lettem a Nemzeti Múzeum Régészeti osztályára, időnként itt is felkerestem a Déri Múzeumot. Érdeklődéssel szemléltem a kiállítást, annál is inkább, mivel ekkor Pesten a Nemzeti Múzeumban régészeti kiállítás nem volt. Igen tetszett nekem a még friss épületnek több ügyes építészeti megoldása. Persze akkor még nem realizálta, hogy a tervezésnél a raktározás kérdésével elég mostohán bántak. Bekopogtam azonban időről időre a múzeum igazgatójához, Sőregi Jánoshoz is. Szívélyesen fogadott, meg is ajándékozott több kiadvánnyal, évkönyvvel. Különösen felfigyeltem arra a tanulmányára, amelyikben a méhkas alakú vennék gödörlakás voltát meggyőzően cáfolta meg. (Sajnos voltak kollégák, akik még évtizedekkel később sem hittek neki.) Igen pozitívan hatott rám az is, hogy szakmai előadásokat hallgathattam, még külföldi régészét is. (Egy lengyel professzor előadására emlékszem például, de, hogy az ki volt, már elfelejtettem). Megfordultam a Déri Múzeumban a háborúig többször is, de most már mint régész hallgató, illetve diplomás régész. így 1938 tavaszán, amikor a disszertációm végett ismerkedtem a hazai bronzkori leletekkel, majd 1941 februárjában, amikor Kutzián Idával végigjártam az Alföld múzeumait. Őt a neolitikum érdekelte, engem a rézkor. Utóbbi alkalommal mindenüvé levélben előre bemondtuk magunkat, kivéve Debrecent. Ugyanis tapasztalatból sejtettem, hogy ha Sőregi előre tudja az érkezésünk idejét, lehet, hogy történetesen más elfoglaltsága miatt nem találjuk a múzeumban, így azonban váratlanul beállítva a régészeti anyagot akadálytalanul áttanulmányozhattuk. Ilyen előzmények után vettem Radnóti megbízását. Annak ellenére, hogy a múzeum anyagánakjelentős részét már részben irodalomból, részben autopszia útján ismertem, voltak némi aggályaim, ugyanis kiállítások rendezése terén gyakorlattal nem rendelkeztem. Mégis örültem, hogy az illetékesek választása rám esett, hogy a kollégák nem feledkeznek meg rólam. Az egyetemen ugyanis, ahol addig fizetéstelen tanársegédként működtem, a kar átszervezése miatt már kifelé állt a szekerem rúdja. Reméltem, hogy ha itt megfelelek, más feladatokkal is megbíznak, sőt talán fix állást is kaphatok valahol. A Déri igazgatója változatlanul Sőregi János volt, egyben ő volt a múzeum régésze. Radnóti azonban igen bizalmatlan volt vele szemben, az egész kiállítás rendezését - kiváltva ezzel Sőregi jogos neheztelését - kivette a kezéből és annak irányítását Balogh István feladatává tette, aki ad471