A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Irodalomtörténet - Lakner Lajos: A Csokonai Kör és Debrecen társadalma

ALKOTÓI PORTRÉK (AZ ASZTALOS ISTVÁN- ÉS A JÓZSEF ATTILA-MONOGRÁFIA) Balogh László viszonylag későn, ötvenévesen jelentkezett először önálló monográfiával, ám ekkor szinte egyszerre kettőt is megjelentetett.

17 Az Asztalos István prózájáról és a József Attila költészetéről írott könyvek közös jellemzője, hogy mindkettő a teljes művészi életút felvázolásával igyekszik megrajzolni az alkotók portréját, miközben a „műfaj" alapvető célkitűzésének megfelelően a szerző ezúttal kénytelen lemondani a mélyreható szövegelemzésekről. A két kötet között azonban ezen túlmenően nem sok hasonlóság fedezhető fel, annál szembeötlőbbck viszont a köztük lévő eltérések. Míg József Attila költészetéről már a korban is igen sok nagy terjedelmű és részletes elemzés látott napvilágot, addig az erdélyi származású író, Asztalos István életműve kevésbé volt része a hazai irodalmi kánonnak. Ennek megfelelően Balogh célkitűzése is eltérő a két könyv esetében: József Attila költészetének bemutatásakor a szélesebb értelemben vett olvasóközönség számára kívánt egy olvasmányosabb, összefogottabb, a kor kutatásait összegző szintézist adni. Asztalosmonográfiája azonban elsődleges feladatának az életmű értékelését és a magyar prózairodalomban való helyének kijelölését tűzte ki céljául. Ennek megfelelően könyve értékeit nem is annyira önmagában a kötetben leírtakban kell keresnünk, hanem abba a tágabb értelemben vett korkontextusba helyezve, amelyben a mű megszületett. Az ötvenes, hatvanas években ugyanis a marxista irodalomesztétika elkötelezett kutatói a baloldali ideológiához és a (szocialista) realizmus kívánt normájához közel álló szerzők jelentőségét sok esetben erősen túldimenzionálták más, a magyar irodalom jelentős alkotóinak háttérbeszorítása révén. Ennek jegyében látott napvilágot Izsák Józsefmonográfiája is, amely Nagy István írói nagysága mellett úgy érvelt, hogy fontosságát Asztalos és Móricz Zsigmond prózamüvészete elé helyezte. Balogh László könyve - bár nem nyíltan, de - ezzel az állásfoglalással kezd polémiát, méghozzá oly módon - ami külön érdeme a kötetnek -, hogy „ideológiai értékelés helyett esztétikai újraolvasásra vállalkozott."

11

' A monográfia felépítése az első fejezetben a hagyományos írói portrék szerkezeti mintáját követi: Asztalos életének és pályakezdésének kezdeteit igyekszik tisztázni a szerző. A későbbiekben azonban ez az arány egyértelműen a szövegelemzések felé billen el, amit a kortársak egy része ugyan kifogásként említ a könyv értékelésekor''^, azonban a jelen horizontból tekintve mindenképpen elismerésre méltó törekvésként értékelhetjük a biográfiai fejtegetések háttérbe szorítását a szöveginterpretációk javára. Ezt követően külön fejezetekre bontva vizsgálja meg Balogh Asztalos elbeszéléseinek és regényeinek világát. Elemzése során nemcsak a szövegek keletkezéstörténeti összetevőire és világképi sajátosságaira figyel, hanem igyekszik a formai felépítettségnek, a történctmondás dinamikájának és a szereplők lélektani motiváltságának szempontját is érvényesíteni. Értékelése azért is válhat meggyőzővé, mert Asztalos prózájának méltatása mellett nem hallgatja el az egyes művek kapcsán érzékelhető esztétikai hiányosságokat sem. Ami pedig a monográfiának irodalomtörténeti jelentőséget biztosíthat, az az argumentációs stratégia, amellyel Asztalos prózaművészetének fontossága mellett érvel Balogh könyve. A korszakot meghatározó esztétikai törekvések normarendszerétől eltérően a vizsgált művekben nem a baloldali ideológiához való kötődést és nem is a társadalom perifériájára szorult csoportok sorsának bemutatását értékeli nagyra a szerző, hanem az ábrázolásnak és a szövegépítkezésnek azokat a módozatait, amelynek előzményei elsősorban a móriczi prózában lelhetőek fel. Ennek köszön17 Balogh László: Asztalos István. Bp., 1969; Balogh László: József Attila. Bp., 1969. 18 Lakncr: Jelképek..., 1. m., 6. 19 Koczogh Ákos - egyébként elismerő jellegű - recenziója is ezt tekinti a könyv egyik hiányosságának: Koezogh Ákos: Két könyvről és szerzőjükről. Jelenkor, 1969/6, 591-593. 443