A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Néprajz, kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: Lukács Juliska ruhái

11. Lukács Juliska Szigligeti Ede A cigány című darabjában, mint Rózsi Uher Ödön felvétele (Budapest, Kossuth Lajos utca 7.) 1891-1904 között, albumin papírkép, Makart méret. A népszínmű kezdeti s végső stádiumában erőteljes volt az „etnográfiai elem" színrevitele - mindkét esetben a közönség (csappanó) érdeklődésének felkeltése volt a cél a látványos külsőségek, az idegen népcsoportok szokásainak és viseleteinek "valósághű" bemutatásával. Az „idegen népcsoportokról" természetesen még annyi fogalma sem lehetett a közönségnek, mint a magyarról, s a cigányokról például még délibábosabb elképzeléseket táplálhatott az, aki soha nem látott még cigányputrit. A népszínműírók pedig nem akarták - vagy nem is tudták - eloszlatni ezt a ködöt. Lukács Juliska ebben az egyik legnépszerűbb szerepében, amelyet évekig játszott, s több színpadon sikerrel, olyan alakot teremt a cigány Rózsiból, aki semmiben nem különbözik egy polgári színmű megcsalatott asszonyától. Debrecenben például, ahol még 1909-ben is „bemutatta egyik legkitűnőbb alakítását, a szilaj Cigány Rózsit" - „gyönyörű és hatalmas volt. Az őrülési jelenetben olyan erőt fejtett ki és majdnem bokáig érő remek dús haját olyan szilajsággal tépte, hogy elfojtott lélegzettel és könnybe borult szemmel nézte mindenki" - emlékszik Móricz Pál.

57 A cigánylány tehát - éppen úgy őrül meg, mint Ofélia: noha ennek itt koránt sincs hasonló dramaturgiai jelentősége, hiszen a lány később megnyugszik s minden jóra fordul - de itt éppen attól lesz „cigány" hogy ilyen szilajul viselkedik. Cigány voltát jelöli az is, hogy tarka-barka ruhát visel: még ha ez a varrónő szintén csak a színpadon látott eddig cigányt. Ez az öltözet, amelyben Lukács Juliska Rózsit látszik megmutatni, egy parasztlányé (matyó elemek keverednek rajta): rámás-sarkos csizmája és hímzett selyemrokolyája nem igen volt egy putrilakónak a 19. század közepén: még ha pénzérmékből vagy kovácsolással készült ékszereit meg is magyarázhatja apja darabbéli mestersége. Mindemellett - egzotikumként - hegedűje is van ennek a cigánylánynak, mint a városiak számára egyetlenként ismert cigány-nőnek: Cinka Pannának. Pedig Rózsi a darabban egyszerűen a Zsiga cigány szerelmes leánya: semmi sem indokolja, hogy nótáit hegedűvel kísérje: mintha ez természetes velejárója lenne a cigánylányok szomorúságának. Hegedűje a darabban fivérének, Petinek van, aki muzsikus-cigány, s az ő sorsának jobbra fordulása jelenti a darab boldog végét: Petit várja a város, a zenekar, a pódium.

58 Ha Rózsi kezébe is hangszer kerül, az nem egyszerűen kontamináció, hanem a leány sorsának ígérete is lehet, mint az egyetlen lehetséges, élhető - a városi publikum számára az egyetlen hasznos - élet egy cigány számára. Ha viszont a hegedű az előadásban nem, csak a képen szerepel, akkor az alakot azonosító, hovatartozását, cigány-voltát egyértelműsítő kellékként funkcionál. De ha Blaháné citerajátékának bemutatása köré egy egész darabot lehetett szőni,

59 miért ne hegedülhetett volna Juliska is? 57 A böszörményi nő meg a Lukács Juliska „falcs" haja. Debreczen, 1909. április 22. 58 Batta András: Húzd rá cigány! In.: Álom, álom, édes álom... Bp., 1992. 108-117 59 Verő, 190. 338