A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Emlékezés a Bocskai-felkelés 400. évfordulójára - Kónya Péter: A Bocskai-felkelés és az evengélikus egyház a királyi Magyarországon

uralkodók országaiban hamar meghozta első eredményeit. A Nemet Birodalomban 1546-1547ben folyt az ím. schmalkaldeni háború, amelyben a Habsburg császár és a katolikus fejedelmek legyőzték a lutheránus fejedelmek s városok szövetségét. Az új helyzetben az addig viszonylag toleráns I. Ferdinánd Magyarországon is változtatott vallási politikáján és erélyesen lépett fel a római egyház védelmében. Már a következő évben, 1548-ban a magyar országgyűlés a katolikus egyház megerősítését rendelte el, és szigorúan megtiltott minden eretnekséget. A tizenegy törvénycikk ugyan elsősorban az anabaptistákat és az unitáriusokat fenyegette száműzetéssel, de nemcsak őket veszélyeztette. Az evangélikusoknak is bizonyítaniuk kellett az egyházi és világi hatóságok előtt vallásuk tisztaságát, ill. legalitását. Válaszként jött létre az első magyarországi ágostai hitvallás, a híres „Confessio Pentapolitana", amelyet öt felső-magyarországi szabad királyi város (Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa és Kisszeben) képviseletében Stocket Lénárd (Lconhart) állított össze. A városok 1549-ben a királynak terjesztették elő a hitvallást, és az ő jóváhagyása után a létrejövő lutheri egyház a királyi Magyarországon is legális alapot nyert. Tíz év múlva, 1559-ben, Oláh Miklós esztergomi érsek felhívására a hét alsó-magyarországi királyi bányaváros hasonló hitvallást, „Confessio Montana!" dolgozott ki. Végül 1569-ben, a 24 szepességi város fraternitása „Confessio Scepusiana" néven mutatta be saját szepesi hitvallását a szepesi prépostnak és városi püspöknek. így az evangélikus gyülekezetek a század második felében, vallási értelemben önállóak lettek, szervezetileg viszont egyelőre még nem különültek cl a régi egyházszervezettől, sőt kisebb területi szervezeteik országos szinten még nem is egyesültek. Ilyen szervezetek már a század közepe előtt megalakultak, hol a régi középkori egységekből (pl. a Szepességben), hol az új, a reformáció folytán létrejött területi egységekből. Eperjesen már 1546-ban összeült a Királyi Magyarország első evangélikus zsinata, amelynek egyik eredménye az első területi evangélikus szervezet, ún. szeniorátus (esperesség) lett. Később az öt szabad királyi városi kerületen kívül más területi szervezetek is létrejöttek: Zólyomban, Ciömörben, Trencsénben, a bányavárosokban, Turócban, és Liptóban. Önállóan, az északi vármegyéktől és városoktól nagymértékben függetlenül alakultak a folyamatok a Dunántúlon, ahol az ottani ágostai hitvallású evangélikus gyülekezetek már a 70-es években egy saját kerületet hoztak létre, és 1598-ban egyházi alkotmányt is kiadtak. A dunáninneni magyar evangélikusok is hasonlóan egy önálló, ún. mátyusföldi szuperintendenciában egyesültek. A második hazai protestáns egyház valamivel később szerveződött meg. Az első magyarországi kálvini hitvallást, az ún. Dehrecen-Egervölgyi Hitvallást (Confessio Catholica) 1562-ben Méliusz Juhász Péter adta ki. Az 1567-i debreceni zsinat már az önálló magyarországi református egyház alapjait tette le. A református vallás különösen a magyar lakosság között terjedt nagyon gyorsan, hívei közé számos addigi evangélikus nemes, polgár vagy főúr szegődött. A reformáció a királyi Magyarországon nagyon gyorsan terjedt el a 16. század folyamán. A század vége felé az egész népesség kb. kilenc tizedét alkották az evangélikus vagy a református vallás követői, a római katolikus egyház hívei viszont még egy tizedet sem tettek ki. Mindkét hitvallás nagy hatással bírt mind a gazdasági, mind a politikai, mind pedig a társadalmi- vagy kulturális életre. Az evangélikusok saját felsőoktatási intézményekkel is bírtak, több jeles városi gimnáziumuk volt, a reformátusok viszont a Sárospataki Kollégiumot emelték iskolarendszerük egyik meghatározó intézményévé. A protestantizmus belső viszonyai azonban nagyon problematikusak voltak. Mind a két felekezet hívei nemcsak hogy gyűlölték és üldözték az anabaptistákat és unitáriusokat, de egymással kapcsolatban sem viselkedtek jobban. Az ágostai evangélikusok, az általuk uralt területeken erélyesen védekeztek a kálvini eszmék ellen és saját egyházukon belül jelentkező, feltételezett híveit, az ún. kripto-kálvinistákat üldözték is. Ez a helyzet, a protestáns vallások területi széttagozódása és a két fő hitvallás ellenségeskedése alakított kedvező körülményeket a kialakuló ellenreformáció számára. Az első komolyabb el32