A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Emlékezés a Bocskai-felkelés 400. évfordulójára - Kónya Péter: A Bocskai-felkelés és az evengélikus egyház a királyi Magyarországon

múlt század 20-as éveiből azok a törvénycikkek, amelyek a reformáció híveinek megégetését rendelték el. Az uralkodó szigorúan megtiltotta, hogy az országgyűlésen a rendek a továbbiakban vallási ügyekkel foglalkozzanak. Ilyen helyzetben nagy veszélybe került a protestantizmus az egész királyi Magyarországon. Az egész ország meg volt szállva Habsburg zsoldosokkal, akik akármikor eszközei lehettek a már bejelentett és Kassán elkezdett erőszakos rekatolizálásnak. Nem sokkal ezután Pethe Márton püspök Lőcsén kisebb katonai kísérettel próbálta megismételni a kassai példát, de a lőcsei polgárok erős ellenállása miatt kénytelen volt sikertelenül visszatérni. A társadalom hangulata radikalizálódott és a szabad vallásgyakorlat vallási kérdésből igazi politikai problémává vált, amely jelentős szerepet kapott az éppen akkor kitörő első Habsburg-ellenes felkelésben is. Az új törvények kihirdetése után tiltakoztak a felső-magyarországi rendek Kassán, majd utána gyűlésükön Gálszécsen (Zemplén vármegyében), és kijelentették, hogy a XXII. törvénycikket nem ismerik el. A templomfoglaló és raboló zsoldosoknak a nemesek a lakossággal együtt sok helyen fegyverrel álltak ellen. Ilyen helyzetben jelentős támogatással találkozott Bocskai István, aki hadaival októberben bevonult a királyi Magyarországra és néhány hét múlva elfoglalta Kassát. A kassai evangélikus polgárok, az evangélikus és református főurak, nemesek, katonák és jobbágyaik üdvözölték a leendő fejedelmet és protestáns katonáit, akik fegyvert fogtak „az igaz hitért s országunk szabadságáért". így a vallási kérdés, vagy a vallásszabadság, ha nem is fő, de mindenesetre nagyon fontos szerepet játszott a felkelésben és a mozgalom céljai között is jelentős helyet foglalt cl. Maga Bocskai kétségkívül református vallású volt, ezért törekedett a vallási ügyek igazságos rendezésére, egyúttal a vallásszabadság segítségével kívánta megnyerni és meg is nyerte a magyar nemesség és királyi városok nagy részét a felkelők táborába. Sőt, több helyen - legalábbis kezdetben - a jobbágyi lakosság is segítette hajdúit a császári katonaság ellen. E kérdés fontosságát az is bizonyítja, hogy a felkelés gyűlései s hivatalos okmányai rendszeresen foglalkoztak vele. A felkelő rendek már az 1604 őszén összehívott kassai tanácskozáson kijelentették, hogy a vallásszabadságért harcolnak, és az 1605 áprilisában tartott szerencsi országgyűlésen egyenjogúvá tették az evangélikus vallást a római katolikussal. A következő 1605. decemberi - korponai országgyűlés egyik törvénycikke ismét kihirdette a felekezetek egyenjogúságát és egy másik a jezsuiták kiűzését is elrendelte. A vallási tolerancia ellenére mégsem állt mindenki Bocskai oldalára a protestáns rendek közül. A koronázott király táborában olyan jelentős evangélikus főurak maradtak, mint Thurzó György, a felföldi evangélikusok híres védője. A mozgalomhoz kezdetben több szabad királyi város sem csatlakozott, mint például Eperjes, a felső-magyarországi cvangélikusság egyik legfontosabb központja, amely Kassa elfoglalása után a felső-magyarországi főkapitány és egy még mindig erős Habsburg hadsereg székhelye volt. A bányavárosokat és számos protestáns nemest nemcsak a királyhoz való hűségük, hanem feltehetően a hajdúk fosztogatásai és a török szövetség tartotta vissza a felkelés támogatásától. Rudolf, illetve Mátyás főherceg belátta a vallási kérdések nagy fontosságát és ezért Forgách Zsigmonddal együtt az evangélikus Thurzó Györgyöt bízta meg a béketárgyalásokkal. Közvetítőként egy másik felvidéki evangélikus főúr, a Bocskai-párti Illésházy István szerepelt. A hosszú béketárgyalások sikerhez vezettek, és így kétéves háború után, 1606 júniusában létrejött a bécsi béke, amelyben, természetcsen, a vallásszabadság kérdése is fontos helyet kapott. Ennek értelmében sem a királynak, sem másnak nem volt szabad az ország rendjeit, a főurakat és nemeseket, a szabad királyi városok, mezővárosok s végvidékek polgárait, a magyar katonákat vallásuk gyakorlatában bántani, háborgatni. Az 1604. évi országgyűlés XXII. törvénycikke eltöröltetett, így a bécsi béke tényleges vallásszabadságot biztosított a protestáns rendeknek, sőt ezeken kívül még a kiváltságos mezővárosok és katonai véghelyek lakosainak is. Másfelől nézve viszont egy olyan záradékot tartalmazott, amely szerint mindez csak a római katolikus vallás sé35