A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Irodalomtörténet - Lakner Lajos: A Csokonai Kör és Debrecen társadalma

KULTÚRA ES TÁRSADALOM A cívisek iránti kitüntetett figyelem azonban a fentieken túl összefüggésbe hozható a kör kultúráról vallott felfogásával is. A Csokonai Kör vezetői úgy látták, hogy e társadalmi rétegnek köszönhetően őrizte meg Debrecen nemzeti, vallási hovatartozását és kultúrája nemzeti jellegét. A kör művelődéseszményében a központi helyet a reformkorban megszülető nemzeti irodalom és kultúra, főleg az Arany és Petőfi nevéhez köthető népnemzeti iskola eszményei és a szabadságharchoz kapcsolódó hagyományok foglalták el. Ezekhez viszonyitva értékeltek minden kulturális törekvést. Mindezen az sem változtat, hogy a 90-es években a kör néhány vezető tagja a Szabadelvű Párttal szimpatizált, sőt e pártban szerepet is vállalt, s politikai értelemben a kiegyezést tekintette a modern fejlődés kezdetének. Géresi Kálmán, aki 1900-1914 között a kör elnöki tisztét töltötte be, a Szabadelvű Párt tagja volt, ennek ellenére 1899-ben, a szabadságharc 50 éves évfordulóján lelkesen beszélt a megemlékezés fontosságáról és a nemzeti öntudat megerősítéséről: „szükséges volt és jólesett a múlt iránt megnyilatkozó történeti országos kegyeletben mintegy megkönnyebbülést, nemzeti öntudatunk megerősödését, a jövőre reményt, bizalmat keresni. A nemzet megérezte, ösztönszerűbben, erősebben, mint bármikor eddig, micsoda áldás fakadt reá a hősöknek, a költőnek kiomlott véréből."

17 A kör hagyománya kötelezte az elnököt. A Csokonai Kört indulásakor nemcsak a decentralizáció törekvése, hanem az a vágy is vezette, hogy újra olyan egységessé tegye a társadalmat, mint amilyennek a század végéről a reformkor és a szabadságharc időszakában látszott. S ahogy akkor, úgy most újra az irodalomtól várták ennek az óhajtott társadalmi egységnek a megteremtését.

w A kör tagjai úgy hitték, újrateremthető a népnemzeti irodalom tetőpontját jellemző egységes világkép, mely a nemzetért való küzdelemben minden társadalmi és politikai ellentétet, feszültséget felold: „a Csokonai Körnek egyik célja, mint ahogyan ez a nemzeti kultúrának is egyik legmagasztosabb feladata: az egységes nemzeti társadalom létesítésének a különböző társadalmi osztályok közös szellemi életének megteremtése által való előmozdítása"." A kör épp ezért nemcsak hagyománnyá, hanem normává is avatta a népnemzeti irodalom erkölcsi és esztétikai elveit. Számukra „Arany János mozdíthatatlan nemzeti tökévé, nemzeti erőforrássá változott".

2

" 1902-ben pedig nem kevesebbet jelentett ki Géresi Kálmán elnök, mint hogy a kör és Debrecen legfőbb feladata „a régi dicső hagyományokhoz méltó irodalmat" felvirágoztatni. Az irodalomnak és a kultúrának ugyanis szerintük csak egy feladata lehet: a nemzeti érdekek és törekvések támogatása, hisz „nem (...) választható el a magyar műveltség ápolása a magyar haza és a magyar faj szolgálatától".

21 Mindeközben azonban a századutón a magyar irodalomban és kultúrában épp az ellenkező folyamat játszódott le. „A teremtett egy-világból [ugyanis] a társadalmi csoportok szerint különböző »objektív« világok pluralizmusába érkez[ett]" meg a magyar társadalom.

22 Élesen elítélték mindazt, ami eszményüktől eltért. Adyhoz és a fővárosi kultúrához való viszonyukat is alapvetően ez határozta meg. Nem egyszerűen rossznak látták ugyanis Ady költészetét, hanem nemzetietlennek, a nemzeti egység bomlasztójának. A Nyugat íróit dekadensnek, irodalmukat egészségtelennek, a faji tulajdonságokkal szembenálló eszmék hirdetőjének tartották. Kardos Albert még Ady halála után is szükségesnek érezte, hogy elhatárolódjon költészete hatásá17 A debreceni Csokonai Kör 1899. évi jelentése. Debrecen, 1900. Kézirat, Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára Kézirattára. 18 Vö. S. Varga Pál: A gondviseléshittől a vitalizmusig. Debrecen, 1994. 83-150. 19 A Csokonai kör közgyűlése. Dcbrcczcn, 1897. április 26. 2-3. 20 Géresi János megnyitóbeszéde az Arany János emlékünnepélyen (1917. március). Kézirat, DIM. 21 A Csokonai Kör 1901. évi jelentése. Debrecen, 1902. 4. 22 S. Varga: i. m. 85. 419